Villámcsődület
A villámcsődület (vagy angolból átvett szóval flash mob, olykor flashmob) embereknek spontán, azaz nem előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, tipikusan egy demonstrációt hajtanak végre, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. A villámcsődület viszonylag új társadalmi jelenség, az első 2003 májusában volt New Yorkban. Célja, mint minden egyéb demonstrációé, a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása. Bár a villámcsődületnek nincs politikai célja vagy színezete, a médiában olykor tévesen politikai demonstrációkra is használják a flash mob megnevezést. Ennek oka az lehet, hogy az illető demonstráció flashmob-ként volt megszervezve, azaz nem egy tüntetésként, amit például Magyarországon 72 órával előtte be kell jelenteni, hanem egy flashmob, amelyhez a polgároknak joguk van, és kitűnő eszköz a demonstrációkra, akár politikai, akár civil. Rendszeresen történnek politikai demonstrációk flash mob formájában, Magyarországon is.
Az első magyar villámcsődület 2003. augusztus 27-én volt a budapesti Deák téren, ahol este hétkor a harang szavára kinyitották esernyőiket.[1]
„Villámcsődület az interneten” az elnevezése a flash mobnak, amikor az valamelyik keresőben, valamely fogalom keresésekor időlegesen, olyan, az eredeti fogalomhoz (esetleg csak részben) kapcsolódó találatokat eredményez, amelyek célja a meghökkentés és a figyelem felkeltése egy adott cél érdekében.
Az első magyar villámcsődületet az interneten Európa kulturális fővárosa (Pécs, 2010) népszerűsítésére rendezték.[2][3]
Források
szerkesztés- ↑ Nagy, László: Nem volt ott senki, aki meghökkenjen. Index.hu, 2003. augusztus 27. (Hozzáférés: 2007. szeptember 28.)
- ↑ Netes „gerillaakció" a Széchenyi téren. pecsiujsag.hu, 2008. február 15. (Hozzáférés: 2015. június 28.)
- ↑ Villámdemonstráció a pécsi kultúráért. bama.hu, 2008. február 15. [2015. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 28.)
Külső hivatkozások
szerkesztés- Esti dal - Ars Sacra flash mob a Várban
- Drift Flash Mob 2012 Hungary Budapest
- MashFlob :: The Worldwide Flashmob Community
- Lefagyott a Grand Central - YouTube videó
- Szappanbuborék a Moszkva téren - YouTube videó
- Bardóczi Sándor: Villámcsődület! – A cyber térből a köztérbe?
- Kárpáti András: Flashmobok tegnap, ma és holnap (visszahelyezve 2011)
- Táncos villámcsődület Michael Jackson születésnapján
- Drift Flash Mob a Clark Ádám téren - YouTube videó