Főmenü megnyitása

Andreas Seppi (Bolzano, 1984. február 21. –) olasz hivatásos teniszező. Eddigi pályafutása során három ATP-tornát nyert meg. Kedvenc borítása a salak. Eddigi legjobb eredményét ATP Masters 1000-es tornákon a 2008-as Hamburg Mastersen nyújtotta, ahol az elődöntőig jutott. A 2009-es Australian Openen és a 2011-es US Openen párosban negyeddöntőbe jutott. Kétszeres olimpiai résztvevő. Először a 2008-as pekingi olimpián vett részt, ahol egyesben a második fordulóban vereséget szenvedett a cseh Tomáš Berdychtől, párosban Simone Bolellivel az oldalán az első körben kapott ki a későbbi győztes Roger Federer, Stanislas Wawrinka duótól. Négy évvel később a 2012-es londoni olimpián egyesben szintén a második fordulóban kapott ki a későbbi bronzérmes Juan Martín del Potrótól, párosban pedig Daniele Bracciali partnereként veszített az első fordulóban a Tomáš Berdych, Radek Štěpánek cseh kettőstől.

Andreas Seppi
Andreas Seppi
Andreas Seppi
Személyes adatok
Ország  Olaszország
Lakóhely Caldaro, Olaszország
Született 1984február 21. (35 éves)
Bolzano, Olaszország
Magasság191 cm
Testsúly75 kg
Kéz Jobb (kétkezes fonák)
Profivá válás 2002
Összkereset 6 931 905 $
Eredményei egyesben
Eredmények 279–295
Tornagyőzelmek 3
Világranglistán* No. 18 (2013. január 28.)
Grand Slam-eredmények egyesben
Australian Open 4. kör (2013, 2015)
Roland Garros 4. kör (2012)
Wimbledon 4. kör (2013)
US Open 3. kör (2008, 2013)
Eredményei párosban
Eredmények 87–172
Tornagyőzelmek 0
Világranglistán* No. 50 (2014. április 14.)
Grand Slam-eredmények párosban
Australian Open Negyeddöntő (2009)
Roland Garros 2. kör (2009, 2013)
Wimbledon 3. kör (2012)
US Open Negyeddöntő (2011)

* Legjobb helyezés a világranglistán
Frissítve: 2015. június 29.
A Wikimédia Commons tartalmaz Andreas Seppi témájú médiaállományokat.

ATP-döntőiSzerkesztés

EgyéniSzerkesztés

Győzelmei (3)Szerkesztés

Összesítés
Grand Slam-torna (0)
ATP World Tour Masters 1000 /
ATP Masters Series
(0)
ATP World Tour 500 Series /
International Series Gold
(0)
ATP World Tour 250 Series /
International Series
(3)
ATP World Tour Finals /
Tennis Masters Cup
(0)
Dátum Torna Borítás Ellenfél a döntőben Eredmény a döntőben
1 2011. június 12.   AEGON International, Eastbourne   Janko Tipsarević 7–6(5), 3–6, 5–3 feladta
2 2012. május 6.   Serbia Open, Belgrád Salak   Benoît Paire 6–3, 6–2
3 2012. október 21.   Kreml Kupa, Moszkva Kemény   Thomaz Bellucci 3–6, 7–6(3), 6–3

Elvesztett döntői (5)Szerkesztés

Dátum Torna Borítás Ellenfél a döntőben Eredmény a döntőben
1 2007. szeptember 13.   Allianz Suisse Open, Gstaad Salak   Paul-Henri Mathieu 7–6(1), 4–6, 5–7
2 2012. június 18.   AEGON International, Eastbourne   Andy Roddick 3–6, 2–6
3 2012. szeptember 23.   Moselle Open, Metz Kemény (f)   Jo-Wilfried Tsonga 1–6, 2–6
4 2015. február 8.   PBZ Zagreb Indoors, Zágráb Kemény (f)   Guillermo García López 6–7(4), 3–6
5 2015. június 21.   Gerry Weber Open, Halle   Roger Federer 6–7(1), 4–6

PárosSzerkesztés

Elvesztett döntői (6)Szerkesztés

Dátum Torna Borítás Partner Ellenfelek a döntőben Eredmény a döntőben
1 2006. január 30.   PBZ Zagreb Indoors, Zágráb Szőnyeg (f)   Davide Sanguinetti   Jaroslav Levinský
  Michal Mertiňák
6–7, 1–6
2 2010. július 12.   Swedish Open, Båstad Salak   Simone Vagnozzi   Robert Lindstedt
  Horia Tecău
4–6, 5–7
3 2010. október 4.   Japan Open, Tokió Kemény   Dmitrij Turszunov   Eric Butorac
  Jean-Julien Rojer
3–6, 2–6
4 2011. január 3.   Qatar ExxonMobil Open, Doha Kemény   Daniele Bracciali   Marc López
  Rafael Nadal
3–6, 6–7
5 2011. június 12.   AEGON International, Eastbourne   Grigor Dimitrov   Jónátán Erlich
  Andi Rám
3–6, 3–6
6 2013. október 6.   China Open, Peking Kemény   Fabio Fognini   Makszim Mirni
  Horia Tecău
4–6, 2–6

