Főmenü megnyitása

1998-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező (AFC)

ázsiai zóna

Az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) 36 tagállama nevezett az 1998-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőire és versengett az ázsiai zónának kiosztott három és fél világbajnoki részvételt jelentő helyért. A selejtezőt három fordulóban bonyolították le. Az első fordulóban a 36 válogatottat 10 csoportba sorsolták, melyből hatban négy csapat kapott helyet, négyben pedig három. Mindegyik csoport első helyezettje jutott a második fordulóba, ahol két ötös csoportot hoztak létre. A két első helyezett egyből kijutott a világbajnokságra, a két második pedig egyetlen találkozón döntött a harmadik, világbajnoki részvételt jelentő helyért. A párharc vesztesének még egy lehetősége volt a kijutásra, egy interkontinentális selejtező az Óceániai Labdarúgó-szövetség selejtezőjének győztesével szemben.

A világbajnokságra kijutott nemzeti csapatok: Szaúd-Arábia és Dél-Korea a második kör csoportgyőztesei, Japán a pótselejtező győzteseként, valamint Irán válogatottja, amelyik végül diadalmaskodott az interkontinentális selejtezőn.

1. fordulóSzerkesztés

1. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Szaúd-Arábia 6 5 1 0 18 1 +17 16
2.   Malajzia 6 3 2 1 5 3 +2 11
3.   Tajvan 6 1 1 4 4 13 -9 4
4.   Banglades 6 1 0 5 4 14 -10 3
       
  Banglades 0–1 1–4 1–3
  Malajzia 2–0 0–0 2–0
  Szaúd-Arábia 3–0 3–0 6–0
  Tajvan 1–2 0–0 0–2

2. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Irán 6 5 1 0 39 3 +36 16
2.   Kirgizisztán 5 3 0 2 12 11 +1 9
3.   Szíria 5 2 1 2 27 5 +22 7
4.   Maldív-szigetek 6 0 0 6 0 59 -59 0
         
  Irán 3–1 9–0 2–2
  Kirgizisztán 0–7 3–0 2–1
  Maldív-szigetek 0–17 0–6 0–12
  Szíria 0–1 X 12–0

3. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Egyesült Arab Emírségek 4 3 1 0 7 1 +6 10
2.   Jordánia 4 1 1 2 4 4 0 4
3.   Bahrein 4 1 0 3 3 9 -6 3
       
  Bahrein 1–2 1–0
  Egyesült Arab Emírségek 3–0 2–0
  Jordánia 4–1 0–0

4. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Japán 6 5 1 0 31 1 +30 16
2.   Omán 6 4 1 1 14 2 +12 13
3.   Makaó 6 1 1 4 3 28 -25 4
4.   Nepál 6 0 1 5 2 19 -17 1
         
  Japán 10–0 3–0 1–1
  Makaó 0–10 2–1 0–2
  Nepál 0–6 1–1 0–6
  Omán 0–1 4–0 1–0

5. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Üzbegisztán 6 5 1 0 20 3 +17 16
2.   Jemen 6 2 2 2 10 7 +3 8
3.   Indonézia 6 1 4 1 11 6 +5 7
4.   Kambodzsa 6 0 1 5 2 27 -25 1
         
  Indonézia 0–0 8–0 1–1
  Jemen 1–1 7–0 0–1
  Kambodzsa 1–1 0–1 1–4
  Üzbegisztán 3–0 5–1 6–0

6. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Dél-Korea 4 3 1 0 9 1 +8 10
2.   Thaiföld 4 1 1 2 5 6 -1 4
3.   Hongkong 4 1 0 3 3 10 -7 3
       
  Dél-Korea 4–0 0–0
  Hongkong 0–2 3–2
  Thaiföld 1–3 2–0

7. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Kuvait 4 4 0 0 10 1 +8 12
2.   Libanon 4 1 1 2 4 7 -3 4
3.   Szingapúr 4 0 1 3 2 8 -6 1
       
  Kuvait 2–0 4–0
  Libanon 1–3 1–1
  Szingapúr 0–1 1–2

8. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Kína 6 5 1 0 13 2 +11 16
2.   Tádzsikisztán 6 4 1 1 15 2 +13 13
3.   Türkmenisztán 6 2 0 4 8 13 -5 6
4.   Vietnám 6 0 0 6 2 21 -19 0
         
  Kína 0–0 1–0 4–0
  Tádzsikisztán 0–1 5–0 4–0
  Türkmenisztán 1–4 1–2 2–1
  Vietnám 1–3 0–4 0–4

9. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Kazahsztán 4 4 0 0 15 2 +13 12
2.   Irak 4 2 0 2 14 8 +6 6
3.   Pakisztán 4 0 0 4 3 22 -19 0
       
  Irak 1–2 6–1
  Kazahsztán 3–1 3–0
  Pakisztán 2–6 0–7

10. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Katar 3 3 0 0 14 0 +14 9
2.   Srí Lanka 3 1 1 1 4 4 0 4
3.   India 3 1 1 1 3 7 -4 4
4.   Fülöp-szigetek 3 0 0 3 0 10 -10 0
       
  Fülöp-szigetek 0–2 0–3
  Katar 5–0 6–0 3–0
  Srí Lanka 1–1

2. fordulóSzerkesztés

A. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Szaúd-Arábia 8 4 2 2 8 6 +2 14
2.   Irán 8 3 3 2 13 8 +5 12
3.   Kína 8 3 2 3 11 14 -3 11
4.   Katar 8 3 1 4 7 10 -3 10
5.   Kuvait 8 2 2 4 7 8 -1 8
           
  Irán 3–0 4–0 0–0 1–1
  Katar 2–0 1–1 0–2 0–1
  Kína 2–4 2–3 1–0 1–0
  Kuvait 1–1 0–1 1–2 2–1
  Szaúd-Arábia 1–0 1–0 1–1 2–1

B. csoportSzerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Dél-Korea 8 6 1 1 19 7 +12 19
2.   Japán 8 3 4 1 17 9 +8 13
3.   Egyesült Arab Emírségek 8 2 3 3 9 12 -3 9
4.   Üzbegisztán 8 1 3 4 13 18 -5 6
5.   Kazahsztán 8 1 3 4 7 19 -12 6
           
  Dél-Korea 3–0 0–2 3–0 2–1
  Egyesült Arab Emírségek 1–3 0–0 4–0 0–0
  Japán 1–2 1–1 5–1 6–3
  Kazahsztán 1–1 3–0 1–1 1–1
  Üzbegisztán 1–5 2–3 1–1 4–0

PótselejtezőSzerkesztés