Ez a szócikk témája miatt a Zsidóságműhely érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe!
Besorolatlan Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán.
Nem értékelt Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján.
Értékelő szerkesztő: ismeretlen
Zsidósággal kapcsolatos szócikkek Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

Maga a cím két okból is elég nagy butaságnak tűnik, főleg egy lexikonban. Itt ugyanis nem a gúnynevén kell hívnuk valamit, azt legfeljebb megemlítjük zárójelben. Tehát nem nácizmus, hanem nemzetiszocializmus. Ugyanúgy, ahogy a szocializmust sem szocizmusnak, vagy a kommunizmust nem komcsizmusnak hívjuk - legalábbis enciklopédiában. A másik hiba a neo, vagy új előtag. Egyszerűen csak a nemzeti szocializmus jelenkori követőinek ideológiájáról kell írni. Neokomcsikról vagy újszocikról sem szól lexikoncikk, pedig azok (mármint kommunisták és nemzetközi szocialisták) is voltak régen is és vannak most is. Legfeljebb át lehet irányítani, mert a szót mások is gyakran használják így helytelenül, a médiában is - szóval ennyiből jogos lenne egy redirect a "nemzetiszocializmus" címszóhoz. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 213.181.214.121 (vitalap | szerkesztései)

Megbeszélés indítása a(z) Neonácizmus lapról

Megbeszélés indítása
Visszatérés a(z) „Neonácizmus” laphoz.