Főmenü megnyitása
II. Mehmed szultán athnáméja 1463-ból, amelyben teljes vallásszabadságot és védelmet ígér a boszniai katolikus szerzetesek számára

Az athnáme vagy athnamé (törökül ahidnâme) Oszmán Birodalombeli okirat, amelyet a nemzetközi kapcsolatokban használtak. Egyes forrásokban hitlevélnek is fordítják. Formáját tekintve egyoldalú nyilatkozat, amelyben a szultán kötelezettséget vállal egyes államokkal vagy személyekkel szemben, illetve kiváltságokat biztosít nekik. Az athnámé kiadásához azonban kétoldalú tárgyalásokon át vezetett az út, ezért egyes történetírók nemzetközi szerződésként is szokták értelmezni.

Az athnámék vagy megadott időtartamra vonatkoztak, vagy pedig az aláíró uralkodó haláláig voltak érvényesek; az új szultán trónra lépéskor új athnámét bocsátott ki. A kora újkorban számos olyan athnámét is kiadtak a hűbéresnek tekintett országok vagy egyes nyugati hatalmak részére, ahol a szultán ígérete a másik fél magatartásának függvényében maradt érvényben.

Athnámék készültek a szultánnak alávetett keresztény területek számára (például Raguza vagy Náxosz), de ugyanígy athnáméval fejezték ki a szuverén államokkal (Habsburg Birodalom, Franciaország, Lengyelország, Velencei Köztársaság) való béke- illetve fegyverszünet, illetve kereskedelmi egyezmények kötését is.

A magyar történetírásban a szó gyakran jelenik meg az erdélyi fejedelmekkel kapcsolatban, akik uralmuk biztosítására megválasztásuk előtt vagy után a szultántól kértek és kaptak megerősítést. Egyes esetekben olyan okiratokat is athnáméként említenek, amelyeknek típusa berát-i hümáyun vagy menşur, azaz végleges szultáni megerősítő levél, mert átvették a korábbi fordító által használt megnevezést.[1]

Az athnámé formája és nyelveSzerkesztés

Az athnámé előkészítése és kibocsátásaSzerkesztés

Athnámék az Erdélyi FejedelemségbenSzerkesztés

Az Erdélyi Fejedelemség számára az Oszmán Birodalom védnöksége az önálló állami lét biztosítékát jelentette a Habsburg Birodalommal szemben, így az erdélyi fejedelmek uralmuk biztosítására megválasztásuk előtt vagy után a szultántól kértek és kaptak megerősítést.

Az athnáme megléte nem jelentett automatikusan fejedelemséget: például Bocskai István halála után a végrendeletében kijelölt utódja, Homonnai Drugeth Bálint hiába rendelkezett a szultáni ígérettel, az erdélyi rendek Rákóczi Zsigmondot választották meg.[2]

Az okmány átadása kisebb-nagyobb ünnepség keretében történt; az oklevél mellett a szultán megbízottja, a kapucsi basa(wd) fejedelmi jelvényeket és ajándékokat is adott át: zászlót, süveget, buzogányt, tollforgót, szablyát és legalább két kaftánt.[3]

Okiratok listájaSzerkesztés

A külön nem jelölt adatok forrása Papp Sándor 2011.

