2005-ös U19-es női labdarúgó-Európa-bajnokság

8. U19-es női labdarúgó-Európa-bajnokság

A 2005-ös U19-es női labdarúgó-Európa-bajnokság a 8. kiírása volt a tornának, melyet 2005. július 20. és július 31. között rendeztek meg a Magyarországon. A győztes Oroszország lett, miután a döntőben tizenegyesekkel legyőzte Franciaországot.

U19-es női labdarúgó-Európa-bajnokság
(2005)
(2005 UEFA Women's Under-19 Championship)
Adatok
Rendező Magyarország
Dátumjúlius 20.július 31.
Csapatok8 (1 szövetségből)
Helyszínek4 (3 rendező városban)

Győztes Oroszország (1. cím)
Statisztika
Mérkőzések16
Gólok60 (átlag: 3,75)

Gólkirályorosz Jelena Danyilova (9 gólos)

Résztvevők szerkesztés

Nyolc válogatott vett részt a tornán, hét a selejtezőkből jutott be, míg a házigazda Magyarország a rendező jogán automatikusan résztvevő volt. A válogatottakat két négycsapatos csoportba osztották szét. Mindegyik csapat egyszer játszott egymással a csoportban, az első két helyezett jutott be az elődöntőbe. Az elődöntőben a csoportgyőztesek a másik csoport második helyezettjével mérkőztek meg, az elődöntő győztesei a döntőbe jutottak.

Az ötödik helyért is rendeztek mérkőzést, mivel a 2006-os U20-as női labdarúgó-világbajnokság rendezője, Oroszország bejutott a legjobb négy közé. Az U19-es női labdarúgó-Európa-bajnokság összes elődöntőse kvalifikálta magát az U20-as női labdarúgó-világbajnokságra.

Helyszínek szerkesztés

Város Helyszín Befogadóképesség
Zalaegerszeg ZTE Aréna 14 000
Pápa Perutz Stadion 5500
Bük Széchényi utca 1740
Zalaegerszeg, Andráshida Novák Mihály utca 1000

Játékvezetők szerkesztés

Európa

Eredmények szerkesztés

Minden időpont helyi idő szerinti. (CEST)

Csoportkör szerkesztés

A csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V Rg Kg Gk P
  Németország 3 3 0 0 10 3 +7 9
  Finnország 3 2 0 1 7 5 +2 6
  Svájc 3 1 0 2 8 10 –2 3
  Magyarország 3 0 0 3 1 8 –7 0
2005. július 20.
17:00 (CEST)
Finnország   4 – 2   Svájc Perutz Stadion, Pápa
Játékvezető: Olander (észt)
Sainio   33'
Sällström   63'   68'   89'
(1 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Abbé   76'
Moser   90+2'
Thalmann   87′

2005. július 20.
19:30 (CEST)
Magyarország   0 – 2   Németország Széchényi utca, Bük
Játékvezető: Tea Spinelli (olasz)
(0 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Okoyino Da Mbabi   50'
Hanebeck   58'

2005. július 22.
17:00 (CEST)
Magyarország   0 – 2   Finnország Perutz Stadion, Pápa
Játékvezető: Sinabova (bolgár)
(0 – 1)
(Jegyzőkönyv)
Laihanen   21'
Puranen   70'

2005. július 22.
20:00 (CEST)
Németország   5 – 2   Svájc Széchényi utca, Bük
Játékvezető: Arwedahl (svéd)
Okoyino Da Mbabi   10'
Blässe   35'   76'
Laudehr   61'
Niemeier   85'
(2 – 1)
(Jegyzőkönyv)
Bürki   37'
Bernauer   50'

2005. július 25.
19:30 (CEST)
Németország   3 – 1   Finnország Széchényi utca, Bük
Játékvezető: Blahova (cseh)
Banecki   20'
Okoyino Da Mbabi   22'
I. Kerschowski   43'
(3 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Sällström   57'

2005. július 25.
19:30 (CEST)
Svájc   4 – 1   Magyarország ZTE Aréna, Zalaegerszeg
Játékvezető: Gurdon Basimamovic (horvát)
Bürki   1'   16'   75' (11-esből)
Moser   54'
(2 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Jakab   48'
Stoiber   74′

