Főmenü megnyitása

2005-ös UEFA-bajnokok ligája-döntő

A 2005-ös UEFA-bajnokok ligája-döntő az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 13., jogelődjeivel együttvéve az 50. döntője volt, amely egyben a sorozat egyik legizgalmasabb és legdrámaibb fináléja volt, mely 2005. május 25-én került megrendezésre az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionban. A döntőben az olasz AC Milan és az angol Liverpool találkozott első alkalommal. A mérkőzést a Liverpool nyerte meg tizenegyespárbajban, 3–3-as állás után, melyet 3–0-s hátrányból hoztak vissza. Ez volt a vörösök ötödik győzelme, így megkapták a tiszteletbeli UEFA-jelvényt (amit az a csapat kaphat meg, aki háromszor egymás után vagy legalább ötször megnyerte a sorozatot) az európai mezük bal karjára.

2005-ös UEFA-bajnokok ligája-döntő
Kiírás:
2004–2005-ös UEFA-bajnokok ligája
A mérkőzés végeredménye
Anglia Olaszország
Liverpool Milan
33
hosszabbítás után
Tizenegyesekkel
32
A mérkőzés adatai
Dátum 2005. május 25.
Stadion Atatürk Olimpiai Stadion
Város Isztambul
Játékvezető Manuel Mejuto González (Spanyolország)
Nézőszám 70 024

 ← 20042006 → 
A döntő helyszíne

A mérkőzés összefoglalásaSzerkesztés


A döntő részleteiSzerkesztés

2005. május 25.
21:45 (20:45 CEST)
AC Milan   3–3  (h. u.)   Liverpool FC
Maldini   1'
Crespo   39'   44'
(3–0, 3–3, 3–3)
Jegyzőkönyv
Gerrard   54'
Šmicer   56'
Alonso   60'
  Büntetőpárbaj:  
Serginho  
Pirlo  
Tomasson  
Kaká  
Sevcsenko  
2–3   Hamann
  Cissé
  Riise
  Šmicer

     
 
 
 
AC Milan
     
 
 
 
Liverpool FC
AC Milan:
GK 1   Dida
RB 2   Cafu
CB 31   Jaap Stam
CB 13   Alessandro Nesta
LB 3   Paolo Maldini (C)
DM 21   Andrea Pirlo
RM 8   Gennaro Gattuso   112'
LM 20   Clarence Seedorf   86'
AM 22   Kaká
CF 7   Andrij Sevcsenko
CF 11   Hernán Crespo   85'
Cserék:
GK 46   Christian Abbiati
DF 4   Kakha Kaladze
DF 5   Alessandro Costacurta
MF 10   Rui Costa   112'
MF 24   Vikash Dhorasoo
MF 27   Serginho   86'
FW 15   Jon Dahl Tomasson   85'
Vezetőedző:
  Carlo Ancelotti


A mérkőzés játékosa:
  Steven Gerrard

Játékvezető asszisztensek:
  Clemente Plou
  Oscar Samaniego
Negyedik számú játékvezető:
  Arturo Ibáñez

 
Liverpool:
GK 1   Jerzy Dudek
RB 3   Steve Finnan   46'
CB 23   Jamie Carragher   76'
CB 4   Sami Hyypiä
LB 21   Djimi Traoré
RM 10   Luis García Sanz
CM 14   Xabi Alonso
CM 8   Steven Gerrard (C)
LM 6   John Arne Riise
SS 7   Harry Kewell   23'
RF 5   Milan Baroš   81'   85'
Cserék:
GK 20   Scott Carson
DF 17   Josemi
DF 25   Igor Bišćan
MF 11   Vladimír Šmicer   23'
MF 16   Dietmar Hamann   46'
MF 18   Antonio Núñez
FW 9   Djibril Cissé   85'
Vezetőedző:
  Rafael Benítez

StatisztikaSzerkesztés

AC Milan Liverpool
3 Gólok 3
16 Lövések 14
6 Kapura tartó lövések 4
55% Labdabirtoklás 45%
10 Szögletek 4
16 Szabálytalanságok 23
7 Lesek 5
0 Sárga lapok 2
0 Piros lapok 0