Üres székek politikája
Üres székek politikájának az Európai Unió történetében azt az időszakot nevezzük, amikor De Gaulle utasítására Franciaország visszavonta minisztereit az Európai Gazdasági Közösség Tanácsának üléseiről.
Háttér szerkesztés
Az európai integrációs folyamatban szinte a kezdetektől folyt a vita az együttműködés jövőbeli formájáról és funkciójáról. Két fő koncepció állt szemben egymással, a "nemzetek feletti Európa" és a "nemzetállamok Európája".
- A szupranacionális, nemzetek feletti Európa alapja az volt, hogy a döntő szó a döntéshozatali folyamatokban az "összeurópai" szervek kezébe kerüljön.
- A nemzetállamok Európájának ("Europe des Patries") fő szószólója az ötvenes évek végétől Charles de Gaulle tábornok Franciaországa volt, amely szerint a döntéshozatali folyamatokban az egyes tagállamoknak, illetve kormányaiknak kell, hogy domináns szerepe legyen (innen a "nemzetállamok Európája" elnevezés) és nem a nemzetek feletti – közösségi szerveknek.
Kirobban az európai integráció első legnagyobb válsága szerkesztés
1965-ben de Gaulle úgy vélte, hogy az európai integráció Franciaország számára veszélyes irányba – a nemzetek feletti Európa felé – halad. A francia államfő úgy látta, hogy a Közösségi döntéshozatal tervezett módosítása veszélyezteti a francia érdekeket (1966. január 1-jétől a Római Szerződés értelmében az EGK Tanácsa az egyhangú határozathozatalról áttért volna a többségi döntésekre). Egyrészt meg kívánta akadályozni a minősített többségi döntéshozatal bevezetését, másrészt nemzeti érdekekre hivatkozva elutasított számos bizottsági javaslatot. Amikor 1965. július 1-jén nem sikerült a mezőgazdasági finanszírozásról megállapodni, Franciaország visszahívta a Tanácsból képviselőjét. Franciaország (hiányzó) képviselői fél évig bojkottálták a közösségi intézmények munkáját. Ez gyakorlatilag a döntéshozatal megbénulását jelentette, mivel a döntések elfogadásához az összes tagállam hozzájárulására – tehát szükségszerűen jelenlétére – szükség volt. De Gaulle akaratának keresztülvitele érdekében ezt az üres székek politikáját alkalmazta 1965 júliusától 1966 januárjáig. Az 1965. decemberi francia választásokat követően az álláspont megváltozott, és a luxemburgi kompromisszumot követően a Tanács működése helyreállt.