Vita:Balogh Ferenc (egyértelműsítő lap)

Legutóbb hozzászólt Petej 13 évvel ezelőtt a(z) "Szócikkből" kivágva témában

"Szócikkből" kivágva

szerkesztés

Ez inkább egy külön szócikkbe kellene. --Petej vita 2011. szeptember 2., 23:50 (CEST)Válasz

"== Élete ==Tanulmányait a váci gépipari technikumban végezte, e mellett zeneiskolában csellón, gitáron, és trombitán tanult. Énekelni Cseh Kató énektanárhoz járt, magántanulóként. "A" kategóriás ORI vizsgát tett, mely az akkori legmagasabb fokú előadóművészi besorolásnak számított. 1980-ban a budapesti tehetségkutató versenyen figyelt fel rá a zsűriből Bergendy István,aki elhívta a tehetséges fiatal énekest egy zenekari próbára. Így lett Balogh Ferenc a Berendy zenekar szólóénekese. Az ő szövegei, zenéi és fantasztikus előadói képességei hitelessé tették a már elkészült felvételeket is (Budai park blues, Nem az a baj, Rázd meg magad, Kréta szív stb.). 1981 már igazi, kőkemény rockzenét hozott az egész napos Hajógyári fesztiválra, ahol ők voltak a nyitózenekar.1983 őszén kezdték el felvenni a Tánciskola első két részének anyagát, ami lemezen, televízió sorozatban és később videókazettán is megjelent, Én táncolnék veled… címmel. Ebben a korszakban készült még a Subidubi című lemez, valamint egy Bergendy buli című összeállítás a zenekar repertoárjából. Hosszabb-rövidebb ideig tartó Skandináv fellépések, német televíziós koprodukció Würzburgban, magyarországi turné, rádiós és televíziós felvételek (pl. Sebaj Tóbiás), Süsü a sárkány-lemezek jellemzőek erre a korszakra. Szirtes Tamás felkérésére elvállalta a Madách Színházban az Eliot-Webber: Macskák című musical egyik szerepét (Mefisztulész I), így a társulattal együtt részt vett a darab magyarországi ősbemutatóján. A különlegesen nagy sikert arató musicalben nyolc évig énekelt. Több előadásban is énekelte a Jézus Krisztus Szupersztár musical főszerepét,valamint a Vidám Színpadon a Kaktusz virágában. A Magyar Rádió és Televízió, és az Operaház Szimfónikus zenekarával lépett föl éveken keresztül. Szerepelt televíziós könnyűzenei műsorokban (1 millió fontos hangjegy, Pulzus, Szervusz Szergej, és a már említett nagy sikert aratott Én táncolnék veled c. sorozat, és a gyerekeknek szóló Süsü a sárkány...) 1988-ban az első magyar Interpop fesztiválon megnyerte a Nagydíjat. 1989 őszén nagy változás történt az énekes életében,mert megismerkedett a Hit Gyülekezetével. Saját szavaival élve: megtért Jézus Krisztushoz, akinek átadta az életét, hangját, tehetségét, hogy Istent szolgálja további életében. Több mint húsz éve a Hit Gyülekezete dicséret zenekarának az énekese. Ez idő óta részt vesz aHit Gyülekezete Istentiszteletein, és kultúrális rendezvényein, valamint 2001 decembere óta a Magyar ATV-n látható, a Vidám Vasárnap című műsorban, ahol a Hit Gyülekezete zenekarában énekel minden vasárnap 11 órától."

Visszatérés a(z) „Balogh Ferenc (egyértelműsítő lap)” laphoz.