A nagy tanítás eredetileg a Szertartások feljegyzéseinek a 42. fejezete, de a Szung-korban kiemelték, és a Négy könyvnek nevezett konfuciánus alapművek sorába helyezték. A bizonytalan keletkezési korú és szerzőségű írás Konfuciusznak tulajdonított mondásokat, valamint minden kohéziót nélkülöző, a konfuciánus értékek szerinti tanításokkal kapcsolatos idézeteket tartalmaz.[1]

A nagy tanítás
Szerző
Eredeti cím Ta hszüe
Ország ókori Kína
Nyelv klasszikus kínai nyelv
Téma Konfuciusznak tulajdonított mondások, konfuciánus tanítások
Műfaj konfuciánus szent könyv
A Wikimédia Commons tartalmaz A nagy tanítás témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Átírási segédlet
Ta hszüe
Kínai átírás
Hagyományos kínai 大學
Egyszerűsített kínai 大学
Mandarin pinjin Dà xué
Wade–Giles Ta4 hsüeh2

Története szerkesztés

A Szertartások feljegyzései tartalmazta szövegeknek a szerzősége és a keletkezési kora egyaránt bizonytalan. Különböző művekből és korokból származó írások egybegyűjtésével állíthatták valamikor a Han-kor elején. Ugyanis ez a mű volt az egyike azoknak, amelyek a leginkább megsínylették az i. e. 213-ban Csin Si Huang-ti által elrendelt könyvégetést, melynek célja az volt, hogy a Csou-kori konfuciánus hagyományokra hivatkozó arisztokrácia előjogait az első császár eltörölje. A Csin-dinasztia bukását követően, a Han-dinasztia első uralkodói minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy rekonstruálják a megsemmisült műveket, és ennek a kései kompillációnak a nyomai fedezhetők fel a Szertartások feljegyzéseinek szövegein.[2]

A nagy tanítást a Szung-kori konfuciánus filozófus és filológus, Csu Hszi (朱熹; 1130–1200), A közép mozdulatlansága (Csung jung 《中庸》) című 31. fejezettel együtt kiemelte a műből, kommentárokkal ellátva a konfuciánus kánonnak az úgynevezett Négy könyv (sze su 《四書》) csoportjába helyezte a Beszélgetések és mondások, valamint Menciusz műve mellé.[3]

Keletkezése, szerzősége szerkesztés

A nagy tanítás fennmaradt szövege tartalmi szempontból két jól elkülöníthető részből áll. Az első egy összefüggő, ám rövid eszmefuttatás, a másik pedig egy szorosabb kohézió nélüli idézetgyűjtemény, amely a nagyrészt elveszett kommentár részét képezhette. Ez utóbbi részben szereplő idézetek közötti összefüggést már a Szertartások feljegyzéseinek Han-kori szerkesztői sem tudták feltárni és rekonstruálni. Erre a feladatra majd Csu Hszi vállalkozott a Szung-korban, de eredménye nem tekinthető többnek egy kísérletnél. Ugyanígy bizonyíthatatlan az a kijelentése, miszerint a mű első része magának Konfuciusznak a szavait tartalmazza, melyeket tanítványa, Ceng-ce (曾子; i. e. 505–435) jegyzett le. Egy másik Szung-kori tudós, Vang Po (王柏; 1197–1274) szintén bizonyíthatatlan állítása szerint a Konfuciusznak tulajdonított szöveget a mester unokája, Ce-sze (子思; kb. i. e. 481–402) írta le. A nagy tanítás szerzőjével kapcsolatban tehát semmi hitelt érdemlőt nem lehet kijelenteni. A szöveg stiláris vizsgálata alapján, annak fejlett logikai érvelése okán a keletkezését általában a Csou-kor végére helyezik.[4]

Fordítása szerkesztés

A magyar fordítása teljes terjedelmében Tőkei Ferenc tolmácsolásában olvasható.[m 1]

Megjegyzések szerkesztés

  1. Lásd: Tőkei 1986. 180–190. o.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Tőkei 1986. 177. o.
  2. Riegel 1993. 293. o.
  3. Tőkei 1986. 177. o.
  4. Tőkei 1986. 177., 178. o.

Források szerkesztés

  • Riegel 1993: Riegel, Jeffrey K. Li chi 禮記. In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 293–297. ISBN 1-55729-043-1
  • Kínai filozófia 1986: Kínai filozófia, Ókor I. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémiai Kiadó, Budapest. ISBN 963 05 4294 3

Külső hivatkozások szerkesztés

  A kínai Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Ta hszüe témában.