Şevki Vanlı
Fazıl Aysu (Konya, 1926 – Ankara, 2008. július 29.) török építész.
Şevki Vanlı | |
Született | 1926 Konya |
Elhunyt | 2008. július 29. Ankara |
Nemzetisége | török |
Munkái | |
Jelentős épületei | Milli Savunma Bakanlığı Honvédelmi Minisztérium, Ankara, 1967 |
Díjai | Büyük Sinan Ödülü[1] Nagy Szinán-Díj, 1992 Ulusal Mimarlık Sergisi Yapı Ödülü Nemzeti Építészeti Kiállítás Építészeti díj 1988 |
Életrajz
szerkesztés1954-ben a Galatasaray Lisesi intézményében érettségizett, majd Olaszországban, a Firenzei Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott, ezután Ankarába költözött és szabadúszó építész lett (ebben az időszakban többször együtt dolgozott Ersen Gömleksizoğlu török építésszel).[2] A diákévek alatt többek között Giovanni Michelucci, Edoardo Detti és Alessandro Ricci híres olasz építészek voltak tanárai.
Nemzeti Építészeti díjjal jutalmazták a bursai Központi Bank épületének terveit, majd 1966-ban a tervei alapján épült meg Ankarában a Honvédelmi Minisztérium épülete.
1959-1969 között főtitkára, majd elnökhelyettese lett a török Építész Kamarának, eközben különféle szakmai folyóiratokban is publikált.
1986-ban az építészeti oktatás fejlődését szem előtt tartva, megalapította az alapítványi Ş.V.M.V. építészeti iskolát (törökül: Şevki Vanlı Mimarlık Vakfı).[3]
Munkássága
szerkesztésJelentős, de meg nem épült tervei:
- Nemzeti Könyvtár, Ankara (1968),
- Mezőgazdasági Bank épülete, Aydın, (1969),
- Nemzeti Kulturális Központ, Algéria, (1984-1986).
év | megnevezés | város |
---|---|---|
1999 | Leyla ifjúsági apartman[4] | Ankara |
1982 | Török Nagykövetség | Tripoli (Líbia) |
1979 | ikerház | Ankara |
1975-1977 | várostervezés | Mersin |
1965 | Központi Bank | Bursa |
1954 | kertes apartman | Ankara |
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Interjú. [2013. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 25.)
- ↑ Török Építészeti Kamara honlapján cikk (török nyelven). (Hozzáférés: 2013. november 25.)
- ↑ A Şevki Vanlı Mimarlık Vakfı honlapja (török nyelven). [2010. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 25.)
- ↑ Ifjúsági apartmanról cikk + fotó (török nyelven). [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 25.)
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Şevki Vanlı című török Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.