Eredményei Grand Slam-tornákonSzerkesztés

EgyénibenSzerkesztés

Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US Open
Év Eredmény Utolsó ellenfél Eredmény Utolsó ellenfél Eredmény Utolsó ellenfél Eredmény Utolsó ellenfél
2004 - - - 2.kör   Michaël Llodra
2005 Selejtező (2) Selejtező (2) 1.kör   Davide Sanguinetti 1.kör   Dominik Hrbatý
2006 1.kör   Janko Tipsarević 1.kör   Jevgenyij Koroljov 2.kör   Andre Agassi 1.kör   Gastón Gaudio
2007 2.kör   Florian Mayer 1.kör   Carlos Moyà 2.kör   Fernando Verdasco 1.kör   Agustín Calleri
2008 2.kör   Mihail Juzsnij 1.kör   Mario Ančić 3.kör   Marat Szafin 3.kör   Andy Roddick
2009 1.kör   Roger Federer 2.kör   Maximo González 3.kör   Igor Andrejev 1.kör   Philipp Kohlschreiber
2010 1.kör   John Isner 2.kör   Philipp Kohlschreiber 2.kör   Tobias Kamke 1.kör   Marcel Granollers
2011 2.kör   Jo-Wilfried Tsonga 2.kör   Thomaz Bellucci 2.kör   Márkosz Pagdatísz 1.kör   Juan Mónaco
2012 1.kör   Richard Gasquet 4.kör   Novak Đoković 1.kör   Gyenisz Isztomin 1.kör   Tommy Robredo
2013 4.kör   Jérémy Chardy 3.kör   Nicolás Almagro 4.kör   Juan Martín del Potro 3.kör   Gyenisz Isztomin
2014 2.kör   Donald Young 3.kör   David Ferrer 1.kör   Leonardo Mayer 2.kör   Nick Kyrgios
2015 4.kör   Nick Kyrgios 1.kör   John Isner

PárosbanSzerkesztés

Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US Open
Év Eredmény
Partner
Utolsó ellenfél Eredmény
Partner
Utolsó ellenfél Eredmény
Partner
Utolsó ellenfél Eredmény
Partner
Utolsó ellenfél
2005 1. kör
  Davide Sanguinetti
  Robert Lindstedt
  Robin Söderling
2006 1. kör
  Davide Sanguinetti
  Bob Bryan
  Mike Bryan
1. kör
  Davide Sanguinetti
  Lars Burgsmüller
  Oliver Marach
1. kör
  Philipp Kohlschreiber
  Bob Bryan
  Mike Bryan
2007 1. kör
  Fernando Verdasco
  Tejmuraz Gabasvili
  Ivo Karlović
2008 1. kör
  Carlos Berlocq
  Nicolás Almagro
  Nicolás Massú
1. kör
  Simone Bolelli
  Marcelo Melo
  André Sá
1. kör
  Simone Bolelli
  Jeff Coetzee
  Wesley Moodie
1. kör
  Simone Bolelli
  Christopher Kas
  Philipp Petzschner
2009 Negyeddöntő
  Simone Bolelli
  Lukáš Dlouhý
  Lijendar Pedzs
2. kör
  Simone Bolelli
  Bruno Soares
  Kevin Ullyett
1. kör
  Simone Bolelli
  Daniel Nestor
  Nenad Zimonjic
3. kör
  Simone Bolelli
  Makszim Mirni
  Andi Rám
2010 3. kör
  Simone Bolelli
  Michael Kohlmann
  Jarkko Nieminen
1. kör
  Jeff Coetzee
  Viktor Troicki
  Dusan Vemic
2. kör
  Andrej Golubev
  Wesley Moodie
  Dick Norman
1. kör
  Simone Vagnozzi
  Ryan Harrison
  Robert Kendrick
2011 1. kör
  Dúdí Szela
  Santiago González
  Philipp Marx
1. kör
  Simone Vagnozzi
  Róhan Bópanna
  Iszámul-Hak Kuraisi
1. kör
  Simone Vagnozzi
  Daniele Bracciali
  Frantisek Cermak
Negyeddöntő
  David Marrero
  Jürgen Melzer
  Philipp Petzschner
2012 1. kör
  Simone Vagnozzi
  Marc López
  David Marrero
1. kör
  Flavio Cipolla
  Matthew Ebden
  Ryan Harrison
3. kör
  David Marrero
  James Cerretani
  Édouard Roger-Vasselin
1. kör
  Robin Haase
  Santiago González
  Scott Lipsky
2013 2. kör
  Flavio Cipolla
  Bob Bryan
  Mike Bryan
2. kör
  Viktor Troicki
  Marcel Granollers
  Marc López
2. kör
  David Marrero
  Bob Bryan
  Mike Bryan
1. kör
  Paolo Lorenzi
  Daniele Bracciali
  Lukáš Dlouhý
2014 2. kör
  Potito Starace
  Treat Conrad Huey
  Dominic Inglot
1. kör
  Filippo Volandri
  Jonathan Eysseric
  Marc Gicquel
1. kör
  Paolo Lorenzi
  Daniel Nestor
  Nenad Zimonjic
2. kör
  Daniele Bracciali
  Mihail Kukushkin
  Michael Venus
2015 1. kör
  Paolo Lorenzi
  Eric Butorac
  Sam Groth
1. kör
  Szerhij Sztahovszkij
  Alexander Peya
  Bruno Soares

ForrásokSzerkesztés

  • Andreas Seppi (angol nyelven). sports-reference.com. Sports Reference LLC. (Hozzáférés: 2014. október 3.)
  • Andreas Seppi profilja az ATP oldalán

További információkSzerkesztés