Erroll Garner (Pittsburgh, 1923. június 15.Los Angeles, 1977. január 2.) amerikai dzsessz-zongorista, zeneszerző, az egyetemes dzsessztörténet egyik legnagyobb alakja.

Erroll Garner
Fotó: William P. Gottlieb
Fotó: William P. Gottlieb
Életrajzi adatok
Születési névErroll Louis Garner
Született1921. június 15.[1][2]
Pittsburgh[3]
Elhunyt1977. január 2. (55 évesen)[1][2]
Los Angeles[4]
SírhelyHomewood Cemetery
IskoláiWestinghouse High School
Pályafutás
Műfajokbobop
Híres dalConcert by the Sea
Misty
Hangszerzongora
Díjakcsillag a Hollywoodi Hírességek Sétányán
Tevékenység
Kiadók
  • Apollo Records
  • Columbia Records
  • Mercury Records
  • Verve Records
  • Savoy Records
  • EmArcy
  • Mack Avenue Records
  • Blue Note
  • Philips
IPI-névazonosító00011411943
Hangminta
Misty

Erroll Garner weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Erroll Garner témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Virtuóz játéka és zongorastílusa úgy alakult ki, hogy soha meg se tanult kottát olvasni.

Tizenhét éves korától hivatásos zenész volt. 1944-ben New Yorkba költözött. Egy darabig Art Tatumot helyettesítette annak triójában, majd létrehozta saját trióját. Legsikeresebb felvétele a Concert by the Sea koncertalbum volt, ami 1955-ben készült. Legendás szerzeménye a Misty is.

Minden stílusból csak azt tartotta meg, ami passzolt személyiségéhez. Talán csak Earl Hines-hoz állt közel közel az időkezelés és a jobbkéz használatával.

Életrajz szerkesztés

Zenéje a swingből nőtt ki, de otthonosan mozgott a bebopban, és persze minden leütött billentyűjében ott volt a blues is.
– Horváth Gábor, NOL – http://nol.hu/kultura/veletlenul-zsenialis-1512963

Erroll Garner hároméves korától tanult zongorázni. A bakelitlemezeken megszólaló zenét próbálgatta utánozni. Hétévesen már fellépett, a Candy Kids tagjaként a KDKA rádióállomáson. Később Pittsburgh környékén folyami hajókon játszott, bár a bátyja (Linton) még háttérbe szorította.

A Westinghouse Gimnáziumban ismerte meg Billy Strayhornt, Dodo Marmarosa osztálytársa volt.

Garner 1937-ben kezdett el professzionálisan fellépni. 1938-tól 1941-ig Leroy Brown szaxofonos zenekarában játszott.[5] Mint szólista helyi bárokban, mozikban és vasárnaponként egyházzenészként játszott.

1944-ben New Yorkba költözött, ahol az 52. utcai dzsesszklubokban játszott. Az első felvételei Timme Rosenkrantz lakásában készültek, amelyek később a Blue Note Records-on is megjelentek.

1945-ig Art Tatum utódjaként játszott Slam Stewart triójában és kvartettjében. Ugyanebben az évben megalakította saját zongoratrióját. 1947-ben Charlie Parkert a Cool Blues előadásain. 1948 májusában a párizsi Théâtre Marignyban adott triókoncertet. 1950-ben az első dzsesszzongoristák egyike lett, aki szólistaként lépett fel egy koncertteremben − a clevelandi „Music Hall”-ban.

1952-ben Art Tatum, Meade Lux Lewis és Pete Johnson társaságában turnézott. 1954-ben megalapította saját lemezkiadóját. Játszott Benny Carter, Don Byas, Coleman Hawkins, Wardell Gray, Lucky Thompson, Teddy Edwards, Howard McGhee, Charlie Shavers, Vic Dickenson lemezein, és Georgie Auld és Boyd Raeburn zenekaraival.

Az 1950-es, -60-as években televíziós műsoroknak is gyakori vendége volt, például Ed Sullivannel, Steve Allennel, Jackie Gleasonnal, Merv Griffinnel és Perry Comoval.

Az 1960-as évek végén a Montreux-i Nemzetközi Televíziós Fesztivál vendégszereplője volt, a főcímdalt is ő komponálta. Az 1970-es évek elején Dél-Amerikában és a Távol-Keleten turnézott.

Garner 1975-ben visszavonult, mert tüdőrákban szenvedett, és 1977. január 2-án Los Angelesben meghalt.

Sikereit elsősorban annak köszönhette, hogy senkihez nem hasonlítható egyéni technikát és hangzást alakított ki, melyet fantasztikus muzikalitással adott elő. Kezdetben még a Harlem stride zongoristáknál alkalmazott, úgynevezett ingabasszus módszert használta a bal kézzel, ám az ingabasszust hamarosan átalakította lüktető gitárakkordszerű blokkos kíséretté. Ehhez olykor sűrű akkordfogásos jobbkézjátékot produkált, máskor remekül száguldozott a felsőbb fekvésekben, miközben a kísérő bal kéz kemény, ritmusos alapot adott a zenének. Néha a dallamot játszó jobb kéz szándékosan le-lemaradt, elkalandozott, rövid időre átcsapott más kompozíciókba, majd visszatért az alaphoz. Mindezt Garner sajátos, eredeti logikára építve tette.
Kerekes György: Jazzportrék

Diszkográfia szerkesztés

(válogatás)

  • Passport to Fame (1944)
  • Serenade to Laura (1945)
  • The Elf (1945)
  • Coctail Time (1947)
  • Misty (1954)
  • Solitaire (1955)
  • Concert by the Sea (1955)
  • Paris Impressions (1958)
  • Dreamstreet (1959)
  • Close-Up It Swing (1961)
  • That’s My Kick (1967)

Anekdota szerkesztés

A műsorközlő odahívja a mikrofonhoz Garnert, szólaljon már meg végre, hiszen egész este nem mondott semmit, pedig remek hangja van. Mire ő beledörmögi a mikrofonba: „Nincs olyan jó, mint Louis Armstrongé.”

Források szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 28.)
  2. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 15.)
  4. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  5. Bad, bad Leroy Brown: arranged for big band music by Jim Croce (?)

További információ szerkesztés