Típus Címzett Kibocsátó Keltezés Megjegyzés
athnáme erdélyi rendek I. Szulejmán 1540. október 16. János Zsigmond fejedelemsége
athnáme Báthory István II. Szelim 1572. augusztus–szeptember
athnáme Báthory István III. Murád 1575. április 15.
athnáme Báthory István III. Murád 1575. december 23.
hükm-i hümâyûn
(szultáni parancs)
Báthory Kristóf III. Murád 1576. július
athnáme Márkházy Pál III. Murád 1581. augusztus 20. Nem lett fejedelem.
athnáme Báthory András III. Mehmed 1599. augusztus 20. Az athnáme különös módon szabad kezet adott a fejedelemnek a magyar királlyal való békekötésre.[4]
athnáme Báthory Zsigmond III. Mehmed 1601. augusztus 11. A harmadszor is fejedelemmé választott Báthory Zsigmond követséget indított Prágába Rudolf császárhoz illetve a török portához. Míg azonban a császár nem volt hajlandó fogadni Kakas István követet, III. Mehmed szultán új athnámét állíttatott ki a fejedelem számára. Az okiratba belefoglalták az előző egyezmények megszegését is: „…a bécsi király seductiójával fascináltatván, éretlen felfuvalkodással, ennyi esztendők alatt vött fényes Portám javainak hálátlanság lött tölle hálája, mert illetlen dolgokkal a lineán kivül hága, melyért hosszas privatióval a széken kivül álla.”[* 1] A török védnökségért cserébe Erdélynek vállalnia kellett az adók megfizetését „a régi usus szerint” (ez tizenötezer aranyat jelentett), Havasalföldnek és Moldvának nyújtandó katonai segítséget az esetleges kozák betörések ellen, illetve azt, hogy amennyiben „a moldvai és havasalföldi vajdák, ha rebellálván, Erdélybe szaladnának, a régi mód szerint megfogván, ide [Konstantinápolyba] küldjék.”[5][6]
athnáme magyar urak I. Ahmed 1604. május 30.–június 28. szabad fejedelemválasztás engedélyezése
berât-i hümâyûn Bocskai István I. Ahmed 1604. november 5–14.
athnáme Bocskai István I. Ahmed 1605. április–május 18. Bocskai István, aki Báthory Zsigmond idején még a németek pártján állt, és befolyásával a törökökkel való szakítást szorgalmazta, utóbb fordított politikáján, és a törökök pártfogását kereste. Miután 1605. április 17-én a szerencsi országgyűlés Magyarország és Erdély fejedelmévé választotta, athnámét kapott I. Ahmend szultántól. Az okmány utal keletkezésének körülményeire: „főkövetid által küldött leveledből – mi állapotban legyen felséged – megértettük, és abból hatalmasságunkhoz való hűségedet bőséges magyarázattal megtudtuk” illetve „becsületes követiddel, Kollát István és Kékedi Györgygyel szemtől-szembe beszélvén: töllek minden állapotodat és kivánságidat bőségesen megértettük.” Az athnámé kiterjed Bocskai utódaira is, utána pedig az erdélyi rendek által megválasztott személyre, amennyiben az hűséges marad a török szultánhoz.[7][8]
berât-i hümâyûn Homonnai Drugeth Bálint
Rákóczi Zsigmond
I. Ahmed 1607. január 20–29 Bocskai István végrendeletében Homonnai Drugeth Bálintot jelölte ki utódjául. Rákóczi Zsigmond megválasztásakor már úton volt Erdély felé a Homonnai nevére kiállított athnáme, de út közben átírták Rákóczi nevére. A kortársak megvesztegetést gyanítottak; a porta részéről az eljárásnak nem lett következménye.[9]
athnáme Báthory Gábor I. Ahmed 1608. szeptember 2–11. A szemtanú Michael Weiss feljegyezte, hogy a fejedelem „nem annyira nagy pompával és csekély ajándékkal” tért vissza az ünnepségről. A kevésbé díszes külsőségek ellenére az okirat Bethlen Gábor által kieszközölt tartalma kedvező volt: az ország adóját három évre elengedték. A szokásos feltételek mellett azonban az athnámé azt is kikötötte, hogy a továbbiakban az erdélyi fejedelmek a török szultán engedélye nélkül nem házasodhatnak meg.[10][11]
athnáme Bethlen Gábor I. Ahmed 1614. július 1. Bethlen Gábor már fejedelemmé választása előtt lépéseket tett az athnáméban megnyilvánuló török támogatás megszerzésére: sorra látogatta a hódoltsági török pasákat, és Drinápolyba utazott, ahol kihallgatást nyert a szultánnál. 1613. május 1-jén Bethlen megkapta az athnámét, és török hadvezérek kíséretében utazott vissza Erdélybe, ahol fejedelemmé választották. Az okirat a jövőre nézve (is) megerősítette az erdélyi rendek fejedelemválasztási jogát, feltéve, hogy a megválasztott „fejedelem maga és az erdélyi úri főrendek és egyéb három nemzetből álló lakósok a hűségben, engedelmességben állhatatosak és hozzánk való kötelességekben s dependentiájokban kemények és erősek lésznek.” Ugyanakkor a porta megkövetelte a korábban török fennhatóság alatt álló Lippa és Borosjenő várának visszaadását.[12][13][14][15][16]
athnáme Brandenburgi Katalin IV. Murád 1627. április 6–16. Bethlen Gábor özvegye és utódja a fejedelmi trónon az athnámét még férje életében megkapta, de fejedelmi jelvények nélkül; ezeket beiktatására ígérték.[17]
athnáme I. Rákóczi György IV. Murád 1631. április 3–12.
berât-i hümâyûn II. Rákóczi György Ibrahim 1642
athnáme II. Rákóczi György Ibrahim 1649. június 12–21.
berât-i hümâyûn I. Rákóczi Ferenc IV. Mehmed 1652. december 2–13.
berât-i hümâyûn I. Apafi Mihály IV. Mehmed 1684. november 19–28.
athnáme Thököly Imre IV. Mehmed 1690. június 8–17.
athnáme II. Rákóczi Ferenc II. Ahmed 1716. március 15–24. soha nem küldték el
athnáme Rákóczi József I. Mahmud 1737. december 13.

