A budavári evangélikus templom orgonája

A budavári evangélikus templom orgonája hárommanuálos, pedálos, 26 regiszteres orgona, Magyarország legnagyobb barokk stílusú historikus orgonája. A hangszert 2017 júniusában adták át. A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. építette.

Orgona
A budavári evangélikus templom orgonája
A budavári evangélikus templom orgonája

A templom szerkesztés

A Budavári evangélikus templom Budapest I. kerületében, a Bécsi kapu térnél található. A templom 1895-ben épült, s Buda legrégebbi evangélikus temploma. Az épület neobarokk felé hajló eklektikus stílusban épült. Homlokzata jellegzetesen barokkos stílusú.[1]

Építése szerkesztés

Az Egyházközség 2017 januárjában búcsúzott el a templom régi Peskó-orgonájától. A hangszert a templom egykori orgonistája, Peskó Zoltán tervezte, majd építtetését fia, Peskó György fejezte be. Az orgona búcsúztatásán, 2017. január 8-án Kovács Róbert és Bán István orgonisták adtak koncertet tisztelegve a tervezők és a templomot fél évszázadon át szolgáló orgona előtt. Lebontása és felújítása után az Angyalföldi Evangélikus templomban talált új otthonra a hangszer. A helyére kerülő orgona munkálatai hosszas szakmai előkészületek után 2017 januárjában kezdődtek meg, majd a 2017 tavaszán a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. kivitelezésében épült fel az új hangszer. A szentelő ünnepségre 2017. június 18-án került sor. A hangszert Dr. Fabiny Tamás püspök szentelte fel.[2][3]

Az orgona szerkesztés

Az új orgona Bán István, a templom jelenlegi orgonistájának, valamint Dr. Kormos Gyula és Homolya Dávid orgonaszakértők tervei alapján, a Reformáció Emlékbizottság jóvoltából készülhetett el.[3] A hangszer Magyarország legnagyobb barokk stílusú historikus orgonája, melyet J.S. Bach fennmaradt orgonaleírásai ihlettek. A tervek kialakítása során Gottfried Silbermann késői munkái szolgáltak mintául. A hangszer a „Budapesti Bach-orgona” nevet kapta.[4]

Érdekességek szerkesztés

 
Neked munka, nekem álom program, 2017

A Salva Vita Alapítvány évek óta megrendezi a Neked munka, nekem álom elnevezésű programot, amely keretében fogyatékkal elő emberek számára teszik lehetővé, hogy egy nap erejéig kipróbálhassák álmaik munkáját. A 2017-es évben egy látássérült fiú, Kocsis Mihály is részt vett a programban, aki mindig is orgonaépítő szeretett volna lenni. A program keretében Misi a Pécsi Orgonaépítőkhöz csatlakozott, s a Budavári evangélikus templomban éppen épülő új orgona munkálataiba nyerhetett betekintést. Budavári Attila orgonaépítő mester és Bán István orgonaművész, a templom orgonistája vezették körbe őt a templomban és az orgona belsejében is.[5]

Diszpozíció[6] szerkesztés

Pedal C-f' Brustwerk C-g"' Hauptwerk C-g"' Oberwerk C-g"'
1. Principalbass 16' 6. Gedackt 8' 15. Bordun 16' Bordun 16'
2. Subbass 16' 7. Quintadena 8' 16. Principal 8'
3. Octavbass 8' 8. Octava 4' 17. Viola da Gamba 8' Viola da Gamba 8'
4. Posaunenbass 8' 9. Rohrflöte 4' 18. Rohrgedackt 8' Rohrgedackt 8'
5. Trompete 8' 10. Nasat 3' 19. Principal 4' Principal 4'
11. Octava 2' 20. Spitzflöte 4' Spitzflöte 4'
12. Tertia 1 3/5' 21. Quinte 3' Quinte 3'
Quinte 1 1/3' 22. Superoctava 2' Superoctava 2'
13. Mixtura III 23. Cornet ab c' III Cornet ab C III
14. Chalumeau 8' 24. Mixtura IV 26. Vox humana 8'
25. Trompete 8'

HW/BW, HW/OW - csúszókopulák

HW/OW váltócsúszkán, Ped/HW, Ped/OW, Tremulant

Hangolás Neidhardt után, 415 Hz

415/440 Hz transzponálhatóság (BW, Ped, Ped-Kop.)

Források szerkesztés

  1. Koncert.hu
  2. Evangelikus.hu. [2019. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 19.)
  3. a b Fidelio.hu
  4. Papageno.hu
  5. Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra. [2017. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 19.)
  6. Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra. [2017. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 19.)