Főmenü megnyitása

A kiáltás

olasz film, 1957, Michelangelo Antonioni

Az A kiáltás (Il grido) fekete-fehér olasz film, Michelangelo Antonioni filmrendező játékfilmje. Stílusa, ábrázolásmódja alapján a neorealista filmekkel rokonítható, de szemlélet és problémafelvetés tekintetében már a rendező későbbi filmjeihez áll közel.

A kiáltás
(Il grido)
1957-es olasz film

Il grido.jpg
Rendező Michelangelo Antonioni
Producer Franco Cancellieri
Műfaj filmdráma
Forgatókönyvíró Michelangelo Antonioni
Elio Bartolini
Ennio De Concini
Főszerepben Steve Cochran
Alida Valli
Betsy Blair
Dorian Gray
Lynn Shaw
Zene Giovanni Fusco
Operatőr Gianni di Venanzo
Vágó Eraldo Da Roma
Jelmeztervező Pia Marchesi
Gyártás
Gyártó Robert Alexander Productions
SpA Cinematografica
Ország Olaszország
 USA
Nyelv olasz
Játékidő 116 perc
Képarány 4:3
Forgalmazás
BemutatóUSA 1957
Olaszország 1957. június 22.
További információk
A Wikimédia Commons tartalmaz A kiáltás témájú médiaállományokat.

IsmertetéseSzerkesztés

  Alább a cselekmény részletei következnek!

Szürke képekkel indul a film. Ház folyóparton, köd. Aldo egy kisvárosi gyárban motorszerelő. Hét éve együtt élnek Irmával, van egy kislányuk. A hivatalban Irmával tudatják, hogy régóta külföldön dolgozó férje meghalt. Amikor otthon az asszony közli a hírt Aldóval, váratlanul hozzáteszi, hogy már nem akar vele élni, mást szeret. A férfi megdöbben, nem érti: – Hét éve erre vártunk… Az asszony hajthatatlan, kapcsolatuknak vége. Aldo kilép munkahelyéről és tanácstalanul elindul. Cél nélkül járja a Pó folyó környékét, egyszerű emberek között fordul meg, de sehol nem tud megkapaszkodni. Végül visszakerül a kisvárosba, felmegy a toronyba, ahol dolgozott, ott megtántorodik és – lezuhan. Zuhanását Irma kiáltása kíséri.

A látszat ellenére a film nem egy melodramatikus szerelmi történet. A kiáltás lazán összefüggő epizódok sorából áll, melyekben nem egy drámai helyzet, hanem egy állapot rajza bontakozik ki, és nem is pusztán a főhősé. Az epizódokban magukra maradt, kapcsolatukat vesztett embereket látunk. Mindegyik sors – Aldóéval együtt – mintha lenyomata, tünete lenne egy átalakuló, emberi arcát elvesztő világnak.

Aldo első alkalmi szálláshelyén a háttérben ökölvívó meccs folyik, az egyik versenyző kiütéssel győz. Egy másik helyszínen motorcsónakok versenye zajlik, a nézők szavait elnyomja a motorok bőgése. A folyó mentén ledózerolják a régi házakat, másra kell a hely.

A benzinkutat bérlő, energikus Virginia örül, hogy megszabadulhatott a paraszti sorból, nem is bánja, hogy ledöntik a szülői házat. Idős apjától is megszabadulna, aki iszik: szeme láttára tűnik el a faluja. Virginia szinte belekapaszkodik Aldóba, hogy maradjon nála. Szerelőre egy benzinkútnál is szükség van, Aldóból akár üzlettárs is válhatna.

Egy kotróhajó tulajdonosa is állást kínál, aki korábban külföldön dolgozott. - És hogy szerezted a pénzt? – kérdi Aldo. - Hajlongással, barátom, hajlongással. Hét évet hajlongtam ezért a kotrógépért… (Hét év! Aldo ennyit élt együtt Irmával) …Külföldön sokkal több pénzt lehet keresni – meséli a munkásoknak a tulaj – és szerelőre ott is szükség van. A szerelő spanyolul "mecanico di motore"… Másnap Aldo a ködös folyóparton a külföldi jelentkezési lapot nézegeti, majd lassan széttépi: – "Mecanico di motore" – mormolja kifejezéstelenül. Szállnak a papírdarabkák a szélben, röptüket a talajvesztett Aldo zenei motívuma kíséri.

Andreina, az ócska kunyhóban egyedül élő utcalány vágyakozva gondol vissza arra az időre, amikor még a cséplésnél dolgozhatott. Ő is társat vél felfedezni a magányos Aldóban, aki azonban saját gondolataival van elfoglalva. – Tudom, megvan a magad boldogtalansága – kiáltja a férfinak –, de ha én is elkezdeném sorolni….

A város közelében, ahová Aldo végül visszatér, légitámaszpont épül, a kitelepítések miatt a munkások tüntetni indulnak. Aldo szinte észre sem veszi, a rendőrkordonon is mint egy alvajáró megy át. Nincs köze hozzá. Semmi nincs, amiben részt vennie érdemes.

FilmtörténetSzerkesztés

Ez a film átmenet Antonioni filmrendezői életművében. Az egyszerű emberek világa, a hétköznapi, reális környezet, a fényképezés és a színészi játék még a neorealizmus stílusjegyeit viseli magán, de a problémafelvetés már a későbbi Antonioni-filmek felé mutat. Bár főhőse munkás, a filmnek nem tárgya a szociális konfliktus, itt az emberek nem jók vagy rosszak, nem barátok vagy ellenségek. Mindenki magában van. A film egyik híres jelenete is ezt fejezi ki: Aldo és Andreina (a prostituált) egy kopár réten megállnak, kissé elfordulnak egymástól és csak állnak szótlanul, idegenül.

Lehet persze, hogy csak Aldo kiüresedő lelkének visszfényét mutatják a képek. De talán maga a világ ilyen? Antonioni minden filmjével kérdezett. Későbbi műveiben az újrafogalmazott kérdésekhez egy új filmstílust is teremtett.

Főbb szereplőkSzerkesztés

  • Steve Cochran (Aldo)
  • Alida Valli (Irma)
  • Betsy Blair (Elvia)
  • Gabriella Pallotta (Edera, a nővére)
  • Dorian Gray (Virginia)
  • Lynn Shaw (Andreina)
  • Mirna Girardi (Rosina)

Díjak, jelölésekSzerkesztés

Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál (1957)Szerkesztés

Ezüst Szalag díj (1958)Szerkesztés

  • díj: legjobb fényképezés (Gianni Di Venanzo)

ForrásokSzerkesztés