Az 1-es és a 2-es autóbuszok már az 1970-es évek-beli menetrendkönyvben is fel vannak tüntetve, és már akkor is a jelenlegihez hasonló módon közlekedtek, de még csak az Autóbusz-állomásról indultak (alapjáratként), azaz a Frankenburg úti aluljárót követően, az 1-es a Felsőlővér útvonalon át (az uszodát érintve) közelítette meg a szállót és arra haladt vissza is. A 2-es pedig az Alsólővérek felől (az SVSE sportpályát érintve) érkezett a szállóhoz és ugyanazon útvonalon haladt vissza. 2000. május 27. óta töltik be a mostani hurokjárat szerepüket. Az 1-es busz betétjárataként 1A jelzésű busz közlekedett az Autóbusz-állomástól a vasútállomásig. A 2-es busz betétjárataként pedig 2A jelzésű busz közlekedett az Autóbusz-állomástól Nyugatmajorig (ez ma a 12-es busz Kőszegi úti végállomása). Később, az 1990-es években jöttek létre a 12 és 12A jelzésű buszok. 1998-ban a Sopron Pláza átadása után a plázától 2P jelzéssel indult egy járat, amely a Jereván lakótelep után a 2-es busz útvonalán ment fel a Lővérekbe, de ez a járat 2000-ben megszűnt. a 2000-es évek elejétől megjelentek a 15-ös és 15A jelzésű buszok, amelyek szintén a Lővérek forgalmát látták el, mégpedig úgy, hogy az Aranyhegyi lakóparktól indultak, és a Híd utcán át, majd a Várkerület, Ötvös utca megállóhelytől a jelenlegi 2-es busz vonalán közlekedtek. Az 1990-es években szűntek meg az 1A és a 2A jelzésű buszok. 2010 nyarán pedig létrejött a 12V jelzésű busz, amely a VOLT Fesztiválra látogatókat szállítja, valamint 2011.-től közlekedik a 32-es busz is. 2012. május 1-jétől pedig megszűntek a 15-ös és a 15A jelzésű buszok is.
A soproni 1-es jelzésű autóbusz a Jereván lakótelepről indulva a Juharfa úton és a Várkerületen át, a vasútállomás érintésével közlekedik a Lővér szállóig. Az autóbusz a Frankenburg úti aluljáró megállóhely után az úgynevezett Felsőlővér útvonalon éri el a Lővér szálló végállomást. A Lővér szállótól indulva pedig az Alsólővér útvonalon közlekedik az aluljáróig, majd innen az ellenkező irányú buszokkal megegyező útvonalon megy. Ellentétes módon jár a 2-es busz, mert ez a Frankenburg úti aluljáró után az Alsólővér útvonalon, a Jereván lakótelep felé pedig a Felsőlővér útvonalon közlekedik. Az 1-es és a 2-es buszok a Jereván lakótelep és Frankenburg úti aluljáró megállóhelyek között azonos útvonalon haladnak! A 12-es jelzésű busz szintén a Jereván lakótelepről indul, és a Csengery utca, Elzett-udvar megállóhely után a József Attila lakótelepet feltárva közlekedik a Kőszegi út, Sarudi utcáig. Hasonló módon jár a 12A jelzésű busz is, de ez abban tér el alapjáratától, hogy a Jereván lakótelep helyett csak az autóbusz-állomástól indul. A 32-es busz szintén az autóbusz-állomásról indul, és az Erzsébet utca megállóhely után a Csengery utcán, majd a Kőszegi úton közlekedik a Gida patak utcai lakóparkig. Ezt a járatot a Sopron-Harka között közlekedő helyközi autóbuszok szolgálják ki, valamint az autóbusz-állomás 9-es kocsiállásáról indulnak. A VOLT Fesztivál idején közlekedő 12V jelzésű busz a rendezvényre érkezők a helyszínre való gyors eljutását biztosítja, mégpedig úgy, hogy a GYSEV pályaudvarról indul, majd a Frankenburg úti aluljáró után a 12-es vonalán, a Béke úton halad, a József Attila lakótelep érintése nélkül, majd a Kőszegi útra fordulva éri el a fesztiválnak otthont adó Lővér kempinget. Visszafelé pedig a Lővér körúton közlekedik, a 2-es busz vonalán. Szintén el lehet jutni a fesztiválra az 1-es és 2-es buszokkal a Lővér körút 33. megállóhelyig utazva, továbbá a 12-es és 12A buszokkal a Kőszegi úti végállomásukig utazva, valamint a 32-es buszok is megállnak a kemping Kőszegi úti bejáratánál. A Lővérek turisztikai szempontból Sopron kiemelkedően fontos része.
A Lővérek autóbusz-közlekedését az alábbi ábra szemlélteti: