Az Arctic Monkeys egy indie rock együttes az angliai High Green-ből, Sheffield külvárosából indult. A 2002-ben alakult együttes jelenlegi tagjai: Alex Turner (ének, gitár), Jamie Cook (gitár), Matt Helders (dobok, vokál) és Nick O'Malley (basszusgitár, vokál), akit Andy Nicholson váltott a zenekarban.

Arctic Monkeys
Arcticmonkeyslive.jpg
Információk
Eredet Nagy-Britannia anglia Egyesült Királyság
Alapítva 2002
Aktív évek 2002 – Napjainkig
Műfaj Post-punk revival
Indie Rock
Garázs rock, Alternatív rock
Kiadó Domino Records
Tagok
Alex Turner
Jamie Cook
Matt Helders
Nick O'Malley
Korábbi tagok
Andy Nicholson
Glyn Jones

Az Arctic Monkeys weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Arctic Monkeys témájú médiaállományokat.

Az Arctic Monkeys első sikerét a I Bet You Look Good on the Dancefloor című kislemezzel érte el, amivel első helyre kerültek az angol kislemez-eladási listán.[1] Első nagylemezük, a Whatever People Say I Am, That's What I'm Not 2006 januárjában jelent meg, és a brit zenei történelem leggyorsabban fogyó debütáló lemezévé vált, ezzel felülmúlva az Oasis Definitely Maybe lemezét. A lemez nagy sikert aratott, és egyaránt megnyerte a 2006-os Mercury Prizet[2] és a 2007-es Brit Awardsot a legjobb brit album kategóriában. A zenekar második lemeze a Favourite Worst Nightmare 2007. április 23-án jelent meg, és több mint 225 000 példányt adtak el belőle, valamint jelölték a Mercury Prize díjra.[3] Az együttes továbbá 2008-ban megnyerte a legjobb brit zenekar, és a legjobb brit album címet is a BRIT Awardson.

Az Arctic Monkeys sikeréhez nagyban hozzájárult a rajongók által terjesztett demó felvételek, és az online fájlcserélők.[4] Ők voltak az egyik első zenekar, akik az Interneten keresztül terjedtek el, ezzel megmutatva a lehetőségét annak, amerre az új zenekarok elindulhatnak.[5] Az együttes végül a Domino Records-szal szerződött le.

TörténetSzerkesztés

Alakulás és korai évekSzerkesztés

Az együttest két szomszéd, Alex Turner (ének, gitár) és Jamie Cook (gitár) alapította 2001-ben.[6] Az együtteshez később csatlakozott Turner két osztálytársa, Andy Nicholson (basszusgitár) és Matt Helders (dobok).[7] Turner és Cook 2001 karácsonyára kapott gitárjaikkal kezdtek el játszani, a zenekarban egyedül Andy Nicholson-nak volt zenei tapasztalata. Helders, a dobok mögé kerülését így magyarázta egy újságnak adott interjújában: „Ez maradt… Nekik mind gitárjuk volt, szóval én vettem egy dob cuccot egy kicsit később.”[8] Az egyik interjújukból kiderült, hogy a zenekar eredeti frontembere nem Alex Turner volt, hanem Glyn Jones aki pár hónap után kilépett a zenekarból, így a mikrofon mögé Turner állt.

Próbáikat a „Yellow Arches”-ben kezdték.[9] Első fellépésükre 2003. június 13-án, a Sheffild központjában található „The Grapes”-ben került sor.[10] Pár fellépés után elkezdték készíteni első demójukat, amit CD-n osztogattak fellépéseik után. Mivel CD-k csak limitált számban voltak elérhetők, ezért a rajongók egymás közt terjesztették azt. A zenekar elmondása szerint ezt egy cseppet sem bánták. „Mi soha nem a pénz vagy bármi más miatt csináltuk a CD-ket. Amúgy is ingyen adtuk őket, úgy gondoltuk, ez a legjobb út hogy eljussunk az emberekhez. Ezért lesznek jobbak a koncertjeink, mert az emberek eljönnek azokra.”[11] Bár azt is mondták, hogy nem vállalnak felelősséget az internetre feltett számaikért.[11] Ezek a számok főként a MySpace-en voltak elérhetőek, és az ottani zenekari lapot is a rajongók készítették. Számaik a MySpace-en annyira elterjedtek, hogy Angliában már ők voltak a legsikeresebb zenekar. Saját elmondásuk szerint, ekkor értesültek a TV-ből és a rádióból, hogy a MySpace nagy részben hozzá járult a sikerükhöz. Elmondták továbbá azt is, hogy ez szerintük remek példa arra, hogy ha valaki nem tudja, hogy mások miről beszélnek; „Nekünk fogalmunk sincs róla, mi az a MySpace” – nyilatkozták.[11]