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Az idézetek Rozsnyai Dávid (1641–1718) erdélyi diplomata, történetíró, török tolmács fordításában szerepelnek.

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Papp Sándor: Bocskai István török politikája a felkelés előestéjén. Hadtörténelmi Közlemények, CXVII. évf. 4. sz. (2004)
  2. Zubánics László: Ismeretlen mozaikkockák a Homonnai Drugeth család történelméből. Együtt, XIX. évf. 4. sz. (2017)
  3. Papp Sándor 2011: 57. o.
  4. János B. Szabó: 'Splendid Isolation'? The Military Cooperation of the Principality of Transylvania with the Ottoman Empire (1571–1688) in the Mirror of the Hungarian Historiography's Dilemmas. In The European Tributary States of the Ottoman Empire in the Sixteenth and Seventeenth Centuries. Ed. Gábor Kármán and Lovro Kunčević. Leiden–Boston: Brill. 2013. 313. o. ISBN 978-90-04-24606-5  
  5. Lénárt József: Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem élete, jelleme és politikája. Erdélyi Múzeum, VII. évf. 9. sz. (1880. nov. 1.)
  6. Erdélyi Történelmi Adatok II. 309–321. o.
  7. Nemes Elek: Az 1606-ki bécsi békekötés létrejöttének története. Erdélyi Múzeum, VI. évf. 1. sz. (187901. jan.)
  8. Erdélyi Történelmi Adatok II. 321–328. o.
  9. Erdély története II. kötet 620–621. o.
  10. Szilágyi Sándor: Báthory Gábor fejedelem története. Pest: Ráth. 1867. 58. o.  
  11. Erdélyi Történelmi Adatok II. 328–336. o.
  12. Erdélyi Történelmi Adatok II. 336–343. o.
  13. Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor fejedelem trónfoglalása. Pest: Magyar Tudományos Akadémia. 1867. = Értekezések a történettudományi osztály köréből,  
  14. Angyal Dávid: Magyarország története II. Mátyástól III. Ferdinánd haláláig. In A magyar nemzet története VI. Szerk. Szilágyi Sándor. Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R. Társulat. 1898.  
  15. Erdély története II. kötet 633–641. o.
  16. Csetri Elek: Bethlen Gábor életútja. Bukarest: Kriterion. 1992. 46–52. o. ISBN 973 26 0281 3  
  17. Ötvös Ágoston: Brandenburgi Katalin fejedelemsége. Magyar Akademiai Értesítő. A Philosophiai Törvény és Történettudományi Osztályok Közlönye, II. évf. 2. sz. (1861) 168. o.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés