Vita:Boszorkányüldözés

A kereszténység korai időszakában a pogány hit követői az egyház ellenségeinek, vetélytársainak számítottak. Ezért a régi vallás isteneit az új vallás ördögeinek nyilvánították. Azokat pedig, akik nem tértek át az új hitre, a Sátán híveinek tekintették. A kereszténységet el nem fogadó emberek ellen valóságos hadjárat indult. A pogány vallások varázslóit, javasembereit, jövendőmondóit azzal vádolták, hogy terméketlenné teszik az asszonyokat és az állatokat és rontást küldenek a termésre.

Ez így elsőre elég nagy butaságnak tűnik. Honnan ez az információ? Üdv, László

Tartalmi segély szerkesztés

{{tartalmi segély}}(?)

Felekezeti különbségek szerepe ill. hiánya a boszorkányüldözések során

Azért annyit hozzá kéne tenni, hogy bár valóban a pápa, az inkvizíció és a katolikusok kezdték, 1517 után a boszorkányok irtását mégis a protestánsok csinálták a legfanatikusabban. Példaként lehetne hozni épp az angol, németalföldi, svájci, erdélyi, svéd, észak-amerikai, stb. eseteket, ami azt jelenti, hogy semmiben se maradtak el a katolikusok mögött. Bár a cikk konkrétan nem mondja ki, inkább egy csúsztatással, a más felekezetek kihagyásával sugalmazza azt, hogy az egészért kizárólag a római katolikus egyház a felelős. A protestáns hozzáállás kiemelten csak a tiltakozások között szerepel. Furcsa, egyenesen történelmietlen szemlélet, hogy a cikk nem tér ki a protestánsok szerepére ...

Jelesül például az egyik legnagyobb magyar boszorkányhisztériát épp Erdély protestáns vallású és reneszánsz tudósokat pártoló fejedelme, Bethlen Gábor ideje mutatja. Vagy itt a skót protestáns és tudós I. Jakab angol király, akinek a róla szóló magyar wikis cikkben épp a "daemonologie" című műve van említve, mint tudományos teljesítménye melyet épp a boszorkányok ellen adatott ki ...

A keresztény felekezetek "egymással versengő" boszorkányüldözése egyébként megérdemelne egy kis elmélkedést, hogy miért is volt a két keményen szembenálló fő félnek egyaránt fontos egy harmadik, "külső" ellenség üldözése. Ebben a pápa és a protestáns vezetők teljesen egyetértettek, a boszorkányok, mint az ördög imádói, abszolút eretnekek voltak. Lehetne némi infó, hogy a boszorkányságot mennyire hozták összefüggésbe a másik oldal hitvallásával? Szerepelt-e a boszorkányperekben a vádlottak felekezeti hovatartozása?

Úgy érzem, mivel korunk hangadói többségükben előszeretettel tulajdonítanak szinte kizárólagosan a római katolikus egyháznak az emberiség elleni súlyos bűntetteket, legalább ezt kapják "megosztva" a többi "történelmi" keresztény felekezettel. Továbbá ki lehetne térni akkor már arra is, hogy a keleti (ortodox) kereszténységet mennyiben érintette / befolyásolta a nyugaton zajló hisztéria, mert mintha ők sem maradtak volna tétlenek. bár lehet ezt rosszul tudom?

Valamint egy kérdés: előfordulhatott-e más, kereszténységen kívüli, de szintúgy kizárólagos jellegű vallásokban, ahol szintúgy megjelenik az ártó, a gonosz, a hasonló praktikákat űzők bármilyen "hátrányos megkülönböztetése"? Ez némileg árnyalhatná a képet, hogy ne legyen csak a kereszténységre kihegyezve (nem mintha ez enyhítene az ártatlanok tömegeinek elpusztításán)

NA DE HOGY KILENC MILLIÓ ?!? ezt durva túlzásnak tartom. Az ekkora kerek számokkal való felelőtlen dobálódzás, ráadásul forrás nélkül, nem szolgálja a cikk pártatlanságát, mivel az ilyen típusú adatok inkább alkalmasak a gyűlöletkeltésre, mint a higgadt, tudományos megközelítésre. És akkor még egyéb súlyos történeti eseménysorokkal kapcsolatos számadatokról nem is esett szó, pedig a párhuzam, ezek után, szinte önmagát kínálja fel ...

Ezer elnézést, hogy zavartam a köröket (boszorkányköröket, hehe, ez a vicc(a) helye, kérem, kaccsojja ki) Üdv, Ekszvájzed 78.131.86.230 üzenőlapja  2011. július 16., 11:32‎ (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Visszatérés a(z) „Boszorkányüldözés” laphoz.