Főmenü megnyitása

A szilmarilok

Fiktív mitológiai történetek gyűjteménye

A szilmarilok J. R. R. Tolkien posztumusz kiadású műve, melynek eseményei A Gyűrűk Ura előzményét, mitológiai hátterét alkotják. Halála után apja kézirataiból Christopher Tolkien válogatta össze és szerkesztette könyvvé, olvasható formába. 1977-ben adta ki. Magyar nyelvre Gálvölgyi Judit fordította és első ízben 1991-ben jelent meg.

A szilmarilok
Silmarrillion, Just under the Cover.jpg
Szerző J. R. R. Tolkien
Eredeti cím The Silmarillion
Műfaj
Előző
Következő A Gyűrű keresése
Díjak
  • Locus Award for Best Fantasy Novel (Harpist in the Wind, 1978)
  • NPR Top 100 Science Fiction and Fantasy Books (46)
  • Locus Award for Best Fantasy Novel (J. R. R. Tolkien, 1978)
Kiadás
Kiadó George Allen & Unwin
Kiadás dátuma 1977
ISBN0-04-823139-8, 978-0-04-823139-0
A Wikimédia Commons tartalmaz A szilmarilok témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

A cím jelentéseSzerkesztés

Az angol The Silmarillion cím a kötet harmadik – leghosszabb – részének címéből származik: Quenta Silmarillion. Ez a kifejezés quenya nyelvű, és azt jelenti, hogy „a szilmarilok története”. A három szilmarilt Feanor, a legtehetségesebb tünde készítette tudása teljében: sérthetetlen ékkövekbe zárta a Két Fa fényét, ami bevilágította Valinort, a valák és tündék közös paradicsomát. "Ám sem a Nap, sem a Hold nem képes megidézni a hajdanvolt fényt, amely a Fákból áradt, mielőtt Ungoliant mérge megrontotta őket. Az a fény csupán a szilmarilokban él."

A könyv tartalmaSzerkesztés

  Alább a cselekmény részletei következnek!

A könyv öt részből áll:

  1. Az Ainulindalë („az ainuk muzsikája”) elmeséli, Ilúvatar miként teremtette az ainukat, akiktől felkészülésük után kérte a Nagy Muzsika létrehozását, amivel megteremtették -t (a világmindenséget) és Ardát (a Földet). Az írás bemutatja Melkor (Morgoth) kísérletét a zene uralására, lázadását.
  2. A Valaquenta – („a valák története)” egyenként bemutatja a muzsika után az Eä-ra alászállt ainukat: a valákat akik a világ erői, és munkásságukat Ardán.
  3. A Quenta Silmarillion („a szilmarilok története”) az Első Kort meséli el a tündék, majd az emberek ébredésétől az Első Kor végéig. A történet középpontjában a tündék Morgoth, az eredeti Sötét Úr ellen vívott háborúja áll a szilmarilok visszaszerzéséért, ők ezért véglegesen kivonultak Valinorból.
  4. Az Akallabêth („az Elbukott”) a középföldi másodkor történetét foglalja össze, azon emberekre fókuszálva, akiket a valák, Morgoth terjeszkedése idején bizonyított hűségükért cserébe, megajándékoztak Númenor szigetével és számtalan tudással: az ő királyságuk megalapítása, fölemelkedése, majd a pusztulása, mikor, hogy megszerezzék a nekik rendelt sorssal ellentétes halhatatlanságot, hadba indultak a valák ellen.
  5. A gyűrűkről és a harmadkorról c. rész fókuszában Szauron áll; elbeszéli, miként készültek el a Hatalom Gyűrűi a másodkorban, és mi lett a sorsuk a harmadkorban. Ezen a ponton a történet közvetlenül kapcsolódik A hobbit és A Gyűrűk Ura cselekményéhez.
  Itt a vége a cselekmény részletezésének!

Helye az életműbenSzerkesztés

A szilmarilok első szövegváltozatait Tolkien még az első világháború idején írta, és élete végéig folyamatosan bővítette, át- és újraírta az egész anyagot. Munkájának két fő motivációja volt. Először is Tolkien vonzódott a mitológiához, és angol hazafiként fájlalta, hogy Angliának egész egyszerűen nincs szép, jól mesélhető mitológiája. Ezért kezdett olyan meséket kitalálni, amelyek akár az általunk ismert Anglia mitikus előtörténetét is alkothatnák. A Szilmarilok korai formájában („ős-Szilmarilok”; magyarul az Az elveszett mesék könyve címmel adták ki) kulcsszerepet játszó Eriol az angolok (angolszászok) mitikus ősatyja lett volna (fiai nevei pl.: Hengest és Horsa); ez a koncepció - valószínűleg túlságosan direkt történelmi vonatkozásai miatt - később kikerült a műből, ahogy a kezdeti feljegyzések más vonatkozásban is számtalan javításon és mélyreható koncepcionális változáson estek át.

Másodszor: Tolkien szerette a dallamos, egzotikus nyelveket. Már fiatalon foglalkozott mesterséges nyelvek létrehozásával. Nyelvészként azonban tudta, hogy egy nyelv nem képzelhető el beszélők és fejlődés, következésképpen a beszélők története nélkül – még akkor sem, ha történetesen fiktív nyelvről van szó. A fiktív nyelvhez meg kell teremteni a fiktív beszélők fiktív történelmét. Így született meg a tünde faj, s ez indokolta a tündék hosszú vándorlásait Ardán, beleértve különböző csoportjaik egyesülését, illetve egymástól való izolációját. E történet elégséges alapjául szolgált a quenya és a sindarin nyelvek aprólékos kidolgozásához. Azok a mesék, amelyek ma A szilmarilok részét képezik, voltaképpen e nyelvészeti játék melléktermékei.

Tolkien saját bevallása[1] szerint meg volt győződve arról, hogy e tevékenysége nem tart számot érdeklődésre. Azonban A hobbit megjelenése (1937) után az olvasók elkezdték ostromolni őt a történettel kapcsolatos háttérinformációkért. Ez egyrészt A Gyűrűk Ura megírásához vezetett, másrészt az óidők történetének további kidolgozásához. A munkát nem tudta befejezni életében. A hátrahagyott hatalmas kéziratmennyiséget fia, Christopher Tolkien dolgozta fel. E feldolgozás egyik fázisa az volt, hogy 1977-ben megjelent egy gyűjtemény A szilmarilok címen. A hagyaték további része a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről, valamint a Középfölde históriája 12 kötetében látott napvilágot 1980 és 1996 között.

PárhuzamokSzerkesztés

Tolkien világa talán azért is lenyűgöző az olvasó számára, mert számos elemét ismerősként üdvözölheti saját korábbi ismereteiből, hitéből, olvasmányaiból. Tolkien történeteibe több európai mondavilágból épített be motívumokat. Legnagyobb hatással a skandináv, finn, germán és kelta hagyományok voltak rá.

Világkép, kozmogóniaSzerkesztés

Tolkien hívő katolikus volt, s ez számos jelen tetten érhető az Ainulindalë szövegében. Eru (Ilúvatár) az egyetlen, mindentudó és mindenható Isten, akinek gondolatait még a legbölcsebb. leghatalmasabb teremtéményei sem látják át. Az ainukban nem nehéz felismerni az angyalokat, Melkor lázadásának történetében pedig Lucifer bukását. A Szilmarilok ugyanakkor sikerrel egyezteti össze az ábrahámita vallások és a kora középkori indoeurópai népek (kelta, skandináv és finnugor népek) mitológiai elemeit, így például az egy- és többistenhitet, hiszen a valák aktív és anyagfeletti formálói (erői) a világnak, akárcsak a politeista vallások istenei.

További keresztény párhuzam annak állítása, hogy az ember sorsa nem ér véget a halállal, de hogy utána mi következik, azt egyedül Ilúvatár tudja.

Szereplők: hősök, fajokSzerkesztés

A tündék (angolul elf, elves) és a törpök (angolul dwarf, dwarves) nem Tolkien találmányai. Különböző formájukban a legtöbb európai nép hagyományaiban megtalálhatóak.

A szilmarilok mondáinak egyes alakjai (például Túrin) szintén számos szállal kötődnek az európai mitikus hagyományokhoz, illetve a lovagregényekből ismert alakokhoz és cselekményekhez.

Bukás és elveszett AranykorSzerkesztés

A Szilmarilok kétszer is „feldolgozza” a Paradicsomból való kiűzetés - nemcsak a Bibliában, de nagyon sok nép ősi mítoszaiban is fellelhető - motívumát. Fëanor és noldái, noha a Bukott Vala legnagyobb ellenségének tartják magukat, mégis közvetve az ő uszítására lázadnak fel az „istenek” (valák) ellen, és lényegében száműzik őket Valinorból, a valák és tündék addig közös Paradicsomából. A Númenor dicsőségére és bukására való nosztalgikus visszaemlékezésekben nem lehet nem ráismerni az Atlantisz-mondára. Ezt az asszociációt maga a szerző is elősegíti, amikor megjegyzi, hogy Númenort, annak bukása után az eldák Atalantë-nek nevezik. Ugyanakkor Númenor királya, Ar-Pharazôn szintén egy romlott lelkű teremtmény, Szauron uszítására támad az „istenek földjére” (Valinorra), hogy saját maga részére is megszerezze a halhatatlanságot.[2] Az ember-paradicsom az isteni közbeavatkozás hatására semmisül meg, s így az Atlantisz-legenda egyben az ádámi és/vagy bábeli istenellenes lázadásra hajazó motívummal is gazdagodik.

SzimbólumokSzerkesztés

Tolkiennek az óidőkről szóló írásaiban több olyan motívum is kiemelt szerephez jut, amelyek csaknem minden mitológiában előfordulnak. Ilyenek a fény, a fák, a tenger, a zene.

MagyarulSzerkesztés

  • A szilmarilok; ford. Gálvölgyi Judit; Árkádia, Bp., 1991

JegyzetekSzerkesztés

  1. A Gyűrűk Ura, Előszó
  2. Vö. Mózes I. 3.22: „És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen …”

ForrásokSzerkesztés