A Zlín 242L egy egymotoros, kétszemélyes oktató-repülőgép, mely műrepülhető. A repülőgépeket Csehországban gyártják Otrokovice mellett.

Fejlesztés, tervezés szerkesztés

A repülőgép koncepciója 1977-ben született meg, majd 1978. december 29-én repült először. Az első verziót az Avia M337AK hathengeres motor emelte a levegőbe.

 

Az elmúlt 70 év során több ezer kiképzőgépet állítottak elő, amelyek ma már 43 országban repülnek. A kétüléses Z242L modell kifejezetten polgári és katonai oktatásra tervezett. Az alap- és haladó kiképzésre egyaránt ajánlott. Rendelkezik az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), az Amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) és a Kanadai Polgári Légiközlekedési Hatóság (TCCA) típusbizonyítványával is.

Műszaki adatok szerkesztés

A teljesen fémépítésű, alsó szárnyas, merev futóműves gép fesztávolsága 9,34 méter, hosszúsága 6,94, magassága pedig 2,95 méter. Kialakításából adódóan a repülőgép biztonságosan terhelhető +6 és -3,5 G(műszerezettség és egyéb módosítások miatt változhat),  között amennyiben a súlykorlátozásokat és eljárásokat megfelelően betartják. Tömege 745 kg (műszerezettség és egyéb módosítások miatt változhat), maximális felszálló tömege 1090 kg (műrepülő feladatnál ez 970-re csökken). Meghajtásáról egy 200 lóerős Textron Lycoming AEIO-360-A1B6 léghűtéses, 5920 köbcentiméteres, műrepülésre is alkalmas, injektoros négyhengeres motor, illetve a német MT Propeller háromtollú, hidraulikusan állítható szögű, MTV-9-B-C/C-188-18a kompozit légcsavar gondoskodik. Az üzemanyagot két, egyenként 60 literes üzemanyagtartály fogadhatja, melyet két 55 literes póttartállyal lehet kiegészíteni(összesen 230 liter összesen, a póttartályban nem lehet üzemanyag műrepülő feladatok során) A belső tartályokkal, gazdaságos repülési sebességgel, 2000 méteres magasságban a gyártó adatai szerint a 242L maximális repülési távolsága 495 kilométer. Maximum felszállósúly esetén 266 méter a repülőgép nekifutási úthossza.

Rendszeresítése szerkesztés

A típust a Magyar Légierő is rendszeresítette.

6 db repülőgép repül a Magyar Légierő színeiben Tiger avagy Tigris hívójellel. A típus a magyar pilótaképzés fő pillére, ezen a típuson történik az alapképzés és JAS-39EBS HU Gripen vadászbombázókhoz keresett pilóták kiválasztása.

Más országok által is rendszeresített:

Ország
Bolívia Bolivian Air Force
Bulgária Bulgarian Air Force
Kuba Cuban Air Force
Horvátország Croatian Air Force and Air
Csehország Czech Air Force
Magyarország Hungarian Air Force
Észak-Macedónia North Macedonia Air Brigade
Mexikó Mexican Navy
Peru Peruvian Air Force
Szlovénia Slovenian Air Force and Air
Jemen Yemen Air Force

Források szerkesztés