A Bürkös zenekar 1998-ban alakult Nagykállóban. A zenekar alapítói fontosnak tartották szűkebb hazájuk, a Nyírség és a megye folklórjának széles körű megismerését, gyűjtését és továbbítását. Ma már Magyarország több néptáncegyüttesének kísérőzenekaraként dolgoznak, koncertjeiken megszólalnak a Kárpát medence legszebb dallamai. Az elmúlt több mint húsz évben előadásaikkal nagy sikerrel szerepeltek hazánkban és külföldön egyaránt.

Bürkös zenekar
Információk
EredetNagykálló
 Magyarország
Aktív évek1998–napjainkig
MűfajNépzene
Tagok
Kerezsiné Kulcsár Annamária
Kerezsi Antal
Dezsőházi Tamás
Horváth Norbert
Palazsnik László
Nagy Barna
SablonWikidataSegítség

Tagok szerkesztés

Az alapító tagok szerkesztés

  • Kerezsi Antal – hegedű, 1998–napjainkig
  • Kocsán Pál – brácsa, 1998–2000
  • Erdei János – nagybőgő, 1998–2001

Korábbi tagok szerkesztés

  • Plajner Miklós – cimbalom, 1999–2007
  • Oláh Sándor – nagybőgő, 2001–2003
  • Mózer Csaba – brácsa, 2000–2002
  • Budai Antal – cimbalom 2010-2018

A Bürkös zenekar jelenlegi tagjai szerkesztés

  • Kerezsiné Kulcsár Annamária – ének
  • Kerezsi Antal – hegedű, ének
  • Dezsőházi Tamás – hegedű
  • Horváth Norbert – cimbalom (2018-ban lett zenekari tag)
  • Palazsnik László – brácsa
  • Nagy Barna – nagybőgő

Néptáncegyüttesek, akiket kísértek, kísérnek szerkesztés

  • Kállai Kettős Néptáncegyüttes
  • Bodrog Néptáncegyüttes
  • Hegyalja Népi Együttes
  • Zemplén Néptáncegyüttes
  • Igrice Néptáncegyüttes
  • Kossuth Lajos Művelődési Központ Kamara Táncegyüttese
  • Eördögh Forgó Néptáncegyüttes
  • Szabolcs Néptáncegyüttes
  • Nagykun Néptáncegyüttes
  • Belencéres Néptáncegyüttes
  • Békéscsabai Bartók Táncegyüttes
  • Gödöllő Táncegyüttes
  • Debreceni Népi Együttes
  • Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola (Figurás, Kisfigurás)
  • Bocskai Néptáncegyüttes
  • Főnix Néptáncegyüttes
  • Forrás Néptáncegyüttes
  • Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes
  • Kisliget Néptáncegyüttes

Jelenleg a debreceni Hajdú Táncegyüttes állandó kísérőzenekara.

A Bürkös külföldön szerkesztés

  • 2005 – Zacatecas (Mexikó): koncert
  • 2006 – Málta: koncert
  • 2008 – Tallinn (Észtország): a Magyar Köztársaság Kulturális Követei
  • 2008 – Yalova, Isztambul (Törökország): koncert
  • 2010 – Sao Paulo (Brazília), Buenos Aires (Argentína), Montevideo (Uruguay): koncert
  • 2010 – Thessaloniki (Görögország) Nemzetközi Kiállítás és Vásár: koncert
  • 2012 – athéni olimpiai város: koncert
  • 2012 – Sarasota (Florida, USA), Washington: koncert
  • 2013 – Sarasota (Florida, USA): koncert
  • 2014 – Siilinjärvi (Finnország): a Bocskai néptáncegyüttes és a Bürkös zenekar közös műsora

Díjak szerkesztés

  • 2005 – Kállai Kettős Néptáncfesztivál: zenei nívódíj
  • 2007 – Nagyvárad (Románia): Nemzetközi zenésztalálkozó és verseny – 2. díj
  • 2008 – Szeged, Martin György Néptáncfesztivál: zenei nívódíj
  • 2008 – Nagykálló: Nagykálló Kultúrájáért Díj
  • 2014 – Balatonfüred: az Anna-bál prímásversenyén Dezsőházi Tamás I. hely
  • 2019 – Hajdú-Bihar megyei Príma díj különdíja
  • 2021 – Kerezsi Antal és Dezsőházi Tamás Magyar Arany Érdemkereszt
  • 2021 – Bürkös Zenekar Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Príma díj

Diszkográfia szerkesztés

  • 2010 – Fogadd tőlünk, örök Atyánk
  • 2011 – Címerünk a magyar szürke
  • 2013 – Ezt a kerek erdőt járom én
  • 2014 – Őseimről maradt

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés