Ábrahám-síksági csata

Az Ábrahám-síksági csata (Angolul: Battle of the Plains of Abraham; Franciául: Bataille des Plaines d'Abraham) 1759. szeptember 13-án zajlott a hétéves háború részét képező amerikai brit–francia gyarmatháború döntő ütközete, amely a francia uralom végét jelentette Kanadában. A csata során mind a briteket vezető James Wolfe mind francia ellenfele Louis-Joseph de Montcalm elesett. A csatának Benjamin West 1770-es Wolfe tábornok halálát ábrázoló képe állít az utókor számára méltó emléket.

Ábrahám-síksági csata
Benjamin West 005.jpg
Konfliktus hétéves háború
Időpont 1759. Szeptember 13.
Helyszín A mai Québec város melletti Ábrahám síkságon
Eredmény brit győzelem
Szemben álló felek
Nagy BritanniaFranciaország
Parancsnokok
James Wolfe †

Robert Monckton John Knox Charles Saunders George Townshend William Howe

James Murray
Montcalm †

François Gaston de Lévis Antoine de Bougainville Duchambon de Vergor Michel de Langlade

Roch de Ramezay
Szemben álló erők
4400 reguláris1900 reguláris 1500 gyarmati milícia és Indiánok
Veszteségek
58 halott 600 sebesült116 halott

600-1200 sebesült

363 fogságba esett
Térkép
Ábrahám-síksági csata (Kanada)
Ábrahám-síksági csata
Ábrahám-síksági csata
Pozíció Kanada térképén
é. sz. 46° 48′ 11″, ny. h. 71° 12′ 54″Koordináták: é. sz. 46° 48′ 11″, ny. h. 71° 12′ 54″
A Wikimédia Commons tartalmaz Ábrahám-síksági csata témájú médiaállományokat.

ElőzményekSzerkesztés

Jamestown 1607-es és Québec 1608-as alapításával az angolok és franciák közötti verseny megindult Észak-Amerikáért. Az angolok (később britek) többször megpróbálták elfoglalni az észak-amerikai francia gyarmatok központjának számító stratégiai fontosságú Québecet a Szent Lőrinc-folyó partján, amely indián nevének jelentése a hely ahol a folyó összeszűkül, de terveik sorra kudarcot vallottak. Ennek ellenére a brit terjeszkedés egyre jobban fenyegette francia Kanadát.

 
James Wolfe, a brit haderő vezetője és Montcalm fiatal ellenfele. Tehetséges és ambiciózus katona, akit arrogáns jelleme miatt tisztjei nemigen kedveltek.

A csatát megelőző évben (1758) a britek elfoglalták a Szent Lőrinc-folyó kapujának számító Louisbourg erődjét a mai Új-Skócia területén, amellyel megnyílt az út Québec felé. Az ostrom során kitüntette magát James Wolfe altábornagy akire a következő évi kanadai invázió három brit hadtestének az északról Québec felé vonuló részét bízták.[1] Mivel Kanada folyói ősztől tavaszig befagynak és ezért az invázióhoz oly fontos hajók számára járhatatlanok, Wolfe és a brit vezérkar egy része Nagy-Britanniában telelt át, készülve a következő évi invázióra.

Wolfe 8000 reguláris katonával 1759 nyarán érkezett meg Québechez. Ellenfele Montcalm több emberrel rendelkezett ám köztük sok volt az irreguláris milícia is akik nem voltak hozzászokva az európai harcmodorhoz.[2] A kor szokásai szerint a szembenálló felek bort és kenyeret küldtek egymásnak a lovagias harcmodor jeléül, ám francia Kanada vezetői tudták, ha nem kapnak erősítést Európából és a briteknek sikerül még tél előtt partra szállniuk a folyó másik oldalán akkor Új-Franciaország elveszhet. Wolfe a folyó déli oldalán állította fel bázisát ahonnan lövetni kezdte a várost, valamint megkísérelt partra szállni Québectől északkeletre, ám nagy veszteségeket szenvedve kényszerült visszavonulni a beauport-i csata során.[1] Sokan azt gondolták Québec megmenekült és az ostromnak vége.

A csataSzerkesztés

 
Wolfe kezdeti helyzete szinte reménytelen volt: kevesebb ember és tüzérség, a lovasság teljes hiánya, csupán néhány napi ellátmány, Bougainville hadteste északon valamint az evakuálás lehetetlensége. Nem csoda ha a győzelmet később sokan a gondviselésnek tulajdonították.