Innentől kezdve Észak-Anglia legsikeresebb zenekarának számítottak, nagy figyelmet fordított rájuk a BBC rádió, és sok angol lap is. Egy amatőr operatőr készített velük egy videóklipet, a ’Fake Tales of San Fransisco’ számukra, amit saját weblapján jelenített meg.[11] 2005 májusában jelent meg első kislemezükFive minutes with Arctic Monkeys’ címmel. Ezen a lemezen két szám szerepelt, a ’Fake Tales of San Francisco’ és a ’From the Ritz to the Rubble’. Ez a kiadás csak limitált számban került forgalomba, 500 CD-n és 1000 bakelit lemezen, de letölthető volt az iTunes Music Store weboldalról is. Nem sokkal később, a zenekar fellépett a Reading and Leeds Fesztiválon, a kevésbé ismert előadók között. Ezen fellépésükön meglepően lelkes és nagy nézőközönség előtt játszhattak, ami igen csak meglepő egy nagylemezzel nem rendelkező zenekar esetében.[12]

Első kislemezek és a debütáló album

Ezútán 2005 júniusában az EMI egyik leányválalatához, a Domino Records-hoz szerzödtek, Amerikában az Epic lett a kiadójuk. Debütáló kislemezük a "I Bet You Look Good on the Dancefloor" 2005 Október 17.-én jelent meg, első lett az angol kislemez eladási listáján. Ezzel a kislemezzel lekörözték Robbie Williams-at is. Második kislemezük 2006 január 16.-án jelent meg, neve pedig a "When the Sun Goes Down" volt. Ez is újra listavezető lett Angliában. Egy héttel később megjelent a Monkeys debütáló lemeze, a "Whatever People Say I Am, That's What I'm Not". Az összes szám szerője Alex Turner volt, egy kivételével. Az album lett a leggyorsabban fogyó debütáló album Angliában, az első nap alatt 120.000-ezer példány fogyott elbelőle, így lekörözte az Oasis "Definitly Maybe"-jét is, és így 12 év útán új rekordott álitottak fel. A következő hat napban további 243.735 darab fogyott el. Amerikában 34.000 példány talált gazdára, ez a Billboard 200-as listáján csak a 24-ik helyre volt elég, ami mérsékelt sikernek számit, de így is ez lett a második leggyorsabban fogyó Indie-Rock album Amerikában. Ezután kiadtak egy EP-et "Who the Fuck Are Arctic Monkeys?" néven. A hirtelen jőtt sikert nem bíró Andy kiszállt a csapatból, helyére pedig már Nick O'Malley érkezett. 2006-ban az NME Awards-on elnyerték a "Legjobb Brit Banda ", "Legjobb Új Banda", és a "Legjobb Dal"-ért járó díjat. Megkapták a Mercury Díjat is. 2006 nyarán felléptek a Leeds Festival-on amely tovább növelte a népszerűségüket.

