2012-es Sony Ericsson Open – férfi egyes

38. Miami Masters tenisztorna férfi egyes versenye

Ez a szócikk tartalmazza a 2012-es Sony Ericsson Open férfi egyes mérkőzéseit.

2012-es Sony Ericsson Open
férfi egyes
Győztesszerb Novak Đoković

 ← 201120122013 → 
2012-es Sony Ericsson Open
versenyszámai
Férfi egyes
Női egyes
Férfi páros
Női páros

A címvédő az első kiemelt Novak Đoković volt, aki ebben az évben is megnyerte a versenyt. Döntőbeli ellenfelét, Andy Murray-t, 6–1, 7–6(4)-ra győzte le. Đokovićnak ez volt pályafutása harmincadik egyéni tornagyőzelme, a szezon során pedig másodszor tudott diadalmaskodni az Australian Open megnyerését követően. Miamiban (2007 és 2011 után) harmadszor tudta megszerezni a végső győzelmet. A férfiak között ő a harmadik játékos, aki legalább háromszor nyert ezen a tornán, korábban Pete Sampras (3) és Andre Agassi (6) hajtott végre hasonló bravúrt.[1] Murray másodszor jutott döntőbe Miamiban, 2009-ben éppen Đokovićot győzte le. A szezon során harmadik ATP-döntőjét vívta, januárban Brisbane-ben megnyerte, februárban Dubajban elveszítette a finálét.[2]

Minden kiemelt játékos a második körben kezdte meg a szereplést.

  1.   Novak Đoković (győztes)
  2.   Rafael Nadal (elődöntő, visszalépett)
  3.   Roger Federer (harmadik kör)
  4.   Andy Murray (döntő)
  5.   David Ferrer (negyeddöntő)
  6.   Jo-Wilfried Tsonga (negyeddöntő)
  7.   Tomáš Berdych (harmadik kör)
  8.   Mardy Fish (negyeddöntő)
  9.   Janko Tipsarević (negyeddöntő)
  10.   John Isner (harmadik kör)
  11.   Juan Martín del Potro (negyedik kör)
  12.   Nicolás Almagro (negyedik kör)
  13.   Gilles Simon (negyedik kör)
  14.   Gaël Monfils (harmadik kör)
  15.   Feliciano López (második kör)
  16.   Nisikori Kei (negyedik kör)

  1.   Richard Gasquet (negyedik kör)
  2.   Olekszandr Dolhopolov (harmadik kör)
  3.   Florian Mayer (negyedik kör)
  4.   Fernando Verdasco (harmadik kör)
  5.   Juan Mónaco (elődöntő)
  6.   Jürgen Melzer (harmadik kör)
  7.   Marin Čilić (harmadik kör)
  8.   Marcel Granollers (második kör)
  9.   Radek Štěpánek (harmadik kör)
  10.   Miloš Raonić (harmadik kör, visszalépett)
  11.   Viktor Troicki (harmadik kör)
  12.   Kevin Anderson (harmadik kör)
  13.   Juan Ignacio Chela (második kör)
  14.   Julien Benneteau (harmadik kör)
  15.   Andy Roddick (negyedik kör)
  16.   Philipp Kohlschreiber (harmadik kör)
  • Q = kvalifikációból felkerült
  • LL = szerencsés vesztes
  • WC = szabadkártyás
  • R = feladta
  • PR = védett ranglista
  • w/o = az ellenfél visszalépett
  • ALT = helyettes
Negyeddöntők Elődöntők Döntő
               
1   Novak Đoković 6 7
5   David Ferrer 2 61
1   Novak Đoković 6 7
21   Juan Mónaco 0 65
21   Juan Mónaco 6 6
8   Mardy Fish 1 3
1   Novak Đoković 6 7
4   Andy Murray 1 64
9   Janko Tipsarević 6 3 4
4   Andy Murray 4 6 6
4   Andy Murray w/o
2   Rafael Nadal
6   Jo-Wilfried Tsonga 2 7 4
2   Rafael Nadal 6 5 6

