A filozófus lelke, avagy Orfeusz és Euridiké

A filozófus lelke, avagy Orfeusz és Euridiké Joseph Haydn utolsó, London számára komponált, befejezetlen operája. A darab ősbemutatója csak 1951. június 9-én valósult meg Firenzében. Az opera magyarországi bemutatójára a 2009-es Haydn év alkalmából került sor Fischer Ádám jóvoltából.

A filozófus lelke, avagy Orfeusz és Euridiké
Eredeti nyelv	olasz
Zene	Joseph Haydn
Szövegkönyv	Carlo Francesco Badini
Főbb bemutatók	1951. június 9.
A Wikimédia Commons tartalmaz A filozófus lelke, avagy Orfeusz és Euridiké témájú médiaállományokat.

Az opera története

Az opera eredetileg az 1700-as évek utolsó évtizedeiben újjáépült Haymarket Theatre megnyitására íródott. A színház korábban leégett, újjáépítése a walesi herceg, a későbbi IV. György király anyagi támogatásával valósult meg. A munkálatokat a közte és III. György király között kitört rivalizálás hátráltatta. A színház leendő igazgatója, Sir John Gallini azt remélte, hogy a társulat London másik operaházának méltó versenytársa lehet majd. Az új Haydn-opera próbái már javában folytak, amikor 1791. május 3-án a király visszavonta a színház megnyitására adott engedélyét, így halasztást szenvedett a megnyitó. Ennek következtében nem jelentették meg az opera librettóját sem nyomtatásban, és végül Haydn sem készítette el a mű végleges partitúráját.

A darab autográf kéziratát ma Berlinben őrzik. A befejezetlen kézirat nem rögzíti pontosan az együttesek és a szólószámok sorrendjét, ezek egy jelentős része beszámozatlan. A mű egy-egy másolatát őrzik még Párizsban és Budapesten is. A budapesti kézirat az autográffal összevetve hiányos, de egy sor olyan áriát tartalmaz, ami nincs benne a berliniben. A legteljesebb kottapéldány a Párizsi Nemzeti Könyvtárban található. 1951-ben ez alapján állították színpadra a darabot.

1951-ben a firenzei közönség kedvező fogadtatásban részesítette az operát, amit 1967-ben bemutattak Bécsben, majd még ugyanebben az évben Edinburgh-ban is. 1995-ben a darab Zürichben, 2009-ben pedig Budapesten került bemutatásra. A Magyar Állami Operaházban Zsótér Sándor sajátos, modern felfogásban állította színpadra a kuriózumnak számító darabot. A közönség körében nem aratott vele osztatlan sikert, de az előadás kritikai visszhangja pozitív volt.

Az opera szereplői

Szereplő	Hangfekvés
Orfeusz, trák énekes	tenor
Euridiké, Arideo jegyese	koloratúrszoprán
Creonte, Euridiké apja	bariton
A lélek, Szibilla küldötte	szoprán
Plutone, az alvilág ura	basszus
Kapitány	tenor
Hírnök	basszus

Az opera cselekménye

I. felvonás

Euridiké kezét apja Arideónak ígérte, de a lány Orfeuszt szereti, ezért elhagyja az apai házat. Egy erdőn keresztül menekül, amikor egyszer csak szörnyek támadnak rá. Ö inkább a halált választja, minthogy Arideo felesége legyen. Ekkor hirtelen Orfeusz tűnik fel, és dalával megszelídíti a támadókat. A hírnök tájékoztatja Creontét a történtekről. A király látva lánya eltökéltségét és a dalnok bátorságát, beleegyezik, hogy Euridiké Orfeusz felesége legyen.

II. felvonás

Orfeusz és Euridiké esküvői ceremóniája közben a dalnok egy pillanatra magára hagyja menyasszonyát. Ekkor Arideo hívei jelennek meg, akik el akarják rabolni uruk számára az arát. Euridiké sikeresen tér ki a támadásuk elől, de menekülés közben rálép egy mérges kígyóra, ami megmarja. Közben Creontének a hírnök meghozza Arideo hadüzenetét.

III. felvonás

Orfeusz elhatározza, hogy leszáll az alvilágba Plútóhoz, hogy visszaszerezze tőle Euridikét. Előtte kikéri Szibilla tanácsát. Szibilla egy lelket küld a segítségére (Géniusz), aki felajánlja neki, hogy végigkalauzolja az úton. Figyelmezteti a dalnokot: miután belépnek az alvilágba, rögtön meg fogja pillantani Euridikét, de mikor elindulnak visszafelé és a lány követni fogja őket, nem szabad visszapillantania rá. Csak az alvilág kijáratánál nézhet ismét rá feleségére.

IV. felvonás

Plútó nagylelkűen megengedi Orfeusznak, hogy visszavigye feleségét az életbe. Bacchánsnők tűnek fel, és vad táncukkal el akarják téríteni a dalnokot eredeti szándékától, de nem járnak sikerrel. Ám amikor elindul feleségével a felfelé vezető úton, Orfeusz nem tud ellenállni a nő könyörgésének, és egy óvatlan pillanatban visszatekint rá. Ezzel örökre elveszti szerelmét.

Megjegyzés: az 1967-es bécsi előadáson elhagyták a negyedik felvonás töredékes utolsó jelenetét, így Orfeusz és Euridiké visszaindulásával ér véget a történet. A folytatást a nézőkre bízták.

Hangfelvételek

Euridiké – Joan Sutherland, Orfeusz – Nicolai Gedda, Creonte – Spiro Malas, Géniusz – Mary O’Brian, Hírnök – Malcolm King. Közreműködik: Skót Nemzeti Zenekar és Operakórus, vezényel: Richard Bonynge. A felvétel helye és ideje: 1967. június, Edinburgh, Nemzetközi Zenei Fesztivál (élő előadás). A kiadás éve: 1997. MYTO 2MCD 905.29, 2 CD ADD Stereo.

Források

• Winkler Gábor: Barangolás az operák világában II. Tudomány, Budapest, 2005. 885–886. old.