Főmenü megnyitása

2013-as férfi röplabda-Európa-bajnokság

A 2013-as férfi röplabda-Európa-bajnokság a 28. volt a sportág történetében. A tornát szeptember 20. és szeptember 29. között közösen rendezte Dánia és Lengyelország. Az Eb-t Oroszország nyerte, története során 13. alkalommal.

Férfi röplabda-Európa-bajnokság
(2013)
Adatok
Rendezők Dánia,
 Lengyelország
Dátumszeptember 2029.
Csapatok16 (1 szövetségből)
Helyszínek4 (4 rendező városban)

Címvédő Szerbia
Győztes Oroszország (13. cím)
Statisztika
Mérkőzések36

 ← 20112015 → 

Tartalomjegyzék

LebonyolításSzerkesztés

A tornán 16 ország válogatottja vett részt. A csapatokat négy darab négy csapatból álló csoportokba sorsolták. A csoportmérkőzések után az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe kerültek. A 2–3. helyezettek még egy mérkőzést játszottak a negyeddöntőbe jutásért. A negyeddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódtak a küzdelmek.

CsoportkörSzerkesztés

Színmagyarázat
A csoportok első helyezettjei bejutottak a negyeddöntőbe.
A csoportok második és harmadik helyezettjei a nyolcaddöntőbe jutottak.
A csoportok negyedik helyezettjei kiestek.
A sorrend meghatározása
  • Ha a mérkőzésnek 3–0 vagy 3–1 lett a végeredménye, akkor a győztes 3, a vesztes 0 pontot kapott.
  • Ha a mérkőzésnek 3–2 lett a végeredménye, akkor a győztes 2, a vesztes 1 pontot kapott.
  • Azonos pontszám esetén a több nyert mérkőzés, majd a szettarány, és a pontarány döntött.

A csoportSzerkesztés

Mérkőzések Szettek Pontok
Csapat Pont Gy V Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
  Belgium 8 3 0 9 3 3,000 284 251 1,131
  Olaszország 7 2 1 8 4 2,000 274 238 1,151
  Dánia 2 1 2 4 8 0,500 249 278 0,896
  Fehéroroszország 1 0 3 3 9 0,333 236 276 0,855
2013. szeptember 20.
17:30
Belgium   3–0   Fehéroroszország Odense, Dánia
(25–22, 25–20, 25–16)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 20.
20:45
Dánia   0–3   Olaszország Odense, Dánia
(22–25, 17–25, 15–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 21.
15:00
Fehéroroszország   1–3   Olaszország Odense, Dánia
(25–21, 13–25, 21–25, 17–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 21.
18:00
Belgium   3–1   Dánia Odense, Dánia
(23–25, 25–23, 25–16, 28–26)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 22.
15:00
Fehéroroszország   2–3   Dánia Odense, Dánia
(21–25, 25–17, 25–23, 20–25, 11–15)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 22.
18:00
Olaszország   2–3   Belgium Odense, Dánia
(23–25, 19–25, 25–18, 27–25, 9–15)
Jegyzőkönyv

B csoportSzerkesztés

Mérkőzések Szettek Pontok
Csapat Pont Gy V Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
  Franciaország 9 3 0 9 2 4,500 276 261 1,057
  Lengyelország 6 2 1 7 5 1,400 283 268 1,056
  Szlovákia 2 1 2 4 8 0,500 272 292 0,932
  Törökország 1 0 3 4 9 0,444 283 293 0,966
2013. szeptember 20.
17:00
Franciaország   3–0   Szlovákia Gdańsk, Lengyelország
(25–20, 35–33, 28–26)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 20.
20:00
Lengyelország   3–1   Törökország Gdańsk, Lengyelország
(25–22, 25–15, 22–25, 25–21)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 21.
17:00
Szlovákia   3–2   Törökország Gdańsk, Lengyelország
(18–25, 16–25, 25–20, 25–21, 19–17)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 21.
20:00
Franciaország   3–1   Lengyelország Gdańsk, Lengyelország
(25–22, 25–23, 20–25, 25–20)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 22.
17:00
Törökország   1–3   Franciaország Gdańsk, Lengyelország
(21–25, 23–25, 25–18, 23–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 22.
20:00
Szlovákia   1–3   Lengyelország Gdańsk, Lengyelország
(24–26, 25–20, 19–25, 22–25)
Jegyzőkönyv

C csoportSzerkesztés

Mérkőzések Szettek Pontok
Csapat Pont Gy V Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
  Finnország 6 2 1 6 5 1,200 258 260 0,992
  Szerbia 5 2 1 7 5 1,400 266 247 1,077
  Hollandia 4 1 2 6 7 0,857 280 291 0,962
  Szlovénia 3 1 2 5 7 0,714 277 283 0,979
2013. szeptember 20.
17:00
Szlovénia   3–1   Szerbia Herning, Dánia
(20–25, 25–23, 25–22, 25–19)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 20.
20:00
Finnország   3–1   Hollandia Herning, Dánia
(23–25, 25–22, 27–25, 25–20)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 21.
15:00
Szerbia   3–2   Hollandia Herning, Dánia
(19–25, 18–25, 25–15, 25–17, 15–12)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 21.
18:00
Szlovénia   1–3   Finnország Herning, Dánia
(27–25, 23–25, 22–25, 21–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 22.
15:00
Hollandia   3–1   Szlovénia Herning, Dánia
(19–25, 25–19, 25–22, 25–23)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 22.
18:00
Szerbia   3–0   Finnország Herning, Dánia
(25–20, 25–23, 25–15)
Jegyzőkönyv

D csoportSzerkesztés

Mérkőzések Szettek Pontok
Csapat Pont Gy V Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
  Németország 8 3 0 9 2 4,500 267 232 1,151
  Oroszország 6 2 1 6 4 1,500 235 201 1,169
  Bulgária 4 1 2 6 7 0,857 288 294 0,980
  Csehország 0 0 3 1 9 0,111 203 247 0,822
2013. szeptember 20.
17:00
Oroszország   0–3   Németország Gdynia, Lengyelország
(20–25, 23–25, 19–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 20.
20:00
Csehország   1–3   Bulgária Gdynia, Lengyelország
(15–25, 18–25, 25–22, 21–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 21.
15:00
Németország   3–2   Bulgária Gdynia, Lengyelország
(36–34, 20–25, 21–25, 25–21, 15–9)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 21.
18:00
Oroszország   3–0   Csehország Gdynia, Lengyelország
(25–22, 25–17, 25–10)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 22.
15:00
Németország   3–0   Csehország Gdynia, Lengyelország
(25–13, 25–23, 25–20)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 22.
18:00
Bulgária   1–3   Oroszország Gdynia, Lengyelország
(18–25, 25–23, 14–25, 19–25)
Jegyzőkönyv

Egyenes kieséses szakaszSzerkesztés

  Nyolcaddöntők Negyeddöntők Elődöntők Döntő
                                   
  szeptember 25.            
szeptember 24.
A1    Belgium 1
C2    Szerbia 3 szeptember 28.
C2    Szerbia 3  
A3    Dánia 0      Szerbia 1
szeptember 25.
szeptember 24.      Oroszország 3  
B1    Franciaország 1
D2    Oroszország 3 szeptember 29.
D2    Oroszország 3  
B3    Szlovákia 0      Oroszország 3
szeptember 25.
szeptember 24.      Olaszország 1
C1    Finnország 1
A2    Olaszország 3 szeptember 28.
A2    Olaszország 3   Bronzmérkőzés
C3    Hollandia 1      Olaszország 3
szeptember 25. szeptember 29.
szeptember 24.      Bulgária 1  
D1    Németország 1    Szerbia 3
B2    Lengyelország 2
D3    Bulgária 3      Bulgária 0
D3    Bulgária 3  