Felső ág

szerkesztés

Első szakasz

szerkesztés
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
1   Novak Đoković 6 6
  Leonardo Mayer 1 4   Márkosz Pagdatísz 4 4
  Márkosz Pagdatísz 6 6 1   Novak Đoković 6 6
Q   G García López 6 7 27   Viktor Troicki 3 4
Q   Rajeev Ram 4 67 Q   G García López 6 1 4
27   Viktor Troicki 4 6 6
1   Novak Đoković 7 6
17   Richard Gasquet 5 3
17   Richard Gasquet 6 66 6
  Cedrik-Marcel Stebe 6 7   Cedrik-Marcel Stebe 3 7 2
  Flavio Cipolla 3 5 17   Richard Gasquet 6 5 6
  Albert Ramos 6 6   Albert Ramos 2 7 3
Q   Simone Bolelli 3 1   Albert Ramos 6 7
15   Feliciano López 4 65

Második szakasz

szerkesztés
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
11   Juan Martín del Potro 7 6
  Łukasz Kubot 3 7 62   Ivo Karlović 5 4
  Ivo Karlović 6 62 7 11   Juan Martín del Potro 6 7
  Igor Kunyicin 7 7 23   Marin Čilić 3 63
WC   Jesse Levine 68 63   Igor Kunyicin 3 61
23   Marin Čilić 6 7
11   Juan Martín del Potro 3 3
5   David Ferrer 6 6
30   Julien Benneteau 3 6 7
  Benjamin Becker 5 6 6   Benjamin Becker 6 3 64
  Olivier Rochus 7 3 2 30   Julien Benneteau 65 4
  Szerhij Sztahovszkij 64 3 5   David Ferrer 7 6
  Bernard Tomic 7 6   Bernard Tomic 4 4
5   David Ferrer 6 6

Harmadik szakasz

szerkesztés
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
3   Roger Federer 6 7
WC   Ryan Harrison 66 6 6   Ryan Harrison 2 63
  Potito Starace 7 4 4 3   Roger Federer 64 6 4
  Alekszandr Bogomolov 7 4 65 31   Andy Roddick 7 1 6
  Gilles Müller 5 6 7   Gilles Müller 3 2
31   Andy Roddick 6 6
31   Andy Roddick 5 0
21   Juan Mónaco 7 6
21   Juan Mónaco 5
  Lu Jen-hszün 6 6   Lu Jen-hszün 0 R
  Jarkko Nieminen 4 3 21   Juan Mónaco 4 6 6
Q   Szerhij Bubka 6 6 14   Gaël Monfils 6 3 4
  Ernests Gulbis 4 4 Q   Szerhij Bubka 4 4
14   Gaël Monfils 6 6

Negyedik szakasz

szerkesztés
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
12   Nicolás Almagro 6 6
Q   David Goffin 7 6   David Goffin 4 2
  Donald Young 5 4 12   Nicolás Almagro 6 6
Q   Björn Phau 6 6 20   Fernando Verdasco 3 4
  Carlos Berlocq 4 2 Q   Björn Phau 3 0
20   Fernando Verdasco 6 6
12   Nicolás Almagro 3 7 3
8   Mardy Fish 6 62 6
28   Kevin Anderson 6 63 6
  Sam Querrey 6 5 7   Sam Querrey 3 7 3
  Matthew Ebden 1 7 5 28   Kevin Anderson 4 3
Q   Frank Dancevic 7 7 8   Mardy Fish 6 6
  Jérémy Chardy 5 60 Q   Frank Dancevic 3 61
8   Mardy Fish 6 7

Ötödik szakasz

szerkesztés
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
7   Tomáš Berdych 7 6
  Nicolas Mahut 7 4 7   Nicolas Mahut 5 1
WC   Fernando González Ciuffardi 5 6 63 7   Tomáš Berdych 3 6 4
  Grigor Dimitrov 6 6   Grigor Dimitrov 6 2 6
  Mihail Kukuskin 2 2   Grigor Dimitrov 6 4 6
29   Juan Ignacio Chela 2 6 4
  Grigor Dimitrov 63 2
9   Janko Tipsarević 7 6
18   Olekszandr Dolhopolov 6 7
Q   Antonio Veić 2 6 6 Q   Antonio Veić 4 5
WC   Denis Kudla 6 2 1 18   Olekszandr Dolhopolov 4 7 2
  David Nalbandian 6 7 9   Janko Tipsarević 6 5 6
  Steve Darcis 4 60   David Nalbandian 5 3
9   Janko Tipsarević 7 6

