Ariel–3

Ariel–3 (UK–3) angol rádiócsillagászati műhold. Az első mesterséges űreszköz, amit Angliában terveztek és készítettek.

Ariel–3
Űrügynökség	Science and Engineering Research Council NASA
Típus	műhold
Indítás dátuma	1967. május 5.
Indítás helye	Vandenberg légitámaszpont, 5. indítóállás
Hordozórakéta	Scout A
Tömeg	89,8
COSPAR azonosító	1967-042A
SCN	02773
Sablon • Wikidata • Segítség

Küldetés

Feladata tesztelni a saját tervezésű és gyártott műhold technikai berendezéseinek (működést biztosító, mérőeszközök) működőképességét mikrogravitációs körülmények között. Folytatni az Ariel–program előző műholdjainak szolgálatát.

Jellemzői

Készült a Brit Nemzeti Űrkutatási Bizottság megbízásából, a brit ipar (Royal Aircraft Establishment; British Aircraft Corporation) és az egyetemi intézetek (Sheffield Egyetem; Birmingham Egyetem) közreműködésével. Üzemeltetését a NASA hálózata végezte.

Megnevezései: UK–3 (United Kingdom/Egyesült Királyság); UK–E; COSPAR: 1967-042A; Kódszáma: 2773.

1967. május 5-én a Vandenberg légitámaszpontról, az LC–5 (LC–Launch Complex) jelű indítóállványról egy Scout A (S155C) hordozórakétával állították alacsony Föld körüli pályára (LEO = Low-Earth Orbit). Az orbitális pályája 95,6 perces, 80,6 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 499 kilométer, az apogeuma 604 kilométer volt.

1959-ben az USA felajánlotta több baráti országnak, hogy a tudósaik által készített műholdakat pályára állítja. Anglia élt a lehetőséggel, megkötötték a szerződéseket.

Vizsgálatának központja a termoszférából érkező "földi rádiós zaj", a zivatarok és a nagyszámú galaktikus rádiófrekvenciás zaj mérése. Felületére 6 darab tükröt helyeztek, hogy optikai megfigyeléssel további tudományos méréseket végezzenek. A műszerpark (öt különböző mérési típus) 55 másodpercenként végzett mintavételt. A mért adatokat fedélzeti magnetofon rögzítette (a magnó 5 hónap után október 24-én meghibásodott), majd vételi pozícióban a földi vevő állomásokra továbbította. Forgás-stabilizált űreszköz (kezdetben 31 rpm, majd 12 rpm). A központi műszertartály formája henger (12 darab prizmából összeállítva, felületét napelemek borították), hossza 57, átmérője 69,6 centiméter. A hengeres testet felül kúpos forma (magassága 24,2 centiméter) zárta le, itt helyezték el a telemetria antennáit. Tömege 90 kilogramm. Alul az űreszközhöz 4 darab napelemet rögzítettek (120 centiméter hosszú karok), éjszakai (földárnyék) energiaellátását kémiai akkumulátorok biztosították. A napelem karok köré antennát telepítettek.

1969 szeptemberében teljesen befejezte szolgálatát.

1970. december 14-én 1318 nap (3,61 év) után belépett a légkörbe és megsemmisült.

Források

• Ariel–3. lib.cas.cz. [2013. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 4.)
• Ariel–4. nasa.gov. (Hozzáférés: 2014. április 3.)
• Ariel–3. astronautix.com. (Hozzáférés: 2014. április 4.)
• Ariel–3. astronautix.com. (Hozzáférés: 2014. április 4.)
• Ariel–3. bbc.co.uk. (Hozzáférés: 2014. április 4.)
• Ariel–3. skyrocket.de. [2014. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 4.)

Elődje: Ariel–2

Ariel-program 1962–1979

Utódja: Ariel–4