2019–2020-as magyar női labdarúgó-bajnokság (első osztály)

nemzeti női labdarúgó-bajnokság szezonja (első osztály)

A 2019–2020-as magyar nemzeti női labdarúgó-bajnokság első osztálya (hivatalos nevén: Jet-Sol Liga Női NB I 2019–20) nyolc csapat részvételével 2019. augusztus 17-én rajtolt. A címvédő a Ferencváros csapata. A bajnokságot a koronavírus-járvány miatt az alapszakasz 13. fordulója után félbeszakították. Május 5-én az MLSZ bejelentette, hogy ebben a szezonban nem avatnak bajnokot és nem lesz kieső sem. Az alapszakaszban azonos pontszámmal álló MTK és DVTK bepótolta az elmaradt mérkőzésüket, majd a tabella első és második helyezett Ferencváros és MTK két győzelemig tartó párharcot játszott a BL indulás jogáért,[1] amelyet a zöld-fehér csapat nyert meg.[2]

Női NB I
Bajnokság adatai
Szezon2019–2020
Bajnokcsapatnem avattak bajnokot
FeljutottKelen SC
Kiesettnincs kieső
Nemzetközi kupaindulók
Statisztika
GólkirályVágó Fanny (17 gól)
← Előző szezon
(2018–19)
Következő szezon →
(2020–21)

A bajnokság csapatai szerkesztés

A 2019–2020-as magyar nemzeti labdarúgó-bajnokság első osztályát nyolc csapat részvételével rendezték, melyből négy fővárosi, négy vidéki egyesület.

Csapat Székhely
Astra-ALEF HFC Budapest XXI., Csepel
Diósgyőri VTK Miskolc
ETO FC Győr Győr
Ferencvárosi TC Budapest IX., Ferencváros
Haladás-Viktória Szombathely
Kelen SC Budapest XI., Kelenföld
MTK Hungária FC Budapest VIII.
St. Mihály Szeged-FitSport Szeged

Változások az előző idényhez képest szerkesztés

Kiesett
Feljutott a másodosztályból

Alapszakasz szerkesztés

# Csapat M GY D V G+G– GK P
Megjegyzések
1. Ferencvárosi TC CV, KGY 13 10 1 2 50–9 +41 31 2020–21-es Bajnokok Ligája
2. MTK Hungária FC 13 10 1 2 43–9 +34 31
3. Diósgyőri VTK 13 9 1 3 40–19 +21 28
4. Astra-ALEF HFC 13 6 1 6 17–24 −7 19
5. Haladás-Viktória 13 5 3 5 21–16 +5 18
6. ETO FC Győr 13 3 0 10 13–40 −27 9
7. Kelen SC Ú 13 2 2 9 10–54 −44 8
8. St. Mihály Szeged-FitSport 13 1 3 9 11–34 −23 6

Utolsó frissítés: 2020. június 2.
Forrás: MLSZ adatbank
A rangsorolás alapszabályai: 1. összpontszám, 2. győzelmek száma, 3. egymás elleni eredmények összpontszáma, 4. egymás elleni eredmények gólkülönbsége, 5. egymás elleni eredmények szerzett góljainak száma 6. gólkülönbség, 7. szerzett gólok száma.
(B): Bajnokcsapat, (K): Kieső csapat, (F): Feljutó csapat, (I): Kupainduló, (R): A rájátszás győztese, (KGY): Kupagyőztes
(CV): Címvédő, (Ú): Újonc

A felső- és alsóházi rájátszás, a döntő és az osztályozó elmaradt.

Párharc a BL indulási jogért szerkesztés

A kiírás szerint az alapszakasz első két helyezettje két győzelemig tartó párharcot vívott egymással a BL szereplés jogáért. A párharcot 2–1 arányban a Ferencváros nyerte.[3]

MTK Hungária FC 2–1 Ferencváros
Pápai   12'
Magyarics   66'
(1–1)
Vágó   42'
Új Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest
Nézőszám: 250
Játékvezető: Hanyecz Bence


A 2020–2021-es Bajnokok Ligájának indulója
 
Ferencvárosi TC



A góllövőlista élmezőnye szerkesztés

Gól Név Csapat
17   Vágó Fanny Ferencvárosi TC
11   Biljana Bradić Diósgyőri VTK
8   Hanna Barker Diósgyőri VTK
7   Olivera Milunović MTK Hungária FC
  Nagy Ágnes MTK Hungária FC
  Németh Loretta MTK Hungária FC
  Rácz Zsófia Viktória FC
  Süle Dóra ETO FC Győr
6   Dominika Dikanová Astra-ALEF HFC
5   Csiki Anna Ferencvárosi TC
  Mosdóczi Evelin Ferencvárosi TC
  Bianca-Marilena Sandu Diósgyőri VTK
  Sipos Lilla Astra-ALEF HFC
  Vachter Fanni Diósgyőri VTK

Jegyzetek szerkesztés

  1. MLSZ: május 30-án ismét teljes forduló az NB I-ben – hivatalos. www.nemzetisport.hu (2020. május 4.) (Hozzáférés: 2020. május 5.)
  2. Videó: így ünnepelte az FTC-tábor a BL-be jutó női labdarúgókat. www.nemzetisport.hu (2020. június 20.) (Hozzáférés: 2020. június 20.)
  3. Ferencváros: a férfiak után a női labdarúgók is a BL-ben, Nemzeti Sport Online, 2020. június 18.

Források szerkesztés