Az elveszett mesék könyve

Az elveszett mesék könyve (The Book of Lost Tales) J. R. R. Tolkien angol író és nyelvész könyve, melyet fia, Christopher R. Tolkien adott ki az író halála után, az Allen and Unwin kiadónál (mely apja több más munkáját is publikálta), először 1984-ben. Később a mű több más kiadónál is megjelent, a magyar fordítást Tandori Dezső a Grafton kiadó 1991-es kiadása után készítette, és a Holló és Társa kiadónál jelent meg 1996-ban, majd 2017-ben a Helikon Kiadónál, a "Középfölde históriája" sorozat részeként.

Az elveszett mesék könyve I-II.
Szerző	J. R. R. Tolkien
Eredeti cím	The Book of Lost Tales
Ország	Nagy-Britannia
Nyelv	angol
Műfaj	epikus fantasy
Sorozat	Középfölde históriája
Előző	The Monsters and the Critics
Következő	Beleriand dalai
Kiadás
Kiadó	George Allen & Unwin
Kiadás dátuma	1983 és 1984
Magyar kiadó	Holló és Társa Könyvkiadó Helikon Kiadó
Magyar kiadás dátuma	1996, 2017
Fordító	Tandori Dezső
Média típusa	könyv
Oldalak száma	440 + 556
ISBN	9789632278551
Sablon • Wikidata • Segítség

Az elveszett mesék könyve, rövidebben Mesék az alapvető Tolkien-könyv, A szilmarilok előképének tekinthető. Azonban A szilmariloktól eltérően és A Gyűrűk Ura köteteihez hasonlóan, kerettörténetre épül. Benne Eriol, a tengerész, nyugatnak tartó hosszú hajózás után elvetődik Tol Eressëára, ahol a halhatatlan tündék lakoznak. Eriol letelepszik náluk, és az ő szájukból ismeri meg az emberek által alig-alig vagy helytelenül tudott történeteiket valákról, tündékről, orkokról, törpökről, emberekről, a világ keletkezéséről, Valinor tündökléséről és homályba borultáról. Végül ő lesz Ælfwine, a Tündebarát; őse a sziget későbbi birtokosainak, az angoloknak; őrizője és továbbadója a régmúlt korokról szóló tudásnak, miután a tündék Valinorba hajóznak és sok olyan dolog is elhagyja velük a szigetet, melyeknek – legalábbis az emléküknek – soha nem szabad feledésbe merülniük.

Irodalom- és eszmetörténeti vonatkozások

Az író 1916 körül kezdte írni, abban az időszakban, mikor Great Haywoodi lakhelyén lábadozott a lövészárkokban összeszedett fertőző betegségből; az I. világháború évei és Oxfordi tartózkodása alatt is folytatta, de 1926 körül belekezdett az ugyanezen gondolatai tovább- és továbbgondolt, kidolgozottabb formájának tekinthető Szilmarilok írásába, és így a Mesék írását abbahagyta. Utóbbiak soha nem is nyerték el kész, végleges formájukat – mint fia írja: „Kísérleti művek voltak ezek, ideiglenes jellegűek, s így is maradtak meg, s az ütött-kopott füzetek, melyekbe szövegük íródott, kötegekben hányódtak … Az elveszett mesék sosem öltött olyan alakot – meg sem közelített afféle formát – melyben apám kiadásra gondolhatott volna … ” A könyv kiadásának motivációit, irodalomelméleti vonatkozásait Christopher Tolkien annak hosszas Előszavában részletesen fejtegeti.

Tolkien Great Haywoodban kezdett hozzá Az Elveszett Mesék elsőként kidolgozott darabjához, Gondolin ostromának és bukásának történetéhez, másodikként – valószínűleg Hullban, a Brookland's Officers' tisztikórházban feküdve – a Túrin-legendát körvonalazta, melyet a finn eposz, a Kalevala egyik karaktere, Kullervo alakja; továbbá a Beowulf ihletett.

Tolkien célja e mesék írásakor az volt, hogy a tündérmese sajátosan angol és egyúttal irodalmi változatát megteremtse (mivel e műfajban angolul csak „csacskaságokat”, „ponyvaszerűségeket” lehet hallani az író szerint). A „sajátosan angol” itt nem csak a szerző és a mű anyanyelvére vonatkozik, hanem magának a műnek a jellegére, nemzeti indíttatására is: az utolsó fejezetekből körvonalazódik, hogy a Magányos Sziget nem más, mint a jövendő Anglia, Eriol pedig az angolok őse, és ezáltal az angol őstörténet a tolkieni mitológiában hozzákapcsolódik a kelta, skandináv, finn és bibliai mitológiához, melyekből az író bevallottan merített.

