Főmenü megnyitása

A baleada nevű tortillaféleség az egyik legismertebb hondurasi étel, főként az ország északi részén kedvelt. Eredetileg tölteléke babból és reszelt sajtból áll, de létezik több más változata is: tehetnek bele például tojást, avokádót, bármilyen húst, sajtot, vajat vagy ecetben tartósított zöldségeket is.

Baleada
Baleada.jpg
Típus tortilla
Nemzet, ország  Honduras
Alapanyagok búzaliszt, olaj vagy margarin, só, szódabikarbóna, víz vagy tej (vagy kókusztej), bab, sajt

TörténeteSzerkesztés

A baleada pontos eredete nem ismert, manapság több városban is úgy tartják, hogy onnan származik.

Az egyik vélekedés szerint La Ceibában alkotta meg 1964-ben egy 20 éves, Teresa nevű lány, aki babbal és reszelt sajttal töltött tortillákat kezdett árusítani. A „legenda” szerint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő étel egyik vásárlója azt mondta, hogy „a bab a golyó, a sajt a puskapor, a tortilla pedig a fegyver”, így a lövöldözik, golyókkal megszór spanyol megfelelője, a balear szó alapján nevezték el a tortillaváltozatot.

Egy másik történet azt állítja, hogy a San Pedro Sula közelében található, nagy banánültetvényekkel övezett La Lima községben volt egy asszony, aki babos–sajtos tortillákat készített, és egy alkalommal valamilyen lövöldözés során ezt a nőt is találat érte. Sérüléséből felgyógyulva tovább folytatta a tortilla készítését, a környékbeli munkások pedig ezután rászoktak arra a mondásra, hogy „menjünk oda enni, ahol a baleada (lövöldözés) volt”.[1]

KészítéseSzerkesztés

A tészta alapanyagául szolgáló búzalisztet, margarint (vagy olajat), sót és szódabikarbónát összekeverjük, majd lassan úgy adagoljuk hozzá a vizet, tejet vagy kókusztejet, amíg olyan lágy tésztát nem kapunk, ami már nem tapad a kézhez. A tésztát kis golyókká formálva legalább 15–30 percig pihentetjük, majd két kézzel ütögetve simára lapítjuk a golyókat. Eközben már lehet melegíteni a comalt (serpenyőt, sütőlapot), majd ezen megsütni a lapos, palacsintaszerű tortillákat. Ha megsült, először főtt babból készült krémmel kenjük meg, majd rászórjuk a reszelt sajtot. Általában félbehajtva tálalják.

ForrásokSzerkesztés

  1. Baleada, sabor hondureño en el paladar del mundo (spanyol nyelven). La Prensa. (Hozzáférés: 2016. június 24.)