A helyzet kezdett reménytelen lenni. Wolfe szervezete kezdte felmondani a szolgálatot, tisztjeivel és katonáival való viszonya feszült volt, valamint egyre közeledett a kanadai tél amikorra fel kellett hagyni minden ostrommal. Wolfe tisztjei egy merész de kockázatos tervvel álltak elő, miszerint a britek partra szállhatnának Québectől délnyugatra. Wolfe, aki megtudta, hogy Montcalm csapatokat szándékozik leküldeni a folyón, annyiban változtatta a tervet, hogy a városhoz közelebbi Anse-au-Foulon meredek sziklás szirtjére tette át a partraszállást. Valószínű, hogy mind a betegségére szedett narkotikumok hatása alatt mind pedig egy esetleges vereség szégyene miatt szánta el magát merészebb és meggondolatlanabb tervre.[3] Katonáinak egy, a korban népszerű de borús verset olvasott fel Thomas Graytől, az Elegy Written in a Country Churchyard-ot (Elégia egy falusi temetőben) melynek egyik sora így szólt: „The paths to glory lead but to the grave.” (A dicsőség útja is a sírba vezet.) Ezután embereit csónakokba tette és az éj leple alatt átkeltek a folyón. Québec alatt néhány francia katona, akik számítottak a Montcalm által időközben visszavont csapatmozgásra, odakiáltottak a briteknek franciául. Mivel Wolfe egységei között sok volt a skót akik jó kapcsolatokat ápoltak a franciákkal a korban, a brit sereg tökéletes franciasággal válaszolt végképp eloszlatva ezzel minden gyanút.[4]

 
Louis-Joseph de Montcalm, a francia csapatok vezetője. Ellentétei Vaudreuil kanadai kormányzóval és elhamarkodott döntései a csata során döntően hatottak a háború kimenetelére.

Wolfe a partraszállás után előreküldött egy szuronyos osztagot, hogy biztosítsák a szirt tetejét, akiknek feladata könnyen teljesíthető volt, mivel a területet őrző francia katonák nagy részét tisztjük elküldte segíteni a betakarításban, gondolván az Anse-au-Foulon szikláinál nem kell számítani támadásra. Másnap reggelre Montcalm arra ébredt, hogy több ezer brit katona áll felsorakozva az Ábrahám-síkon.

Montcalm Wolfe megtámadása mellett döntött és nagyjából hasonló számú katonával megindult. Sorait sok képzetlen milícia töltötte fel akik inkább a gerilla-hadviseléshez mint az európai harcmodorhoz voltak szokva. Wolfe hadseregét kétsorosra rendezte ezzel nyújtva el, és megparancsolta katonáinak kettő puskagolyó töltését muskétáikba, ezzel növelve tűzerejüket. A francia csapat megindult, hogy a vékony brit vonalat egy erőteljes támadással középen kettészakítsa majd pedig felőrölje, ám a katonák fegyelmezetlenül haladtak, távolról lövéseket adtak le és mikor túl közel értek a britekhez, azok rájuk zúdították dupla lövéseiket. Rövid párbaj után a franciák rohanni kezdtek hátukban a skót felföldiekkel akiket csak a bozótból fedező francia segédcsapatok tüze fordított vissza. A csata nem tartott tovább fél óránál de Montcalm is és Wolfe is halálos sebet kapott, a britek pedig sikeresen kialakították hídfőállásukat.[5]

KövetkezményeiSzerkesztés

Vaudreuil kanadai kormányzó a vesztes csata után úgy döntött, hogy elhagyja Québecet és visszavonul Montréalba. Québec francia parancsnoka a túlerő miatt hamarosan feladta a várost a briteknek akiknek a saját tüzérségük által porig rombolt városban kellett áttelelniük. A franciák a következő évben megpróbálták visszafoglalni a várost ám a brit erősítés miatt vissza kellett vonulniuk Montréalba, hogy 1760-ban a három oldalról támadó britek előtt végképp kapituláljanak.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Battle of the Plains of Abraham | The Canadian Encyclopedia. www.thecanadianencyclopedia.ca. (Hozzáférés: 2020. május 6.)
  2. Battle of Quebec 1759, British Battles. (Hozzáférés: 2020. május 6.)
  3. Anderson, Fred, 1949-: Crucible of war : the Seven Years' War and the fate of empire in British North America, 1754-1766. 1st ed. 2000. ISBN 0-375-40642-5 Hozzáférés: 2020. máj. 6.  
  4. Reid, Stuart, 1954-: Quebec 1759 : the battle that won Canada. Embleton, G. A. (Gerry A.). 2003. ISBN 1-85532-605-1 Hozzáférés: 2020. máj. 6.  
  5. Battle of Quebec 1759. (Hozzáférés: 2020. május 6.)