A kiadvány elég sok „extrát” is tartalmaz: Christopher Tolkien lábjegyzeteit a nevek és szövegváltozatok alakulásáról, melyek bepillantást engednek a Tolkien mítoszteremtés folyamatába és legkorábbi alapgondolataiba. A kötetben több, magyarul eddig még meg nem jelent, és mindig az adott fejezethez kapcsolódó vers is olvasható ezen kívül.

Tartalma és egyéb jellemzői, részletesebben

Az Elveszett mesék Tolkien mitológiájának elsőként kialakult változata: megjelenik benne az összes fontos alapgondolat (a Teremtéstörténeten és a teremtő Ilúvataron, Valinoron és Középföldén kívül például a főbb fajok és népek és nyelvek is: a valáké és maiáké, a tündéké, embereké, törpöké és orkoké, és természetesen a Fekete Ellenség figurája is felbukkan, akit itt még Melkónak neveznek. Alakot öltenek a Szilmarilokban többé-kevésbé hasonlóan vagy meglehetősen különbözően elmondott nagy mítoszok: a teremtés, a tolkieni aranykor, a Fák elpusztítása és Melkó tolvajlása, a Nap és a Hold megalkotása; a tündék önkéntes száműzetése és háborúi az edánok segítségével az orkok vagy a törpök ellen, Beren és Lúthien Tinúviel története (akik itt még mindketten tündék, ellenben a Szilmarilokkal, ahol Beren halandó ember. Ellenségük Szauron helyett pedig a hatalmas és gonosz Tevildó macskaherceg), Gondolin bukása, illetve Turambar (a későbbi Túrin) tragikus sorsa – egyszóval az összes fontosabb Tolkien-mítosz alakot öltött ezekben az elképzelésekben. Sőt leírásuk néha sokkal részletesebb, mint a Szilmarilokban (például Gondolin esetében rengeteg értékes információhoz juthatunk, a városról, annak társadalmáról, később ostromáról; melyeket a Szilmarilok még kivonatosan sem említ), noha a két mű rengeteg részletben (különösen az elnevezésekben) egymásnak ellentmond.

A mű hangulata is elég más, sokkal meseszerűbb: néha kifejezetten inkább a komikumra, mint a Szilmarilok és A Gyűrűk Ura tragikumára és növő homályára épít, e tekintetben közelebb áll ahhoz a hangulathoz, mely A hobbit c. művet jellemzi. Tolkien a Mesékhez külön(c), furán archaizáló nyelvezetet is teremtett, „fentebb stílt” (heigh stile - saját maga idézi e kifejezést Geoffrey Chaucertől, noha a Szilmarilokra alkalmazva), melyre inkább jellemzőek a magyar népmesékben vagy az élőbeszédben is előforduló játékos vagy régi utazók útleírásaiban előforduló személyes hangvételű megjegyzések, mint a Szilmarilok fenséges és zord komorsága; s mely későbbi műveiben nem jelenik meg.

Az első könyv tartalma

1. Tűnt játék kis háza – a kerettörténet kezdete
2. Az Ainuk muzsikája – a későbbi Ainulindalë első változata
3. A valák eljövetele és Valinor megalkotása – a későbbi Valaquenta és Quenta Silmarillion első változata
4. Melkó megláncolása
5. A tündék érkezése és Kôr megalkotása – Kôr a későbbi Tirion
6. Melkó tolvajlása és Valinor homályba borulta
7. A noldók futása – a noldoli (noldók) vagy gnomák a később Ñoldor-nak nevezett nemestündék
8. A Nap és a Hold meséje
9. Valinor elrejtése
10. Gilfanon meséje: a noldók vándorútja és az emberek eljövetele

A második könyv tartalma

1. Tinúviel meséje – a Berenről és Lúthienről szóló történet korai változata
2. Turambar és Foalókë – a Túrin saga első változata
3. Gondolin ostroma és bukása
4. A Nauglafring története
5. Eärendel meséje
6. Eriol avagy Ælfwine története és a Mesék vége.

Magyarul

• Az elveszett mesék könyve, 1-2.; szerk. Christopher Tolkien, ford. Tandori Dezső; Holló, Kaposvár, 1996

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Az elveszett mesék könyve témában.

Lásd még

• J. R. R. Tolkien
• A szilmarilok