180-as Csoport

magyar zenei együttes

A 180-as Csoport egy magyar minimálzene-orientált zeneművészeti társaság volt.

180-as Csoport
Információk
Eredet Magyarország
Alapítva 1979
Megszűnt 1990
Műfaj minimalista zene
Kiadó Hungaroton
Tagok
Faragó Béla
Forgács Péter
Gőz László
Kálnai János
Kovács Ferenc
Körmendy Ferenc
Márta István
Melis László
Posvanecz Éva
Schnierer Klára
Soós András
Szemző Tibor
Székely Kinga
Tihanyi Gellért
Tóth Tamás
Vörös Tamás
SablonWikidataSegítség

Története szerkesztés

1979-ben alapította tizenhárom zenész,[1] köztük Faragó Béla, Melis László, Soós András és Szemző Tibor. Nevük a tagok átlag magasságáról származik.[2] A zenekar a külföldön akkor már ismert minimális zene stílust terjesztette el Magyarországon.[3] Magyar és külföldi szerzőktől egyaránt játszottak szerzeményeket.[3] Repertoárjukban olyan nevek szerepeltek, mint Philip Glass, Steve Reich, Terry Riley és Frederic Rzewski. Fennállásuk alatt több mint 400 koncertet tartottak. A 180-as Csoport 1990-ben oszlott fel. Tagjai pedig önállóan folytatták pályafutásukat.[3]

2018-ban Melis László elhunyt, a tagok pedig búcsúlevelet írtak a tiszteletére.[4]

Tagok szerkesztés

  • Faragó Béla - zeneszerző, zongora
  • Forgács Péter - narráció
  • Gőz László - harsona
  • Kálnai János - oboa
  • Kovács Ferenc - trombita
  • Körmendy Ferenc - brácsa
  • Márta István - zeneszerző, zongora
  • Melis László - zeneszerző, hegedű
  • Posvanecz Éva - hegedű
  • Schnierer Klára - gordonka
  • Soós András - zeneszerző, karmester
  • Szemző Tibor - zeneszerző, fuvola
  • Székely Kinga - zongora
  • Tihanyi Gellért - klarinét
  • Tóth Tamás - basszusgitár, nagybőgő
  • Vörös László - fagott

Diszkográfia szerkesztés

  • 180 (1993)
  • II. (1985)
  • The Songs of Maldoror (1989)
  • 35 (1979-2014) (2014)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Újra együtt a 180-as Csoport. Artnews.hu (Hozzáférés: 2019. március 20.) arch
  2. 180-as Csoport Harmincöt Éve. Komakino.blog.hu[halott link]
  3. a b c 180-as Csoport. Magyar Zenei Információs Központ
  4. A 180-as Csoport búcsúzik Melis Lászlótól. Papageno.hu (Hozzáférés: 2019. március 20.) arch

Források szerkesztés