Hatodik szakasz

szerkesztés
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
13   Gilles Simon 6 6
Q   Roberto Bautista Agut 6 1 6 Q   Roberto Bautista Agut 4 2
  Andreas Seppi 3 6 3 13   Gilles Simon 7 6
  Robin Haase 6 6 22   Jürgen Melzer 65 4
WC   Marinko Matosevic 3 4   Robin Haase 62 6 4
22   Jürgen Melzer 7 3 6
13   Gilles Simon 3 4
4   Andy Murray 6 6
26   Miloš Raonić 7 6
  Dúdí Szela 3 3 Q   Arnaud Clément 67 2
Q   Arnaud Clément 6 6 26   Miloš Raonić
  Alejandro Falla 6 2 4   Andy Murray w/o
  Denis Istomin 1 1 R   Alejandro Falla 2 3
4   Andy Murray 6 6

Hetedik szakasz

szerkesztés
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
6   Jo-Wilfried Tsonga 7 7
Q   É Roger-Vasselin 63 3   Xavier Malisse 5 5
  Xavier Malisse 7 6 6   Jo-Wilfried Tsonga 6 7
  Thomaz Bellucci 3 4 32   Philipp Kohlschreiber 4 62
  Frederico Gil 6 6   Frederico Gil 2 5
32   Philipp Kohlschreiber 6 7
6   Jo-Wilfried Tsonga 6 6
19   Florian Mayer 3 2
19   Florian Mayer 6 7
LL   Tobias Kamke 0 6 65   Ivan Dodig 4 5
  Ivan Dodig 6 2 7 19   Florian Mayer 6 6
  Nyikolaj Davigyenko 4 6 6 10   John Isner 4 2
  James Blake 6 4 4   Nyikolaj Davigyenko 6 3 4
10   John Isner 2 6 6

Nyolcadik szakasz

szerkesztés
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
16   Nisikori Kei 6 6
  Ryan Sweeting 4 4   Lukáš Lacko 3 3
  Lukáš Lacko 6 6 16   Nisikori Kei 6 6
  Michaël Llodra 4 66   Lukáš Rosol 4 2
  Lukáš Rosol 6 7   Lukáš Rosol 2 6 6
24   Marcel Granollers 6 3 1
16   Nisikori Kei 4 4
2   Rafael Nadal 6 6
25   Radek Štěpánek 7 6
Q   Guillaume Rufin 4 4   Tommy Haas 64 1
  Tommy Haas 6 6 25   Radek Štěpánek 2 2
  Pablo Andújar 3 2 2   Rafael Nadal 6 6
  Santiago Giraldo 6 6   Santiago Giraldo 2 0
2   Rafael Nadal 6 6

Selejtező

szerkesztés
  1.   Édouard Roger-Vasselin (feljutott)
  2.   Tobias Kamke (második kör, szerencsés vesztes)
  3.   Guillermo García López (feljutott)
  4.   Matthias Bachinger (második kör)
  5.   Benoît Paire (második kör)
  6.   Paolo Lorenzi (második kör)
  7.   Éric Prodon (első kör)
  8.   Igor Andrejev (első kör)
  9.   Wayne Odesnik (visszalépett)
  10.   Marsel İlhan (első kör)
  11.   Simone Bolelli (feljutott)
  12.   Björn Phau (feljutott)

  1.   Bobby Reynolds (második kör)
  2.   Rogério Dutra da Silva (első kör)
  3.   Rik de Voest (első kör)
  4.   Ricardo Mello (első kör)
  5.   Jürgen Zopp (első kör, feladta)
  6.   Horacio Zeballos (első kör)
  7.   Thomas Schoorel (első kör)
  8.   Michael Craig Russell (második kör)
  9.   Grega Žemlja (első kör, feladta)
  10.   Paul Capdeville (második kör)
  11.   Tejmuraz Gabasvili (visszalépett)
  12.   Andrej Golubev (első kör)

