Főmenü megnyitása
Orosz aszkéta szerzetes, 1897

Aszkéta (a görög aszkeó, „gyakorol” szóból) — az általános szóhasználat szerint a szellemi javakért, lelki gyarapodásért önmagát megtagadó személy.

A katolikus egyházban a szó köznyelvi jelentésénél szűkebb értelemben az aszkéta olyas valaki, aki fogadalmat tesz az evangéliumi tanácsok megvalósítására,[1][2][3] és egyidejűleg fokozottabban részt vállalt az egyház karitatív tevékenységében. A fogadalom az i. sz. 3. század óta ismert, de voltak aszkéta csoportok már a 2. században is. Az aszkéták eleinte egyházközségükben éltek, de hamarosan a csoportos elkülönülést választották — eleinte időnként a püspökök által elítélt formákban is, mint például amikor a klerikusok fogadalmas szüzekkel (virgines subintroductae) éltek egy fedél alatt.

Nagyjából a 4. századtól gyakorlatilag a remetéket és a szerzeteseket nevezik aszkétáknak.

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés

HinduizmusbanSzerkesztés

BuddhizmusbanSzerkesztés

DzsainizmusbanSzerkesztés

IszlámSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  1. Máté 6:19⁠–⁠22 : Ne gyűjtsetek kincseket magatoknak a földön, ahol moly és rozsda emészti meg azt, és ahol tolvajok törnek be és lopják el azt. Inkább az égben gyűjtsetek magatoknak kincseket, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol nem törnek be és nem lopnak tolvajok. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.
  2. Máté 16:24 : Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
  3. Ján 6:27 : Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre. Lukács 18:22 : Add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, és kövess engem!