Beat of My Drum

Nicola Roberts-kislemez

A Beat of My Drum Nicola Roberts brit énekesnő dala. 2011. június 3-án jelent meg a Polydor Records gondozásában, mint a Cinderella’s Eyes című albumának első kislemeze. Dimitri Tikovoi és Diplo végezték a produceri munkákat, második csak utólagos munkákat végzett a számon. A dal szerzője Nicola, Dimitri Tikovoi és Maya von Doll volt. Az énekesnő brit stílusú mókának szánta a felvételt, Roberts célja egy olyan dal volt, melyet bárki énekelhet, és táncolhat rá. A Beat of My Drum egy dance-pop felvétel, indie pop jegyekkel. A kritikusok M.I.A. és Major Lazer munkáihoz hasonlították a felvételt. A szerzemény szövege elsősorban Nicola a Girls Aloud tagjaként átélt napjait eleveníti fel; az együttes részeként ugyanis alulértékeltnek érezte magát a csapat többi tagjához képest. A Beat of My Drum kivívta a kritikusok elismerését, nem egy szerint sokkal eredetibb, mint csapattársai munkái. Nem ért el jelentős sikereket, a brit kislemezlista 27. helyéig jutott el, a skótoknak eggyel feljebb került. Az íreknél 37. helyet ért el. A videóklipben Nicola táncosok körében látható, egy 70-es éveket idéző öltözetben. A T4 on the Beachen és Paul O'Grady Liveon adta elő a számot.

Nicola Roberts
Beat of My Drum
Kislemez a Cinderella’s Eyes albumról
B-oldalDisco, Blisters and a Comedown, Porcelain Heart
Megjelent2011. június 5.
(lásd még: Megjelenések)
FormátumDigitális letöltés
Felvételek2011
StílusPop rap, dance-pop
Hossz2:56
KiadóPolydor
SzerzőNicola Roberts, Maya von Doll, Wesley Pentz, Dimitri Tikovoi
ProducerDiplo & Dimitri Tikovoi
Nicola Roberts-kronológia
Beat of My Drum
(2011)
Lucky Day
(2011)
SablonWikidataSegítség

Írás és inspiráció szerkesztés

Mielőtt megkezdte szólókarrierjét, Roberts a Girls Aloud egyik tagja volt.[1] Roberts számára lelki tehertételt jelentett, hogyan kezelje azt, hogy a médiában folyamatos figyelmet kap, hogy mikor mit csinál. Imidzsére vonatkozóan rengeteg negatív kritikát kapott.[1] Ez az „élmény” hatott rá, hogy megkezdje saját albumának munkálatait,[1] mely visszatükrözi a nehéz időket. A Beat of My Drumban Nicola magát a „sarokba” helyezte.[2] Az album összes dalát ő írta, mindegyik életének egy-egy történetét meséli el.[3] A Beat of My Drumot mindig is úgy képzelte el, mint egy felvételt, mely jelentősen különbözik társai szerzeményeitől.[3] Emellett szereti, hogy „ ez egy olyan dal, amelyet bárki énekelhet, és táncolhat rá”.[4] Roberts szerint a dal „vidám”, brit hangzásvilággal rendelkezik.[3]

Készítés szerkesztés

„Hallottam a fejemben a zenét, de nem tudtam megcsinálni. Kerestük a hangzást, mindent kipróbáltunk. Nem sikerült. Már ott tartottam, hogy náthás lettem, gyakorlatilag 'belebetegedtem.' Sosem éreztem ekkore stresszt, mint a felvétel készítése alatt. Aztán rájöttem, ki tudja megcsinálni. Diplo-t akartam a 'fedélzetre'. Amint elmagyaráztam, mit akarok, egyből megcsinálta.”

