A Devil May Cry szereplőinek listája

Wikimédia-listaszócikk

Ez a lista a Devil May Cry sorozat összes szereplőit sorolja fel, amit a Capcom fejlesztett és adott, valamint Kajima Hideki és Mikami Sindzsi készített. A történet egy modern világban játszódik (hogy évre pontosan mikor, sose derült ki még). Eredetileg a Resident Evil folytatásának készült, de a történet másfelé terelődött, így született meg a Devil May Cry.

A történet főszereplője a félvér születésű Dante, aki egy legendás démon, Sparda és annak ember feleségének, Evának a fia, valamint Vergil ikertestvére. Arra hivatott, hogy végezzen az összes gonosz démonnal, akik édesanyja haláláról tehetnek. Találkozik még a rég nem látott és halottnak hitt bátyjával, Vergillel.

A sikernek köszönhetően, 2008-ig négy videójáték, egy novella, egy animesorozat, útmutatók, játékfigurák, mangák és regények is megjelentek. Gyűjtői kiadás is lett az első három játékból.

A szereplők megalkotása és az alapelgondolás

szerkesztés

Kajima Hideki elárulta, hogy ő egy mangaka, Teraszava Buicsi Cobra című mangájából merített ihletett a történet megalkotására, valamint Dante karaktere megalkotására. Dante-val az volt a célja, hogy köpenyt viseljen és színesebbé tegye. Végül azért döntött a piros mellett, mert Japánban a hősök színe a piros.

A Devil May Cry 4 producere, Kobajasi Hirojuki a játék kiadása előtt elárulta, hogy azért nem Dante-t tették egyedüli játszható karakternek, mert erősebbnek tűnt, mint Nero. A cél ezzel az volt, hogy egy "veterán" egy „újonccal” szemben különbözzenek az erejük. Másik meg, hogy a csapat megpróbálta visszatükrözni a Devil May Cry első játékában látható erőt, amit Dante birtokolt.

Kobajasi a következőket mondta: „Amikor a folytatást készítettük, nem akartunk egy újabb gyenge karaktert alkotni, mivel nincs jó indok erre. Mindenki erősnek akarja látni Dante-t, ahogyan eddig látták és emlékeznek rá.”

