Főmenü megnyitása

Az Anime Festival Asia (AFA) animetalálkozó-sorozat a délkelet-ázsiai régióban, melynek központi éves találkozóját Szingapúrban rendezik meg. A főrendezvényt hagyományosan egy középnovemberi hétvégén tartják meg. 2008 és 2011 között a Suntec Singapore International Convention and Exhibition Centre épületében tartották meg, azonban 2012-ben a Singapore Expo MAX Pavilionba költöztek át a Suntec Convention Centre felújítási munkálatai miatt. 2012-től a malajziai Kuala Lumpurban (Putra World Trade Centre) és az indonéziai Jakartában (Jakarta International Expo), illetve 2015-től a thaiföldi Bangkokban (Bangkok International Trade and Exhibition Centre) is tartanak társrendezvényeket.

A főtalálkozók mellett az AFA a manga- és animeiparra összpontosító üzleti konferenciákat is szokott tartani. Az első ilyen a 2009-ben megrendezett Animation Asia Conference volt.[1]

Az AFA az egyik legnagyobb látogatottsággal bíró Japánon kívüli animetalálkozók egyike, a 2011-ben 82 000 fő vett részt rajta.[2] 2008 és 2014 között az összesített nézőszám 678 000 fő.

Az AFA folyamatos szervezésért a Sozo felelős,[3] a Zepp Entertainment és a Dentsu együttműködésvel.[4]

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Dátum Helyszín Látogatószám Vendégek
2008. november 22–23. Suntec International Convention and Exhibition Centre
Szingapúr
29 000+ Okavara Kunio, Morimoto Kódzsi, May’n,[5] Mizuki Icsiró
2009. november 21–22. Suntec International Convention and Exhibition Centre
Szingapúr
52 000+ Miku Hacune, Mizuki Icsiró, May’n, Nakagava Sóko, Fukujama Josiki,[6] Kaname,[7] Danny Choo
2010. november 12–14. Suntec International Convention and Exhibition Centre
Szingapúr
71 000+ Aira, Alodia Gosiengfiao, Kaname, Hanazava Kana, Angela, Mizuki Icsiró, JAM Project, May’n, Scandal
2011. november 11–13. Suntec International Convention and Exhibition Centre
Szingapúr
82 000[2] Danny Choo, Miku Hacune, Mizuki Icsiró, Flow, LiSA, Sea A, May’n, Angela, Kalafina, Itó Kanako, Szaitó Csiva, Nakanisi Gó, Kaname, Mimori Szuzuko, Tokui Szora, Szaszaki Mikoi, Kitta Izumi,[8] Usagi
2012. június 9–10. Putra World Trade Centre
Malajzia
40 000+ Kalafina, Kuroszaki Maon, Aimi, Flow, Kotoko, Sea A, Isikava Micuhisza, Isii Tomohiko, Danny Choo, Kaname, Tasha, Miyuko
2012. szeptember 1–2. Jakarta International Expo
Indonézia
40 000+ 7!!, bless4, Mizuki Icsiró, LiSA, Angela, Kotoko, Sea A, Stereopony, Danny Choo, Kaname, Cubasza Akacuki
2012. november 9–11. Singapore Expo MAX Pavilion
Szingapúr
~83 000[2] Flow, fripSide, May’n, Sea A, Sphere, T.M. Revolution, Vatanabe Sinicsiró, Nakanisi Go, Kaname, Singi, Danny Choo,[9] Kisio Daiszuke, Nisihara Fumiaki, Kamijama Kendzsi, Hacsiodzsi-P, Cukasa Akacuki, Judy, Hiko, Mikoto, Reika[10]
2013. szeptember 6–8. Jakarta Convention Center
Indonézia
53 000+ Angelina, Angie, Hirano Aja, Babymetal, Clive, Danny Choo, Dempagumi.inc, DJ Kazu, Aoi Eir, Nitta Emi, fripSide, Kalafina, Kaname, Mayn’, Reika, Richfield, T.M. Revolution, Ying Tze[11]
2013. november 8–10. Suntec International Convention and Exhibition Centre
Szingapúr
83 000+ Danny Choo, Kimura Rjóhei, Ószaka Rjóta, Mizuki Nana, May’n, T.M. Revolution, LiSA, Aoi Eir, Angela, Elisa, Urobucsi Gen, Jamato Kódzsi, Kasivada Sinicsiró, Ito Tomohiko, Isikava Jui, Araki Tecuró, Aszano Kjódzsi, Vada George, Nakatake Tecuja[12]
2014. augusztus 15–17. Jakarta Convention Center
Indonézia
55 000+ Isizuka Acuko, Danny Choo, Diasta Priswarini, DJ Kazu, Egoist, Eir Aoi, Garnidelia, Hacsiodzsi-P, JKT48, Haruna Luna, T.M. Revolution[13]
2014. december 5–7. Suntec International Convention and Exhibition Centre
Szingapúr
145 000+[14] angela, Kitamura Eri, DJ Kazu, Horie Jui, fripSide, LiSA, yanaginagi[15]
2015. április 30–május 1. Bangkok International Trade and Exhibition Centre
Thaiföld
90 000+ angela, Angie, Baozi, DJ Kazu, Aoki Ei, Eir Aoi, Flow, fripSide, Hana, Minasze Inori, Kalafina, Kaname, Okavara Kunio, Mayn’, Miu, Sirahane Nao, Okamoto Nobuhiku, Manabu Ono, Kitajama Sizuku, Siutao, Ying Tze, Tacumi Juiko[16]
2015. szeptember 25–27. Jakarta International Expo
Indonézia
60 558 Angie, Baozi & Hana, DJ Kazu, Ely, Flow, fripSide, Gackt, Garnidelia, Takeucsi Dzsunko, Kaname, Liui, Lisa, Fucsigami Mai, Madzsiko, Michi, mikito-P, motsu × Kaya, Nano, Nekomu Otogi, Pinky Lu Xun, Richfield, Hajami Só, yanaginagi, Ying Tze, Hanamori Jumiri, Endó Jurika[17]
2015. november 27–29. Suntec International Convention and Exhibition Centre
Szingapúr
90 669 Back-On, bless4, HoneyWorks, Zaq, Taketacu Ajana, Ucsida Maaja, Mimori Szuzuko, Michi, Mikami Siori, Hanamori Jumiri, Endó Jurika, Garnidelia, Mayn’, Kobajasi Mika, Nano,[18] Furukava Makoto,[19] Lia, Aimer,[20] Stand Up! Hearts,[21] Real Akiba Boyz[22]
2016. augusztus 19–21. Siam Paragon[23]
Thaiföld
55 000 Aquors, Fukuhara Ajaka, Hirakva Daiszuke, Mijake Kenta, Machico, Morita Maszakazu, Izava Mikako, Nidzsi no Conquistador, Hatanaka Taszuku, Haszegava Josikai, Eir Aoi, Garnidelia, Haruna Luna, Mimori Szuzuko, Aimer, Lia, livetune+, May’n
2016. szeptember 16–18. Jakarta International Expo
Indonézia
61 953
2016. november 25–27. Suntec International Convention and Exhibition Centre
Szingapúr
94 270 Home Made Kazoku, Kotoko, T.M. Revolution, JAM Project, Szuzuki Konomi, Csihara Minori, Wake Up, Girls!, Aimer, Takigava Alisza, Vadzsima Ami, HoneyWorks / Chico with HoneyWorks, Macuoka Josicugu, Nobuhiko Okamoto, Azakami Jóhei, Kuroszava Tomojo, Pikotaro, Real Akiba Boyz, Icsiki Micuhiro, Macusita, Itó Kanae, Kradness, Urobucsi Gen, Jamasita Daiki, May’n

KépgalériaSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  1. Animation Asia Conference 2009. Onscreen Asia. [2014. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  2. a b c Anime Festival Asia sees tens of thousands of fans attend. The Straits Times. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
  3. Sozo
  4. Dentsu
  5. Macross Frontier Singer May'n to Perform in Singapore. Anime News Network. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
  6. Anime Festival Asia 2009. Anime News Network. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
  7. Information on Anime Festival Asia 2009. AnimeCons.Com. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
  8. Singapore's Anime Festival Asia Announces Guest Lineup, Theme Song. Anime News Network. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
  9. Singapore's Anime Festival Asia to Host T.M. Revolution, fripSide, Sphere. Anime News Network. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
  10. Special Guests, AFA 2012. Anime Festival Asia. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
  11. http://animefestival.asia/afaid/event_guide.html#schedule
  12. http://animefestival.asia/afa13/experience_zones.html
  13. http://animefestival.asia/afaid2014/event-guide/
  14. Archivált másolat. [2015. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 29.)
  15. http://animefestival.asia/afa2014/i-love-anisong/
  16. http://animefestival.asia/afath2015/project/event-guide/
  17. http://animefestival.asia/afaid15/project/afaid-2015-event-guide/
  18. Singapore's Anime Festival Asia Announces Musical Guest LineupSingapore's Anime Festival Asia Announces Musical Guest Lineup
  19. AFA Singapore to Host One-Punch Man Voice Actor Makoto Furukawa
  20. AFA Singapore to Host Lia, Aimer as Musical Guests
  21. AFA Singapore to Host Idol Group Stand Up! Hearts
  22. AFA Singapore to Host Real Akiba Boyz Dance Group
  23. Anime Festival Asia Convention's 2016 Dates, Locations Announced

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Anime Festival Asia témájú médiaállományokat.