Anonim szerencsejátékosok

A Névtelen Szerencsejátékosok (angolul Gamblers Anonymous, rövidítése: G. A.) olyan közösség, mely szerencsejáték-függő embereknek próbál segíteni.

A közösség meghatározása saját magáról:

A Névtelen Szerencsejátékosok olyan férfiak és nők közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és azon reményüket, hogy megoldhatják közös problémájukat és segíthetnek másoknak is felépülni a játékproblémából.

A közösséghez való tartozásnak az egyetlen feltétele: a vágy, a szerencsejáték űzésének abbahagyására. A GA tagság nem jár semmilyen díjjal, a saját hozzájárulásaikból tartják fenn magukat.

A GA nem szövetkezik semmiféle szektával, felekezettel, politikai vagy gazdasági intézménnyel, nem kíván vitába bonyolódni, és nem támogat vagy ellenez semmiféle külső ügyet. Elsődleges céljuk tartózkodni a szerencsejátékoktól, és más kényszeres szerencsejátékosoknak is segítséget nyújtani ebben.

A legtöbben vonakodnak beismerni, hogy a szerencsejáték problémát jelent a számukra. Senki sem gondol szívesen arra, hogy különbözik a környezetében élőktől. Minden kényszeres szenvedélyes szerencsejátékos legnagyobb álma, hogy valamikor, valahogyan kontrollálni tudja majd a játékát. Sokan a börtön kapuig, az őrület határáig, vagy akár a halálig ragaszkodnak hozzá.

A szerencsejáték társadalmi veszélyessége napjainkban egyre magasabb.

Története szerkesztés

A Névtelen Szerencsejátékosok Közössége két ember 1957 januárjában történt véletlen találkozásából indult ki. Ennek a két embernek leírhatatlanul kisiklott és nyomorúságos élete volt a szerencsejátékok miatt. Miután rendszeresen kezdtek találkozni, a hónapok múlásával egyikük sem tért vissza a szenvedélyéhez. Azt a következtetést vonták le beszélgetéseikből, hogy a visszaesés megelőzéséhez, bizonyos személyiségváltozásokra van szükség. Ahhoz, hogy ezt elérjék, azokat a spirituális elveket használták, mint az a sok ezer ember, aki felépült más szenvedélybetegségből. A spirituális szó jelen esetben azokat a legértékesebb emberi értékeket jelenti, mint a kedvesség, nagylelkűség, becsületesség és az alázatosság. Ezen kívül azért, hogy elérjék a teljes játékmentességet, úgy érezték életbevágóan fontos, hogy segítséget nyújtsanak más, kényszeres szenvedélyes szerencsejátékosoknak is, átadva a remény üzenetét. Egy prominens újságíró és TV kommentátor által nyújtott kedvező hírverésnek köszönhetően megtartották az első csoportos találkozót, 1957. szeptember 13-án, pénteken Los Angelesben, Kaliforniában. Azóta a Közösség állandóan növekszik, és a csoportok hatékonyan működnek világszerte.

Az addiktológia tudománya részletesebben ír a szerencsejátékoktól való függőségről.

Húsz kérdés

1. Játszottál-e már a munkaidőd vagy az iskola rovására?

2. Előfordult-e valaha, hogy a játék miatt boldogtalanná vált az otthoni életed?

3. Érintette-e már a jó híredet a játék?

4. Éreztél-e valaha lelkiismeret furdalást a játék után?

5. Játszottál-e valaha is azért, hogy pénzt szerezz az adósságaid visszafizetésére, vagy, anyagi nehézségeid rendezésére?

6. Gátolt-e a játék a törekvéseidben, és abban, hogy hatékony legyél?

7. Vesztés után érezted-e azt, hogy amilyen hamar csak lehet vissza kell menned visszanyerned, amit elvesztettél?

8. A nyerést követően éreztél-e erős vágyat arra, hogy minél előbb visszatérj, és még többet nyerj?

9. Gyakran előfordult-e veled az, hogy eljátszottad az utolsó fillérjeidet is?

10. Kértél-e már kölcsön a játék miatt?

11. Eladtál-e már bármit is a játék miatt?

12. Vonakodtál-e valaha, hogy a „játékra szánt pénzt” normális kiadásokra fordítsd?

13. Megtörtént-e, hogy a játék miatt elhanyagoltad önmagad vagy a családod?

14. Játszottál-e már hosszabb ideig, mint tervezted?

15. Játszottál-e valaha is azért, hogy így menekülj el az aggodalmaid és a gondjaid elől?

16. Elkövettél-e már törvénybeütköző dolgot vagy fontolóra vetted, már egy ilyen tett elkövetését, hogy így szerezz pénzt a játékra?

17. Okozott-e a játék alvásproblémát?

18. A veszekedések, csalódások vagy feszültségek arra késztetnek-e, hogy játssz?

19. Érezted-e már azt, hogy valamilyen jó szerencsét, egy-két óra játékkal kellene megünnepelned?

20. Gondoltál-e már öngyilkosságra, vagy arra, hogy tönkre mehetsz a játék következtében?

A legtöbb kényszeres szenvedélyes szerencsejátékos igennel fog felelni a kérdések közül legalább hétre.

Ki lehet G.A. tag?

Bárki, akinek a szerencsejáték problémát jelent, és rendelkezik a vággyal az abbahagyásra.

Hogy lehet tag valaki?

Úgy, hogy elmegy egy gyűlésre. A GA nem vezet nyilvántartást a tagokról. Nincs jelenléti ív. Nincs a tagokkal kapcsolatos adminisztráció. Nincs belépési és kilépési procedúra.

A betegségről szerkesztés

Ez egy progresszív betegség. Meggyógyulni ebből nem lehet, csupán csak a „tüneteket” lehet megszüntetni. A szenvedélyes, kényszeres szerencsejátékosoknak attól a pillanattól kezdve, hogy felismerték és elfogadták a betegségüket, onnantól kezdve életük végéig foglalkozniuk, kezelniük kell ezt a problémát. A cukorbetegséghez hasonlóan ezt sem szabad elhanyagolni.

Maga „kezelés” tulajdonképpen egy csoportterápia, ahol segítenek a szerencsejáték ellen küzdő tagok egymásnak végigcsinálni a tizenkét lépést, amelyet a Gamblers Anonymous szervezet ajánl.

Irodalom szerkesztés

Gamblers Anonymous has several approved books used as standard literature in the group, these most popular five.

További információk szerkesztés