Szereplők

szerkesztés
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Abigail Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) - Egy nagy hatalmú démon, akit Sid támaszt fel. Dante végez vele.
Agnus Devil May Cry 4 (2008) Devil May Cry 4 (2008) T.J. Storm Ellenség, aki tiszteli Sanctus-t, s segíti a tervében. Dante végez vele.
Alice Devil May Cry 3 (manga) (2006) Devil May Cry 3 (manga) (2006) - Egy tizenéves kislány.
Arius Devil May Cry 2 (2003) Devil May Cry 2 (2003) ?? Főgonosz. Dante végez vele.
Arkham Devil May Cry 3: Dante's Awakening (2005) Devil May Cry 3: Dante's Awakening Special Edition (2006) Adam Clark A széria harmadik játékának főgonosza, Mary "Lady" édesapja, aki feláldozta feleségét a hatalom elnyeréséért, de terve kudarcba fulladt.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Baul Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Nakata Dzsoudzsi
Andrew Love (angol)
Modeus testvére, Sparda egykori tanítványa. Dante végez vele.
Brad Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Nodzsima Hirofumi (japán)
Illich Guardiola (angol)
Markovics Tamás (magyar)
Egy démon férfi, aki beleszeret egy Angelina nevű ember nőbe.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Credo Devil May Cry 4 (2008) Devil May Cry 4 (2008) T.J. Rotolo Kyrie bátyja, Nero legjobb barátja. A Kard rendjének parancsnoka. A Sanctus elleni küzdelemben Sanctus megöli.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Dante Devil May Cry (2001) Devil May Cry 4 (2008) Drew Coombs (DMC)
Jonathan Mallen (DMC, fiatal Dante)
Matthew Kaminsky (DMC2)
Reuben Langdon (DMC3-4,TAS, MvC3)
Morikava Tosijuki (japán, DMC: TAS, MvC3)
Seder Gábor (DMC:Tas, magyar)
A sorozat főhőse. Sparda és Eva kisebbik gyermeke, Vergil testvére.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Elena Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Park Romi (japán)
Lesley Tesh (angol)
Egy énekesnő.
Eva Devil May Cry (2001) (képen) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) (képen) Sarah Lefleur (DMC) Sparda ember felesége, Vergil és Dante ember édesanyja.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Enzo Ferino Devil May Cry 3 (manga) (2006) Devil May Cry 3 (manga) (2006) - Dante bérlője, aki megkérte, mentse meg Alice-t.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Angelina Higel Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Kuvatani Nacuko (japán)
Taylor Hannah (angol)
Mezei Kitty
Az animesorozat harmadik részében látható. Ember nő, aki beleszeret egy démon férfiba.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Jester Devil May Cry 3: Dante's Awakening (2005) Devil May Cry 3: Dante's Awakening Special Edition (2006) Adam Clark Egy bohóc formájú démon, akit Arkham képes felvenni.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Kyrie Devil May Cry 4 (2008) Devil May Cry 4 (2008) Stephanie Sheh A Kard Rendjének parancsnokának, Credo húga. Nero szerelme.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Nina Lowell Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Hiszakava Aja (japán)
Stephanie Wittels (angol)
Patty Lowell édesanyja.
Patricia "Patty" Lowell Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Miszato Fukuen (japán)
Hilary Haag (angol)
Vágó Bernadett (magyar)
Egy tizenéves árva kislány, aki gyakran megfordul a Devil May Cry klubnál.
Lucia Devil May Cry 2 (2003) Devil May Cry 2 (2003) Françoise Gralewski Démonnő, Dante társa.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Kelly Marcus Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Ueda Judzsi
Chris Hutchison
Rin Marcus testvére. El nem követett gyilkosság miatt lecsukták, de Dante kiszabadította.
Rin Marcus Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Juzuki Rjoka (japán)
Christine Auten (angol)
Mezei Kitty (magyar)
Kelly Marcus testvére, akinek megkéri Dante-t, szabadítsa ki az ártatlanul börtönbe zárt testvérét.
Mary Devil May Cry 3: Dante's Awakening (2005) Devil May Cry 4 (2008) Kari Walhgren (DMC3-4)
Melissa Davis (DMC:TAS)
Orikasza Fumiko (japán, DMC:TAS)
Más néven Lady. Egy ember démonvadász. Dante társa.
Matier Devil May Cry 2 (2003) Devil May Cry 2 (2003) Flo Di Re Lucia édesanyja.
Modeus Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Miki Sinicsiro
Jay Hickman
Sparda egykori tanítványa.
Morrison Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Ohcuka Akio
Megyeri János
Dante egyik jó barátja.
Mundus Devil May Cry (2001) Devil May Cry (2001) Tony Daniels Sparda egykori mestere, majd ellenfele, miután fellázadt ellene.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Nero Devil May Cry 4 (2008) Devil May Cry 4 (2008) Johnny Yong Bosch Főhős, aki részt vesz a Sanctus elleni csatában. Dante ellen, majd együtt harcolnak.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Sanctus Devil May Cry 4 (2008) Devil May Cry 4 (2008) Liam O’Brien A Kard Rendjének szentje, aki tiszteli Sparda-t, azonban meg akarja szerezni az erejét. Nero végez vele.
Sid Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Nozava Naci
Chris Ayres
Főgonosz. Dante végez vele.
Simon Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Konisi Kacujuki (japán)
David Wald (angol)
Nina Lowell társa.
Sparda Devil May Cry (2001) Devil May Cry 4 (2008) (nem szólalt meg egyszer se) A Legendás Sötét Démon, aki egykor a Démonok Világában harcolt, de fellázadt fajtája ellen az emberek védelme érdekében. Később születtek meg fiai, Vergil és Dante.
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Trish Devil May Cry (2001) Devil May Cry 4 (2008) Sarah Lefleur (DMC)
Luci Christian (DMC:Tas)
Danielle Burgio (DMC4, MvC3)
Tanaka Acuko (DMC: TAS, japán)
Egy démonnő, akit Sparda feleségéről formáltak és hoztak létre. Dante társa és segítője
Szereplő neve Első megjelenés Legutóbbi megjelenés Szinkron Leírás
Vergil Devil May Cry (2001) Devil May Cry 3: Dante's Awakening Special Edition (2006) David Kelley (DMC)
Jonathan Mallen (DMC, fiatalon)
Daniel Southworth (DMC3)
Hirata Hiroaki (japán, MvC3)
Sparda és Eva idősebbik fia, a főhős, Dante ikertestvére. Főgonosz, egyben játszható karakter.
Vincent Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Devil May Cry – Démonvadászok (2007) Szeki Tomokazu (japán)
Andrew Love (angol)
Az anime második részében látható. A bátyja egy motoros balesetben hunyt el, de ő szentül hiszi, hogy életben van.

Fordítás

szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Characters in Devil May Cry című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.