Főmenü megnyitása

Wikipédia:1848–1849-es műhely/Hadtörténeti háttér

HadseregekSzerkesztés

A magyar hadseregSzerkesztés

Történeti és jogi áttekintésSzerkesztés

Az ország a Habsburg Birodalmon belül hadügyileg nem volt önálló, a magyar országrészről származó katonák is a cs. kir. hadsereg kötelékein belül szolgáltak. A rendi országgyűlések mindössze a hadiadó megszavazásával tudták kontrollálni a katonai ügyek alakulását, az újoncok illetve a hadiadó felhasználásába nem szólhattak bele. A kiegészítő jogkört bíró, elvileg független kormányszervek, a helytartótanács, a kancellária és a kamara minimális szereppel bírtak (a helytartótanács a katonaság ellátását és elhelyezését, illetve az újoncok kiállítását, a kancellária a katonai kinevezések körüli adminisztrációt, a kamara a hadiadó beszedését végezte), az érdemi döntések Bécsben születtek. A birodalom központi hadügyi kormányszerve a -nyilván- bécsi székhelyű Udvari Haditanács (Hofkriegsrat) volt, ennek alárendelve regionálisan főhadparancsnokságok (Generalkommandók) léteztek, amelyek nem integrálódtak be a magyar feudális államszervezetbe, illetőleg szervezetileg és politikailag is függetlenek voltak a magyar kormányszervektől.

Az ország hadügyi önállósága fokozatosan valósult meg: először egy félig tisztázott, és ennek megfelelően korlátozottan alkalmazható törvény született a cs. kir. hadsereg „magyar” részei fölötti minisztériumi kontrollról, később egy korlátozott szervezeti szintű és harcértékű nemzeti őrsereg felállításáról, majd önálló hadseregünk első tíz honvédzászlóaljának toborzásáról.

Az 1790. évi 10. törvénycikk értelmében ugyan az ország alkotmányossággal, önálló állami léttel bír, ennek a katonai vonatkozásaiból semmi nem nyilvánult meg bő fél évszázadig. Törvényi és gyakorlati fordulatot az 1848-as év hozott: az idézett évi 3. törvénycikk 6.§-a kimondja, hogy „mindazon tárgyakban, melyek eddig a m[agyar] k[irályi] udvari kancelláriának, a k[irályi] helytartótanácsnak s a k[irályi] kincstárnak (…) köréhez tartoztak vagy tartozniok kellett volna, s általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában minden honvédelmi tárgyakban Őfelsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar minisztérium által fogja gyakorolni”. A 8.§ szerint „a magyar hadseregnek az ország határain kívüli alkalmazását, nemkülönben a katonai hivatalokrai kinevezéseket” az uralkodó „személye körüli leendő felelős magyar [külügy]miniszter ellenjegyzése mellett” fogja elhatározni. A 14.§ magában foglalja a felelős magyar minisztérium jogát egy honvédelmi osztály létrehozására is.

Az első két idézett rendelkezés részlegesen, fennakadásokkal, vagy sehogyan sem valósult meg, azonban a 14.§ jogalapot teremtett egy önálló magyar hadsereg létrehozására. Noha a törvény nem rendelkezett az Udvari Haditanács illetve az örökébe lépő cs. kir. és magyar hadügyminisztériumról, magyar kormány és a főhadparancsnokságok viszonyáról, és azt sem rögzítette, hogy magyarországi katonaságnak a magyarországi állomásozású vagy a magyarországi kiállítású ezredek minősülnek, rendkívül fontos volt a lojalitás látszatának megőrzése szempontjából. Ezt a besorolási problémát az vetette fel, hogy Magyarországon zömében a birodalom többi részéből származó alakulatok voltak, míg a magyar nemzetiségű csapatok többsége nem itthon állomásozott.

Az uralkodó 1848 április 7-én változatlan formában hagyta jóvá az április 3-án elkészült törvényjavaslatot a nemzetőrség megalakításáról, amely a folyó év 22. törvénycikke volt. A törvény pontosan beszabályozta a nemzetőrség működési és szervezeti kereteit, illetve viszonyát a reguláris katonasághoz. A törvény egyik paragrafusa kitért azokra is, akiknek a vagyoni helyzete nem tette lehetővé a nemzetőrségben való szolgálattételt: ők, ha „érdekeltek voltak az alkotmányos rend fenntartásában”, akkor felvételt nyerhettek. Lényegében ennek alapján kezdték meg az első tíz honvédzászlóalj toborzását.