Roberts Diplo közreműködésével kezdett el dolgozni a Beat of My Drumon ,[1] azonban nem mentek egyszerűen a munkálatok: „Fel kellett hívnom, és… tudod milyen, mikor egy fiút először hívsz fel? Tudtam, hogy egy esélyem van, így kirúgtam. […] Kicsit lenyugtatott, majd letettem a telefont, és átgondoltam, hogy már nincs a kezeim között.”[1] Amikor visszakapta a dalt a producertől, túl mérges volt ahhoz, hogy meghallgassa, mert ez sokat jelentett számára.[1] Mikor hazament Liverpoolba, a testvéreit kivitte egy mezőre, és lejátszotta a hangos felvételt.[1] Miután pozitív visszajelzéseket kapott tőlük, Roberts így beszélt a számról: „Büszke vagyok rá. El sem hiszem, hogy az enyém. Az a férfi egy zseni.”[1]

Kompozíció szerkesztés

 
A 2011 novemberében kiszivárgott Madonna-dal, a Give Me All Your Luvin’ demója a rajongók és kritikusok szerint rendkívül hasonlít a Beat of My Drumra.[5]

A Beat of My Drum egy dance-pop felvétel, indie pop jegyekkel. A kritikusok M.I.A. és Daphne & Celeste munkáihoz hasonlították.[2] Bizonyos részek énekelve, mások beszélve, illetve dancehall stílusban jelennek meg a dalban.[2] Jellegzetességei miatt Major Lazer munkáihoz hasonlították.[2]

Vita szerkesztés

2011 novemberében Madonna kiszivárgott Give Me All Your Luvin’ című dalának demó változata, melyet a rajongók és a kritikusok egyaránt a Beat of My Drumhoz hasonlítottak.[5] Cheryl Cole az egyik csapattársa is kommentálta a történteket: „Az utánzás a hízelgés legnagyobb formája!” Roberts Twitteren reagált erre: „Az utánzás sosem jött be nekem…” Később hozzátette, ez nem konkrétan Madonnának szólt: „Néhányan túl gyorsan kapják elő a pisztolyt…” majd Twitteren azt is közölte, hogy nem hallotta a felvételt, illetve rajongói számára is elmagyarázta a helyzetet: „Néhány ember könnyeden mond rettenetes, sértő szavakat.”[6] A hasonlítások a pompomlány stílusa miatt érték a demót.[5] A Daily Mirror egyik írója szerint a Give Me All Your Love a Beat of My Drum egy szegényebb variációja.[7]

Fogadtatása szerkesztés

Összességében pozitív értékeléseket gyűjtött be a szerzemény. Robert Copsey öt csillagot adott a maximális ötből, mondván „Valaha Nicola-t a Girls Aloud legkevésbé kívánatos tagjának neveztem, átalakulása a múltbeli borzalmas énekesnőből ragyogó énekesnővé csodálatos látvány.”[8] Jeff Benjamin megkérte olvasóit, „hogy képzeljenek el egy fiatal M.I.A.-t, aki elkezdte énekelni: „L! O! V! E!” és ezzel egy igazi nyári himnuszt alkot.”[9] A Popjustice című weboldal szerint a mű gondtalan és spontán.[10]

Videóklip szerkesztés

A Beat of My Drum videóklipjét Wendy Morgan rendezte. Roberts a rendezőt „koncentrált és szenvedélyes” jelzőkkel illette. Az énekesnő hozzátette, ezek miatt rögtön nyugodtan dolgozott vele.[11] A videóklip a Through Nicola's Eyes című internetes sorozatban jelent meg először, melyben Roberts elmondta, a videóklip forgatását nagyon stresszesnek találta. Roberts nyugtalansága annak tulajdonítható, hogy korábban a Girls Aloud mellett forgatott videókat, négy lány társaságában; ez az első alkalom, mikor egyedül kell helyt állnia, és felkészülnie a kritikusok értékeléseire.[12] Roberts attól is tartott, nyugtalansága kihat a videóklipre is: „Erősnek és profinak kell lenned, keresztültenni magad rajta, nyilván élvezni is, de ha nyugtalan vagy, akkor sem látszódhatsz annak, mert nem sikerül.”[13]

Élő előadások szerkesztés

 
Roberts előadás során, 2011-ben.

