Vita:Reflexív

Felfedezésének vázlatos története egy duplikátumból átmentve

Camillo Golgi olasz kutató az idegrendszerkutatásáért 1906-ban Nobel-díjat kapott.

Lenhossék József (1818–1888) magyar anatómus, antropológus, a gerincvelőt és a nyúltagyat vizsgálta.

C. Wernicke 1876-ban feltételezte, hogy az érző és a mozgató központok együttműködnek az agyban.

Paul Broca 1878-ban leírta a beszédmozgató központot és a „limbikus lebeny” összehasonlító anatómiáját.

I. P. Pavlov írta le a feltételes reflexet (1900-as évek eleje). 1904-ben Nobel-díjat kapott.

Apáthy István (1863–1922) magyar orvos, felfedezte az idegsejtek finom rostocskáit (neurofibrillum).

Lenhossék Mihály (1863–1937) Lenhossék József fia, orvos, anatómus, az idegsejtek kapcsolatainak, az idegrendszer működésének kutatója volt.

Santiago Ramon Y Cayal spanyol orvos és hisztológus, az idegrendszer kutatásáért 1906-ban Nobel-díjat kapott.

W. B. Cannon 1925-ben írta le a fájdalom, az éhség, a félelem, a düh során jelentkező szimpatikus reakciókat.

Ch. S. Sherrington angol fiziológus, vezette be az adekvát inger fogalmát, a reflex és az idegsejtműködésének tanulmányozásáért E. D. Adriannal közösen Nobel-díjat kapott 1932-ben.

W. R. Hess a köztiagy, E. Moniz a homloklebeny rostjainak tanulmányozásáért kapott Nobel-díjat 1949-ben.

B. Rexed írta le 1952-ben a gerincvelő szürkeállományának szerveződését.

Szentágothai János és J. C. Eccles 1967-ben összegezték a kisagy működéséről szerzett tapasztalataikat.

Roger Sperry az agyféltekék működési specializálódását kutatta (Nobel-díj: 1981).