NyolcaddöntőkSzerkesztés

2013. szeptember 24.
17:00
Oroszország   3–0   Szlovákia Gdańsk, Lengyelország
(25–20, 25–14, 25–21)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 24.
17:00
Olaszország   3–1   Hollandia Aarhus, Dánia
(24–26, 25–18, 25–21, 25–18)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 24.
20:00
Szerbia   3–0   Dánia Aarhus, Dánia
(25–17, 25–17, 25–22)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 24.
20:00
Lengyelország   2–3   Bulgária Gdańsk, Lengyelország
(25–22, 25–22, 20–25, 24–26, 16–18)
Jegyzőkönyv

NegyeddöntőkSzerkesztés

2013. szeptember 25.
17:00
Franciaország   1–3   Oroszország Gdańsk, Lengyelország
(17–25, 25–17, 22–25, 21–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 25.
17:00
Finnország   1–3   Olaszország Aarhus, Dánia
(25–23, 20–25, 22–25, 21–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 25.
20:00
Belgium   1–3   Szerbia Aarhus, Dánia
(22–25, 25–22, 28–30, 18–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 25.
20:00
Németország   1–3   Bulgária Gdańsk, Lengyelország
(30–28, 25–27, 22–25, 20–25)
Jegyzőkönyv

ElődöntőkSzerkesztés

2013. szeptember 28.
15:00
Szerbia   1–3   Oroszország Koppenhága, Dánia
(19–25, 26–24, 23–25, 16–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 28.
18:00
Olaszország   3–1   Bulgária Koppenhága, Dánia
(19–25, 25–22, 25–15, 25–22)
Jegyzőkönyv

BronzmérkőzésSzerkesztés

2013. szeptember 29.
15:00
Szerbia   3–0   Bulgária Koppenhága, Dánia
(25–22, 32–30, 27–25)
Jegyzőkönyv

DöntőSzerkesztés

2013. szeptember 29.
18:00
Oroszország   3–1   Olaszország Koppenhága, Dánia
(25–20, 25–22, 22–25, 25–17)
Jegyzőkönyv
A 2013-as férfi röplabda-Európa-bajnokság győztese
 
Oroszország
13. cím

VégeredménySzerkesztés

Az Európa-bajnokságon csak az első négy helyért játszottak helyosztó mérkőzéseket. A további sorrend meghatározása a következők szerint történt:

  1. jobb csoportbeli helyezés
  2. több szerzett pont
  3. több győztes mérkőzés
  4. jobb szettarány az összes mérkőzésen
  5. jobb pontarány az összes mérkőzésen

A hazai csapatok eltérő háttérszínnel kiemelve.

A két első helyezett részvételi jogot szerzett a 2014-es férfi röplabda-világbajnokságra.

Helyezés Mérkőzések Szettek Pontok
Csapat Pont Gy V Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
01  Arany   Oroszország 18 6 1 18 7 2,571 598 508 1,177
02  Ezüst   Olaszország 16 5 2 18 10 1,800 649 591 1,098
03  Bronz   Szerbia 14 5 2 17 9 1,889 610 572 1,066
4.   Bulgária 10 3 4 13 16 0,813 667 679 0,982
5.   Franciaország 9 3 1 10 5 2,000 361 353 1,023
6.   Németország 8 3 1 10 5 2,000 364 337 1,080
7.   Belgium 8 3 1 10 6 1,667 377 353 1,068
8.   Finnország 6 2 2 7 8 0,875 347 358 0,969
9.   Lengyelország 7 2 2 9 8 1,125 393 381 1,031
10.   Hollandia 4 1 3 7 10 0,700 363 390 0,931
11.   Szlovákia 2 1 3 4 11 0,364 327 367 0,891
12.   Dánia 2 1 3 4 11 0,364 305 353 0,864
13.   Szlovénia 3 1 2 5 7 0,714 277 283 0,979
14.   Törökország 1 0 3 4 9 0,444 283 293 0,966
15.   Fehéroroszország 1 0 3 3 9 0,333 236 276 0,855
16.   Csehország 0 0 3 1 9 0,111 184 247 0,745

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés