Bárány-féle forgószék

A Bárány-féle forgószék repülőgép-fiziológiai képzésre használt eszköz, különösen pilótahallgatók számára.

Bárány-forgószékben demonstrálják a tesztszemély érzékszervi észlelését és térbeli tájékozódását. Megforgatják a székben, majd megállítják, s a vizsgált személy megpróbál egy teszttáblára mutatni

Teszt szerkesztés

A tesztalanyt a székbe ültetik, bekötik a szemét, majd megpörgetik a függőleges tengely körül, miközben a fejét függőlegesen, előre vagy oldalra döntve tartatják. Ezután a tesztalanynak olyan feladatokat kell végrehajtania, mint a forgásirány meghatározása bekötött szemmel, vagy gyorsan változtassa meg a feje tájolását, vagy próbáljon meg egy álló tárgyra mutatni szabad szemmel, miután a széket megállították. A szék a térbeli dezorientációs hatások bemutatására szolgál, bizonyítva, hogy a fül vesztibuláris (egyensúlyi) rendszerében nem szabad megbízni a repülés során. A pilótákat arra tanítják, hogy ehelyett a repülőgép-fedélzeti műszereire kell hagyatkozniuk. 

Egyéb felhasználása szerkesztés

A készüléket utazási betegség kezelésében is használják.[1]

Nobel-díj szerkesztés

A széket Bárány Róbert magyar orvosról nevezték el, aki ezt az eszközt használta a belső fül egyensúlyérzéki szerepének kutatása során. Ezzel elnyerte 1914-ben a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Squadron aims to reduce use of air-sickness bags. U.S. Air Force . (Hozzáférés: 2020. május 10.)

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Bárány chair című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.