Főtáblára jutottak

szerkesztés
  1.   Édouard Roger-Vasselin
  2.   Antonio Veić
  3.   Guillermo García López
  4.   Rajeev Ram
  5.   David Goffin
  6.   Roberto Bautista Agut

  1.   Guillaume Rufin
  2.   Arnaud Clément
  3.   Frank Dancevic
  4.   Szerhij Bubka
  5.   Simone Bolelli
  6.   Björn Phau

Szerencsés vesztesek

szerkesztés
  1.   Tobias Kamke

Selejtezőtábla

szerkesztés

Első selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
1   Édouard Roger-Vasselin 6
  Alekszandr Kudrjavcev 2 R
1   Édouard Roger-Vasselin 6 6
  James Ward 3 3
  James Ward 6 6
24   Andrej Golubev 3 3

Második selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
2   Tobias Kamke 6
  Julio Silva 2 R
2   Tobias Kamke 4 2
  Antonio Veić 6 6
  Antonio Veić 7
21   Grega Žemlja 5 R

Harmadik selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
3   Guillermo García López 6 3 6
  Matteo Viola 3 6 4
3   Guillermo García López 7 6
13   Bobby Reynolds 61 4
  Simone Vagnozzi 1 4
13   Bobby Reynolds 6 6

Negyedik selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
4   Matthias Bachinger 6 6
  Ruben Bemelmans 4 2
4   Matthias Bachinger 2 4
  Rajeev Ram 6 6
  Rajeev Ram 6 6
ALT   Mihail Jelgin 2 4

Ötödik selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
5   Benoît Paire 6 2 6
  Alex Kuznetsov 1 6 4
5   Benoît Paire 2 2
  David Goffin 6 6
  David Goffin 4
17   Jürgen Zopp 0 R

Hatodik selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
6   Paolo Lorenzi 7 6
  Arnau Brugués-Davi 68 3
6   Paolo Lorenzi 7 4 5
  Roberto Bautista Agut 5 6 7
  Roberto Bautista Agut 7 4 7
15   Rik de Voest 65 6 66

Hetedik selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
7   Éric Prodon 3 3
  Facundo Bagnis 6 6
  Facundo Bagnis 0 1
  Guillaume Rufin 6 6
  Guillaume Rufin 7 6
18   Horacio Zeballos 5 1

Nyolcadik selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
8   Igor Andrejev 7 4 2
  Arnaud Clément 68 6 6
  Arnaud Clément 7 6
22   Paul Capdeville 5 1
WC   Gastão Elias 6 3 4
22   Paul Capdeville 1 6 6

Kilencedik selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
ALT   Victor Estrella 68 4
  Szugita Júicsi 7 6
  Szugita Júicsi 6 3 1
  Frank Dancevic 4 6 6
  Frank Dancevic 6 6
16   Ricardo Mello 4 4

Tizedik selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
10   Marsel İlhan 4 1
WC   Marco Chiudinelli 6 6
WC   Marco Chiudinelli 3 1 R
WC   Szerhij Bubka 6 3
WC   Szerhij Bubka 7 6
14   Rogério Dutra da Silva 5 4

Tizenegyedik selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
11   Simone Bolelli 4 7 6
  Amer Delić 6 65 3
11   Simone Bolelli 7 7
  Florent Serra 62 5
  Florent Serra 6 6
19   Thomas Schoorel 3 2

Tizenkettedik selejtezőág

szerkesztés
1. kör 2. kör (feljutásért)
          
12   Björn Phau 7 6
WC   Daniel Evans 64 0
12   Björn Phau 3 6 6
20   Michael Craig Russell 6 1 2
WC   Tim Smyczek 6 3 2
20   Michael Craig Russell 4 6 6
  1. Matt Fitzgerald: Djokovic Defeats Murray For Third Miami Crown. ATP World Tour, 2012. április 1. [2012. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
  2. Andy Murray, Career Titles/Finals. ATP World Tour. (Hozzáférés: 2012. április 1.)