Đuro Daničić

Đuro Daničić (Ђурo Даничић, eredeti családi nevén Đorđe Popović, Ђорђе Поповић) (Újvidék, 1825. április 6. – Zágráb, 1882. november 17.) szerb nyelvész és Biblia fordító, a zágrábi Délszláv Akadémia titkára volt

Đuro Daničić
Đuro Daničić (1876)
Született	1825. április 6. Újvidék
Elhunyt	1882. november 17. (57 évesen) Zágráb
Állampolgársága	szerb
Nemzetisége	szerb
Foglalkozása	nyelvész, Biblia fordító
Iskolái	Bécsi Egyetem Jovan Jovanović Zmaj Gymnasium (Novi Sad)
Sírhelye	Belgrád–Újtemető (Parcel 2, Grave 2, Class II)
A Wikimédia Commons tartalmaz Đuro Daničić témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

Daničić régi újvidéki szerb lelkész család sarja. Apja 1838-ban bekövetkezett korai halálát követően az ifjú Đorđe az egyetlen kiutat a tanulásban lelte. 15 éves korában végezte el a gimnázium öt osztályát Újvidéken, majd a Pozsonyi Evangélikus Lyceumban folytatta a VI. osztályt és bölcseleti tanulmányokat. 1844-ben a bécsi egyetemen jogot hallgatott, de 1845-ben a szerb nyelvújító és a szerb népköltészet gyűjtője Vuk Stefanović Karadžić és a szlovén Fran Miklošič, akikkel ekkor ismerkedett meg, figyelmét a szerb nyelvészetre terelték; 1846 őszén elhagyta az egyetemet és Karadžićnak segédkezett a szerb-német-latin szótára szerkesztésénél, úgyszintén a szerb népdalok és mesék kiadásában. Vuk Karadžić egyik legodaadóbb követője, ennek köszönhetően 1847-ben nevet változtatott, így a Đorđe Popović helyett a könyveit már Đuro Daničić név alatt adja ki.

1853–1855-ben Mihajlo Obrenović szerb fejedelem nejét Hunyady Julia grófnőt a szerb nyelvre tanította. 1856-ban a belgrádi Nemzeti Könyvtár igazgatója s 1859-ben az ottani lyceumon a szláv irodalomtörténet tanára lett. Mivel 1865-ben szabadelvűsége miatt tanszékéről elmozdíttatott, elhagyta Szerbiát és Zágrábba ment, hol a Délszláv Akadémia titkára lett. 1847-től tagja volt a belgrádi Szerb Irodalmi Társaságnak és 1863. december 29-étől levelező tagja a szentpétervári akadémiának. Munkatársa a volt a Glasniknak és több szerb tudományos folyóiratnak.

Daničić számos középkori szerb szerző munkáját adta ki, melyek közül a következőket emelnénk ki: Domentijan, Teodosije, Danilo.

Az ő nevéhez fűződik az Ótestamentum modern szerb nyelvre való első fordítása is.

Munkái

• Rat za srpski jezik i pravopis. Buda, 1847 (Küzdelem a szerb nyelvért és helyesírásért. A bécsi kormány politikai okokból eltiltotta.)
• Stari zavjet. Bécs 1852 (az Ótestamentum szerb fordítása)
• V. Laziću. Bécs, 1848 (Lazić urnak, Két polemikus mű)
• Pripovietke iz staroga i novoga zavjeta. Uo. 1850 (Elbeszélések az Ó- s Új-Testamentumból, három szójárásban)
• N. A. Muravijeva pisma o službi u pravoslavnoj crkvi. Újvidék, 1854 (Murawief levelei az ortodox egyházi szolgálatról, oroszból ford.)

Szerb nyelvtana, a régi szerb nyelv szótára s többi munkái Bécsben és Belgrádban jelentek meg.

Szerkesztette a belgrádi Szerb Tudós Társaság évkönyveit, melyekbe sok értekezést irt.

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893.  
• Sto najznamenitijih Srba (Beograd, Novi Sad, 1993)