Főmenü megnyitása

A kagylósrákok esetében egy közel természetes rendszertan csakis a különböző taxonok összehasonlító anatómiai vizsgálatai után határozható meg. A taxonómia fő feladata azon kritériumok meghatározása, amelyek alapján a monofiletikus egységek elhatárolása történik.

A kagylósrákok rendszertanában is sok a vitatott kérdés, ugyanis a biológusok a ma élő fajokat a lágy szervek alapján csoportosították, míg a paleontológusnak, aki a fosszilis fajokat tanulmányozza, ez a lehetőség nem adatik meg, kénytelen a megkövült váz morfológiájának bélyegeit felhasználni taxonómiai kritériumként. A paleontológus előnye azonban, hogy képes nyomon követni egyes fajok, sőt csoportok evolúcióját a földtörténeti korok során, míg a biológus csak a földtörténet egyetlen pillanatára, a jelenre szorítkozhat.

A rendszertan kereteit a biológusok állították fel az állat lágy szervei alapján. A fosszilis formákat ebbe a keretbe sorolták. A rendszertan még nem végleges, az idők során is sokat változott és a jövőben is biztosan változni fog.

Osztályozási kritériumokSzerkesztés

A magasabb taxonómiai kategóriák függetlenebbek az evolúciós változásoktól, mint az alacsonyabbak (nem, faj). Gyakorta kicsiny evolúciós változások új fajok leírását indokolnák, ez viszont a rendszertan nagymértékű és fölösleges szélesítésével járna.

A fosszilis kagylósrákok csoportosítása érdekében nagyszámú morfológiai vonást kell figyelembe venni. Egyetlen kritérium alapján nem lehetséges nemet (genus) meghatározni. A jellemvonások az idők során változhatnak, sőt el is tűnhetnek. A taxonok elkülönítésére a következő jellemvonásokat alkalmazzák:

1. Alosztály (Subclassis)

  • meszes carapax két záródó teknővel, növendékvonalak nélkül, pórusokkal

2. Rend (Ordo)

3. Család (Familia)

  • középső izombenyomat mintázata
  • jól fejlett zárosperem jelenléte
  • jól látható szem-tuberkulák
  • szita-szerű pórusok

4. Alcsalád (Subfamilia)

  • középső izombenyomat mintázatának részletei
  • díszítettség foka
  • zárosperem fejlettsége
  • szem-foltok jelenléte
  • marginális póruscsatornák száma
  • Xestoleberis-folt jelenléte (csak Xestoleberidinaeknél)

5. Nem (Genus)

  • alak (körvonal, nyúlványok)
  • díszítés milyensége
  • szemek jelenléte vagy hiánya
  • a középső izombenyomatok finom részletei
  • az összenövési vonal lefutása
  • a pórusok és marginális póruscsatornák eloszlása, száma és típusa
  • átfedés
  • a marginális zóna szélessége és felépítése

6. Faj (Species)

  • a díszítés részletei
  • marginális póruscsatornák helye és száma
  • az alak változása
  • a szegély és ráncok kialakulása
  • méret
  • a zárosperem finom részletei
  • a pórusok eloszlása
  • az opak foltok alakja és eloszlása a teknőkön
  • a mellső (anterior)és hátsó-széli (posteromarginális)fogazat jelenléte vagy hiánya
  • teknők átfedése
  • ivari kétalakúság
  • ontogenetikus többalakúság (ontogenézis=egyedfejlődés)

Az osztályozás történeteSzerkesztés

A kagylósrákok első rendszerezése Bairdtől származik (1850). Ő három családot különböztetett meg:

  • Cypridae a Cypris és Candona nemekkel
  • Cytheridae a Cythere és Cythereis nemekkel
  • Cypridinadae a Cypridina nemekkel

1853-ban Dana két családot állított fel:

  • Cypridae két alcsaláddal: Cyprinae és Cytherinae
  • Halocypridae szintén két alcsaláddal: Cypridinae és Halocyprinae.

A fenti osztályozásokban már megtaláljuk a mai rendszertan legjelentősebb családjait.

Sars 1866-ban továbbfejlesztette a rendszert és megalkotta a hagyományos Ostracoda szisztematikát, amely 1922 és 1928 között jelent meg. Ezt a rendszertant követte Morkhoven is. A kagylósrákokat rendnek tekintették 4 alrenddel: Cladocopa, Platycopa, Myodocopa és Podocopa. Ezt a rendszert 1894-ben G.W. Müller módosította és a négy alrend helyett két törzset (tribus) vezetett be: Myodocopa és Podocopa. 1920-ban Skogsberg továbblépett és a kagylósrákok rendjén belül öt alrendet különített el: Halocypriformes, Cypridiniformes, Polycopiformes, Cypriformes, Cytherelliformes. A három szerző közötti relációt a következő táblázat szemlélteti:

G.W. MÜLLER 1894 SARS 1866 SKOGSBERG 1920
Myodocopa Myodocopa Halocypriformes
. Cladocopa Cypridiniformes
Podocopa Podocopa Polycopiformes
. Platycopa Cypriformes
. . Cytherelliformes

A fent említett felosztások csupán a biológusok számára voltak hasznosak, a paleontológusok számára viszont nem, mert nem vett figyelembe számos kihalt (főleg paleozoikumi) fajt. Először Ulrich és Bassler (1923) majd Bassler és Kellett (1934) vezették be a fosszilis anyagot is a rendszertanba. Ők is tévedtek azonban, hiszen teljesen figyelmen kívül hagyták a biológiai rendszert és annak kritériumait és a fosszilis anyagot családcsoportonkként helyezték el a szisztematikába. Erre a tévedésre már Schmidt (1941) rámutatott, azonban ez a rendszer még sokáig használatos maradt a paleontológusok körében. Az első próbálkozások a rendszertan kijavítására Henningsmoentól (1953) származnak. Ő vezette be a Palaeocopa alrendet, amely magába foglalja az összes paleozoikumi formát. 1958-ban Pokorny állította fel az új rendszert, amely azóta ugyan sokat változott, de még használható. Ő a kagylósrákokat alosztályként kezeli, négy alrenddel: Beyrichiida, Podocopida, Myodocopida, Leperditiida. A Géczy Barnabás által is használat rendszertan szerint a több, mint 1600 élő kagylósrák fajt a Rákok altörzsének egy külön osztályaként kezeli, hat renddel: Archaeocopida, Leperditicopida, Palaeocopida, Myodocopida, Podocopida és Platycopida. A Martin és Davis által 2001-ben aktualizált rendszertan két alosztályt különít el:

ForrásokSzerkesztés

  • Galácz András - Ősállattani praktikum (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1992)
  • Géczy Barnabás - Ősállattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993)
  • Pokorny, Vladimir - Grundzüge der Zoologischen Mikropalaeontolgie (VEB Deutscher Verlag der Wissenschaften, Berlin, 1953)
  • Pokorny, Vladimir - Introduction to Marine Micropaleontology (Elsevier, New York, 1998)
  • van Morkhoven, F. P. C. M. – Post-Palaeozoic Ostracoda (Elsevier, Amsterdam, 1963)