B csoport szerkesztés

Csapat M Gy D V Rg Kg Gk P
  Franciaország 3 2 1 0 8 2 +6 7
  Oroszország 3 2 0 1 7 5 +2 6
  Anglia 3 1 1 1 5 4 +1 4
  Skócia 3 0 0 3 2 11 –9 0
2005. július 20.
17:00 (CEST)
Franciaország   4 – 0   Oroszország Novák Mihály utca Andráshida
Játékvezető: Arwedahl (svéd)
Peruzzetto   24'
Nécib   33'
Thomis   42'
Castera   90+5'
(3 – 0)
(Jegyzőkönyv)

2005. július 20.
19:30 (CEST)
Skócia   1 – 3   Anglia ZTE Aréna, Zalaegerszeg
Játékvezető: Blahova (cseh)
Hughes   90' (0 – 1)
(Jegyzőkönyv)
Aluko   28'   69'
Sanderson   90+3'

2005. július 22.
17:00 (CEST)
Franciaország   3 – 1   Skócia Novák Mihály utca Andráshida
Játékvezető: Olander (észt)
Thomson   40' (öngól)
Castera   50'
Courteille   78'
(1 – 1)
(Jegyzőkönyv)
Liddell   14'

2005. július 22.
20:00 (CEST)
Oroszország   2 – 1   Anglia ZTE Aréna, Zalaegerszeg
Játékvezető: Gurdon Basimamovic (horvát)
Danyilova   17'   87' (11-esből) (1 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Aluko   65'

2005. július 25.
17:00 (CEST)
Anglia   1 – 1   Franciaország Perutz Stadion, Pápa
Játékvezető: Sinabova (bolgár)
Aluko   6' (1 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Thomis   67'

2005. július 25.
17:00 (CEST)
Oroszország   5 – 0   Skócia Novák Mihály utca Andráshida
Játékvezető: Tea Spinelli (olasz)
Tyerehova   1'
Morozova   12'
Danyilova   57'   81'   86'
(2 – 0)
(Jegyzőkönyv)

Egyenes kieséses szakasz szerkesztés

Elődöntők Döntő
július 28.Zalaegerszeg
  Németország 1  
  Oroszország 3
 
július 31.Zalaegerszeg
    Oroszország 2 (6)
  Franciaország 2 (5)
július 28.Zalaegerszeg
  Franciaország 1  
  Finnország 0  


5. helyért szerkesztés

2005. július 27.
18:00 (CEST)
Svájc   2 – 1   Anglia Széchényi utca, Bük
Játékvezető: Arwedahl (svéd)
Eggenberger   29'
Bürki   50'
(1 – 1)
(Jegyzőkönyv)
Carney   40'

Elődöntők szerkesztés

2005. július 28.
18:00 (CEST)
Németország   1 – 3   Oroszország ZTE Aréna, Zalaegerszeg
Játékvezető: Silvia Spinelli (olasz)
Okoyino Da Mbabi   44' (1 – 1)
(Jegyzőkönyv)
Danyilova   43'   65'   90+1'

2005. július 28.
21:00 (CEST)
Franciaország   1 – 0   Finnország ZTE Aréna, Zalaegerszeg
Játékvezető: Gurdon Basimamovic (horvát)
Delie   75' (0 – 0)
(Jegyzőkönyv)

Döntő szerkesztés

2005. július 31.
18:00 (CEST)
Oroszország   2 – 2 (h.u.)   Franciaország ZTE Aréna, Zalaegerszeg
Játékvezető: Arwedahl (svéd)
Tyerehova   47'
Danyilova   77'
(1 – 0, 2 – 2)
(Jegyzőkönyv)
Thomis   67'
Courteille   86'
    11-esekkel  
Morozova  
Tyitova  
Аfanaszova  
Petrova  
Danyilova  
Todua  
Cibutovics  
6 – 5   Peruzzetto
  Nécib
  Dahou
  Mula
  Bouhaddi
  Ducher
  Boulleau
 
2005-ös U19-es női labdarúgó-Európa-bajnokság bajnoka:
 
OROSZORSZÁG
1. cím

Gólszerzők szerkesztés

9 gólos
5 gólos
4 gólos
3 gólos
2 gólos
1 gólos

1 gólos (folyt.)
Öngól

Külső hivatkozások szerkesztés