Arkhilokhosz
Arkhilokhosz vagy latinosan Archilochus (Párosz sziget, i. e. 7. század) görög költő. Az európai líra egyik legnagyobb korai alakja, költőegyénisége.
| Arkhilokhosz | |
 | |
| Született | i. e. 688[1] Párosz[1] |
| Elhunyt | i. e. 645 (42-43 évesen) Naxosz |
| Szülei | Telesicles |
| Foglalkozása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Arkhilokhosz témájú médiaállományokat. | |
Az utókor Arkhilokhosz életútjáról alkotott képe részint töredékesen fennmaradt költeményein alapul, de személyéről további információkkal szolgálnak a szülőföldjén, Pároszon emlékére emelt csarnokban, az Arkhilokheionban feltárt feliratok is. Élete feltehetően bővelkedett kalandos fordulatokban, s verseiből egy szenvedélyes ember bontakozik ki. A Magyar nagylexikon szerint i. e. 650 körül született törvénytelen gyermekként, apja a nemesi származású Telesziklész, anyja pedig egy rabszolganő volt. Ifjúkorában apja oldalán tevékenyen közreműködött a parosziak thaszoszi kolóniaalapítási terveinek megvalósításában. Egy előkelő paroszi polgár, Lükambész leánya, Neobulé iránt táplált gyengéd érzelmeket, és miután közeledése visszautasításra lelt, a legenda szerint gúnyverseivel öngyilkosságba kergette az apát és egykori kedvesét is. A mindeközben a thaszosziakkal folytatott küzdelmet váltakozó szerencse kísérte, végül érett férfikorában telepedhetett le az északabbra fekvő, gazdagabb szigeten. A feltevések szerint egy a naxosziakkal vívott csatában lelte halálát.
Művészi szemléletét a régi konvenciók elvetése és az új keresése jellemezte. Formai kísérletezései mellett verseinek tartalma és hangvétele is újszerűnek számított, elvetette a mitológiai utalásokat, és korábban sosem hallott szókimondással verselt az érzéki szerelemről, a szív fájdalmairól. Nevéhez fűződik több fontos lírai forma megteremtése, a görög–latin időmértékes verselésben használt egyik összetett sor, az arkhilokhoszi verssor, emellett az elégia és a iambosz műfajának népszerűvé tétele is. Harci és filozofikus hangvételű elégiáit disztichonban írta, fennmaradt gúnyverseinek jellemző verslába viszont a jambus.
Művészete sok tekintetben megújította a görög költészetet, az ókori kánonban Homérosszal vetekedő jelentőségű lírikusnak tartották. Átvette, használta és fejlesztette az epikus dialektust. Nem csupán egyiptomi papiruszokon maradtak fenn Arkhilokhosz-költemények, de lírája még a római császárkorban is népszerűnek számított.
Nem csak költészetének tartalma és hangvétele volt újszerű, hanem formája is: ő alakította ki a legfontosabb lírai formákat, az elégiát, a jambust stb. A személyére és életére vonatkozó értesülések részint költeményeiből, részint egy Párosz szigetén talált feliratból származnak.
Egy költeménye:
- Igen magas, vagy haj fodroskás
- Kevély királyra nem tekintek:
- Sem hogy szakállt leányi módra
- Nyirbáljon: hanem hosszaska, horgas
- Szárú, szeme sasos, nap sütötte,
- Erős nyoma legyen, szive bátor.
Források
szerkesztés- Világirodalmi lexikon I. (A–Cal). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1970. 472–474. o.
- Castiglione László: Az ókor nagyjai. Budapest: Akadémiai. 1971. 102. o. ISBN 963-375-100-4
- Magyar nagylexikon II. (And–Bag). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 377. o. ISBN 963-05-6800-4
További irodalom
szerkesztés- Falus Róbert: Apollón lantja. A görög-római irodalom kistükre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp. 1982.
- Falus Róbert: Az ókori görög irodalom története, Gondolat, Bp. 1964.
- Homér és Osszián (Budapest, 1957)
- Ritoók-Sarkady-Szilágyi: A görög kultúra aranykora. Gondolat, Bp. 1984.
- Szepes Erika (főszerk.): Antik lexikon. Corvina, 1993.