Nicola a 2011-es T4 on the Beach nevű rendezvényen adta elő először művét.[14] Később ezt nyilatkozta: „Múlt hét csütörtökön volt az első élő előadásom, 10.000 ember előtt, szóval nem idegeskedtem. Elfelejtettem milyen egy közönség. Igyekszem nyugodt maradni.” Később a The Paul O'Grady Show című műsor során is előadta a számot.[15]

Számlista és formátumok szerkesztés

  • Digitális letöltés[16]
  1. Beat of My Drum – 2:55
  2. Beat of My Drum (Instrumental) – 2:56
  3. Porcelain Heart (iTunes bónusz szám[17]) – 3:48
  1. Beat of My Drum (Loverush UK! Club Mix) – 6:25
  2. Beat of My Drum (KC Blitz Remix) – 3:10
  3. Beat of My Drum (Pictureplanes Sage Burn Remix) – 4:27
  4. Beat of My Drum (Loverush UK! Radio Edit) – 3:38

  1. Beat of My Drum – 2:58
  2. Beat of My Drum (Loverush UK! Radio Edit) – 3:38
  3. Disco Blisters and a Comedown (Roberts, von Doll, Tikovoi) – 3:03

Készítették szerkesztés

Slágerlistás helyezések szerkesztés

Slágerlista (2011) Legjobb helyezés
Ír kislemezlista[20] 37
Skót kislemezlista[21] 26
Brit kislemezlista[22] 27

Megjelenések szerkesztés

Ország Dátum Formátum Kiadó
  Írország 2011. június 3.[23] Digitális letöltés Polydor Records
  Egyesült Királyság 2011. június 5.[16]
2011. július 11.[19] CD kislemez

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c d e f g h Nicholson, Rebecca: Nicola Roberts: Diplo and Metronomy dance to the bang of my drum. The Guardian, 2011. június 4. (Hozzáférés: 2011. augusztus 11.)
  2. a b c d Copsey, Robert: Nicola Roberts 'Beat of my Drum'. Digital Spy, 2011. június 5. [2011. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 11.)
  3. a b c Nicola Roberts talks "fun" first solo single. Viacom, 2011. május 6. [2011. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 11.)
  4. Love, Ryan: Nicola Roberts confirms 'Beat of My Drum' premiere. Digital Spy, 2011. június 1. [2011. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 11.)
  5. a b c Lee, Ann: Nicola Roberts accuses Madonna of copying her in Give Me All Your Love. Metro, 2011. november 9. (Hozzáférés: 2011. november 9.)
  6. Roberts: I was 'misinterpreted'. The Press Association, 2011. november 7. (Hozzáférés: 2011. november 9.)
  7. Madonna's new song sounds suspiciously like Nicola's. Daily Mirror, 2011. november 9. (Hozzáférés: 2011. november 9.)
  8. Archivált másolat. [2011. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  9. Archivált másolat. [2011. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  10. http://www.popjustice.com/index.php?option=com_content&task=view&id=5472&Itemid=279
  11. Roberts, Nicola: Beat of LA. Polydor Records, 2011. május 25. [2011. augusztus 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 11.)
  12. Nicola Roberts "nervous" performing without Girls Aloud. Viacom, 2011. június 9. [2011. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 11.)
  13. Nicola Roberts feels self conscious dancing. Viacom. [2011. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 13.)
  14. http://www.nicolaroberts.co.uk/2011/07/nicola-roberts-performs-at-t4-on-the-beach-2011/[halott link]
  15. http://thatgrapejuice.net/2011/07/nicola-roberts-performs-paul-ogrady/
  16. a b https://itunes.apple.com/gb/album/beat-of-my-drum-single/id433788384
  17. Kizárólag előrendelés esetén.
  18. https://itunes.apple.com/gb/album/beat-of-my-drum-remixes-ep/id445850872
  19. a b http://store.universal-music.co.uk/restofworld/singles/nicola-roberts-beat-of-my-drum-cd-single/invt/0602527740669/
  20. Archivált másolat. [2012. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 18.)
  21. http://www.theofficialcharts.com/archive-chart/_/22/2011-06-18/
  22. https://archive.today/20120721180447/http://www.chartstats.com/release.php?release=50318
  23. https://itunes.apple.com/ie/album/beat-of-my-drum-single/id433788384

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Beat of My Drum című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.