Bartos Irén

(1917–1981) balettművész és -pedagógus

Bartos Irén (Budapest, 1917. december 15.Düsseldorf, 1981. február 18.)[5] balettművész, pedagógus, Dózsa Imre táncművész nagynénje.

Bartos Irén
Született1917. december 15.[1][2][3]
Budapest[2][3]
Elhunyt1981. február 18. (63 évesen)[1][2]
Düsseldorf[2]
Állampolgárságamagyar
HázastársaGaál József (1936. június 22. – )[4][3]
Foglalkozása
  • balettmester
  • balett pedagógus
  • balett-táncos
  • egyetemi oktató
SírhelyeÚj köztemető
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Bartos József és Tóth Erzsébet lánya. A budapesti Operaház balettiskolájában végezte szakmai tanulmányait Pótz Malvin, Jan Cieplinski, Brada Rezső, majd Nádasi Ferenc növendékeként. 1932-ben az operaházi balettegyüttes tagja, majd 1940-től magántáncosa lett. 1942-től a kolozsvári Nemzeti Színház, 1946-tól a Szegedi Nemzeti Színház társulatának szólistája volt, s ekkor kezdődött pedagógiai munkássága is. 1949-ben tért vissza a budapesti Operaház balettegyütteséhez magántáncosként és pedagógusként. 1950 és 1971 között az Állami Balett Intézetben, valamint a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesénél is tanított. 1971-től az NSZK-ban élt: az esseni Folkwang Hochschule tanára lett. 1972-től a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein, 1976-tól haláláig pedig a kölni Operaház balettmestereként működött.

Férje Gaál József operaénekes (tenor) volt, akivel 1936. június 22-én Budapesten, a Terézvárosban kötött házasságot.[6] Lánya Schaper Fridrichné Gaál Emese.

Főbb szerepei szerkesztés

  • Vízitündér; Királylány (koreográfia: Harangozó Gyula – Bartók Béla: A fából faragott királyfi)
  • Japán baba (Jan Cieplinski: Babatündér)
  • Kokott (Vashegyi Ernő: Bihari nótája)
  • Swanilda (Delibes: Coppélia)
  • Kalliopé (Milloss Aurél: Prométheusz teremtményei)
  • Seherezádé (Moravszky)
  • Kocsmárosné (koreográfia: Harangozó Gyula: Csárdajelenet)
  • Lány (koreográfia: Lőrincz György: A csodálatos mandarin)
  • Mária (Csajkovszkij: Diótörő-szvit)
  • Seherezádé (Zsedényi Károly)
  • Sylvia (Zsedényi Károly)

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Bartos Irén, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01183.htm
  2. a b c d Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  3. a b c FamilySearch (angol nyelven). (Hozzáférés: 2021. november 13.)
  4. Opera DigiTár. (Hozzáférés: 2021. november 13.)
  5. Elhunyt Gaál Józsefné Bartos Irén (1981. március 22.) Magyar Nemzet, 37. évfolyam, 69. szám
  6. Házasságkötési bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári házassági akv. 1081/1936. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. október 6.)

Források szerkesztés