Betörés az amerikai piacra

A 2007 április 23.-án megjelent "Favorite Worst Nightmare" albumokon működött először közre Nick O'Malley. Amerikában 44.000 ezer eladott példánnyal a "Favorite Worst Nightmare" a 7-ik helyig menetelt. Ugyanúgy Turner írta a dalszövegeket. Az Első kislemez a Brainstorm volt (hivatalosan Brianstorm). Amely 2-ik lett a az angol eladási listákon, míg az album ugyan úgy az 1#-lett Angliában, mint előző lemezük. A lemezt a független kritikusok az év lemezének választották Japánban, Írországban, és az Egyesült Államok-ban. Majd a zenekar az NME Awards-on a rövid filmjük elnyerte a legjobb dvd díját. 2008-ban a Brit Awards-on 2 díjat nyert a legjobb brit zenekar és album kategóriábban. A második kislemez július 4.-én jött ki Fluorescent Adolescent amely 5#-lett a brit kislemez listán míg a következő december 3.-án jelent meg a melynek címe Teddy Picker volt. 2007 június 22.-én ők voltak a fő fellépők a Glastonbury Fesztiválon. Szeptemberben pedig felléptek a Austin City Limits Music Festival-on amely megtovább növelte a népszerűségüket Amerikában. Az albumot népszerűsítő turné során Megjárták Ibizát, Dél Amerikát, Japánt, Kanadát és Amerikát. Torontóban az Oasis előzenekaraként léptek fel 19.800-ember előtt. 2007 őszén emelet egy nagy sikerű stadion turnét tartotak amely közben a Manchester Apollo-ban fevettek egy koncertlemezt At The Apollo néven.

Stílusváltás, mellékprojektek és 3. album

A Tagok a 2 nagy sikerű album után félre vonultak Alex megalapította The Last Shadow Of Puppets nevű formációját amellyel akkor 2008-ban ki is adták első lemezűket. Ez alatt Matt készített (4 remixet 1-et a Duran Duran-nek.) Dobolt Andy új zenekarának a Mongrel-nek 2 kislemezén és annak albumán és készített egy Dj Remix Albumot. Nick beszerzett 1 új basszust és ezzel játszotta fel a Humbug basszus szólamait az albumra. Míg Jamie lecserélte a Telecaster gitárját 1 Gretsch Spectra Sonic Baritone-et amit a Humbug elkészítése és annak turnéja alatt használt és egyre több időt töltött barátnőjével. E-mellet megvált a mikrofontól a színpadon hogy játékára tudjon figyelni. Ezután elkezdődtek az új album munkálatai. Josh Homme és James Ford producerekkel. Az album stílusában keveredett a pszihedelikus és a stoner hatás a hard rock-al és az AM stílusával. Az első kislemez a Crying Lightning 12#-lett a brit kislemez listán ez 2009 júliusában jelent meg. A következő kislemez a Cornerstone volt amely a zenekar történelmében korszakalkotónak bizonyult de megbukott kereskedelmileg. Ezt követe a My Propeller a mi mindenképpen az előző kislemez sorsára volt utalva. A Humbug agusztus-ban jelent meg és azonnali siker lett nem úgy mint a 2.-ik és a 3.-ik kislemez. 320.921 ezzel példány lelte meg a gazdáját mikor is megjelent az album. A turné már 2009 januárjában elindult így az új anyagot az album megjelenése előtt is már tudták promotálni a turné során felléptek a Reading Fesztiválon és az Exit Fesztiválon Szerbiában. A turné 2010 áprilisában ért véget.

Lemezeik kereskedelmeSzerkesztés

A zenekar elutasította a szerződés ajánlatokat a kiadóktól, mert nem akartak módosítani a számaikon, hogy azok illeszkedjenek az iparág elvárásaihoz – „Mielőtt elkezdődött ez a hisztéria, a kiadók azt mondták volna, hogy 'Ez alapvetően jó, csak jobb lenne azt egy kicsit módosítani...', de mi sose hallgattunk ezekre.”[13]

StúdióalbumokSzerkesztés

  • Whatever People Say I Am, That's What I'm Not (2006) UK# 1 USA# 24
  • Favourite Worst Nightmare (2007) UK# 1 USA# 7
  • Humbug (2009) UK# 1 USA# 15
  • Suck It And See (2011) UK# 1 USA# 14
  • AM (2013) UK# 1 USA# 6
  • Tranquility Base Hotel + Casino (2018) UK# 1 USA# 8

Magyarországi koncertjeikSzerkesztés

  • 2014. július 6. – VOLT Fesztivál, Sopron
  • 2018. augusztus 14. – SZIGET Fesztivál, Budapest

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Arctic Monkeys témájú médiaállományokat.