VIBE Fesztivál

A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál, bár csak 2017-ben rendezték meg először, Erdély legnagyobb magyar zenei fesztiváljának számít.[1][2]

VIBE Fesztivál
HelyszínMarosvásárhely
Aktív évek2017–
Típuszenei fesztivál
A VIBE Fesztivál weboldala

A fesztivál részei között szerepelnek koncertek különböző zenei stílusokban, legyen az népzene, rock, pop vagy elektronikus zene, valamint művészeti kiállítások, előadások és kézműves vásárok. A helyi gasztronómia és kézművesség is kiemelt szerepet kap, így a látogatók megismerhetik a régió kulináris és kézműves hagyományait is.

Története szerkesztés

2017 szerkesztés

Az első VIBE Fesztivál elsősorban az erdélyi magyar fiatalok és a középiskolai, egyetemi diákszervezetek közösségét célozta meg. Az egykori Maros-part helyszínén a fiatalok nem csak koncerteken vehettek részt, hanem a VIBE Koli előadásain is részt vehettek, ahol hasznos és értékes információkkal gazdagodhattak szinte bármilyen, az ifjúságot is érintő témakörökben. Workshopok és gyerekfoglalkozások voltak jelen a fesztiválon. Már az első kiadás után a VIBE fesztivált beválogatták Európa legjobb tíz fesztiválja közé.[3][4]

2018 szerkesztés

Mind fellépők, mind programok szempontjából bővült a felhozatal és szlogent is kapott: GOOD VIBES ONLY. Ettől az évtől kezdve ez a szlogen képviseli a fesztivált, mely a pozitív légkörre és a jó kedvre biztatja a résztvevőket.[5]

2019 szerkesztés

Egy év alatt tizenötezerrel nőtt a fesztiválozók száma. A legfőbb célközönség azonban továbbra is az erdélyi, főként marosvásárhelyi magyar diákok voltak. A VIBE Koli mellett workshop, divatsarok és színházi előadás bővítette a programokat nappal.[6]

2021 szerkesztés

Egy szűkebb körű városi rendezvény lett megszervezve a ,,VIBE: The City Edition" néven az előző év elhalasztott pótlására. Marosvásárhelyi fiatalok voltak a célközönség, és az elvárásokat felülmúlta a fesztivál.[7]

2022 szerkesztés

Több mint 82 000 résztvevő volt jelen a 2022-es évben. Rekordszámú fellépő és program várta a bulizni vágyókat. Erre a fesztiválra a 2020-as kiadásra megvásárolt jegyek is érvényesek voltak.[8]

2023 szerkesztés

Öt év után a legnagyobb és legszebb kiadása volt a 2023-as VIBE. 102 700 résztvevő volt jelen és hatszáz koncertfellépő. Ezek mellett kétszáz kolis előadó járult hozzá a résztvevők nappali elfoglaltságához.

Leghíresebb résztvevő a 2023-as VIBE Fesztiválon Timmy Trumpet volt. Sikerült megszólítani más korosztályt is, és nem csak a huszonévesek voltak jelen a rendezvényen.[9]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Hamarosan itt a Vibe, Erdély legnagyobb magyar fesztiválja. www.marosvasarhelyiradio.ro (2023. május 24.) (Hozzáférés: 2024. február 21.)
  2. Ti kértétek, a VIBE elhozta: ők Erdély legnagyobb magyar fesztiváljának első fellépői. www.erdon.ro (2023. november 10.) (Hozzáférés: 2024. február 21.)
  3. Bede laura: Fergeteges „esőtáncok” a VIBE fesztiválon. kronikaonline.ro. (Hozzáférés: 2024. január 9.)
  4. Európai díjért verseng a VIBE Fesztivál. kronikaonline.ro. (Hozzáférés: 2024. január 9.)
  5. Szász Cs. Emese: Résztvevői rekordot döntött a Vibe Fesztivál. Székelyhon.ro. (Hozzáférés: 2024. január 9.)
  6. Szász Cs. Emese: Minden várakozást felülmúlt a VIBE Fesztivál látogatottsága. Székelyhon.ro. (Hozzáférés: 2024. január 9.)
  7. Ajánlott mihamarabb jelentkezni a VIBE városi, ingyenes különkiadására. kronikaonline.ro. (Hozzáférés: 2024. január 9.)
  8. Európa legjobb, fiatalok által szervezett fesztiválja lehet a marosvásárhelyi Vibe. kronikaonline.ro. (Hozzáférés: 2024. január 9.)
  9. Több mint százezren buliztak a Vibe történetének eddigi legnagyobb kiadásán. kronikaonline.ro. (Hozzáférés: 2024. január 9.)