A Ben Cruachan egy Skóciában található hegycsúcs, Argyll és Bute megye északi részén, Oban városától keletre helyezkedik el, a Cruchan Erőmű és víztározója körzetében. A Skót-felföld középső részének egyik legjellegzetesebb csúcsa.

Ben Cruachan (Cruachan Beann)
A csúcs délről nézve
A csúcs délről nézve

Magasság1127[1] m
Hely Skócia, Argyll és Bute
Hegység Grampian-hegység, Ben Cruachan-patkó
Relatív magasság880 m
Típus munro
Első megmászás 1800. augusztus 10., John Leyden[2]
Legkönnyebb útvonal Cruachan Erőmű - Cruachan-víztározó - Dearg-völgy - Lochain-átjáró
Elhelyezkedése
Ben Cruachan (Skócia)
Ben Cruachan
Ben Cruachan
Pozíció Skócia térképén
é. sz. 56° 25′ 34″, ny. h. 5° 07′ 58″Koordináták: é. sz. 56° 25′ 34″, ny. h. 5° 07′ 58″
A Wikimédia Commons tartalmaz Ben Cruachan témájú médiaállományokat.

Földrajza, elnevezéseSzerkesztés

 
Sötétszürke: a Cruachan-patkó főgerince, világosszürke: a mellékgerincek.

A Ben Cruachan az ún. Cruachan-patkó hegyei közül a legmagasabb. A félkör alakban elhelyezkedő nyolc hegy egy főgerincen és két mellékgerincen található, utóbbiak alkotják a patkó két szárát dél felé nézve, körbezárva a Cruachan-völgyben lévő víztározót. A szóban forgó csúcs a patkó nyugati részén található, rajta kívül a hegyláncon van még egy másik munro, a Stob Diamh, illetve egy corbett, a Beinn a' Bhuiridh, a többi csúcs nem rendelkezik elég relatív magassággal az osztályozáshoz. A hegylánc körül kiterjedt völgyek vannak, északról a Loch Etive keleti oldalából elágazó Noe-völgy (Glen Noe) határolja, amelynek délre kinyúló mellékvölgyei a Cruachan-patkó hegycsúcsai közé ékelődnek. Keletről a Glas-völgy (Coire Glas) és a Chreachainn-völgy (Coire Chreachainn) villás alakú kettőse a Stob Diamh és Beinn a' Bhuiridh oldalaira kúszik fel. Délre a Loch Awe északnyugati kinyúlása határolja a hegyláncot, ebben a szorosban található az A85-ös út, amely Crianlarich és Oban között fut.

Nevének eredeteSzerkesztés

Nevének jelentése a "kúp alakú hegy csúcsa", a gael "cruach" "halom, kerek hegy" szóból származik.[3] Egy legenda szerint a hegyen egy istennő élt, aki a fiatalság kútját őrizte, és amelynek vizéből ő maga is fiatal maradt. Egyszer azonban elaludt, a víz kifolyt, és megalkotta a Loch Awe elnyúló vízfelületét. Az istennő, megfosztva az örök életet adó víztől, megöregedett, és átváltozott Cailleach Bheur-ré,[m 1] ami öregasszony vagy viharok boszorkánya jelentéssel bír, egy másik legenda szerint a többi isten haragudott meg rá, és azok változtatták át a Cailleach-á.[m 2]

A Cruachan ErőműSzerkesztés

 
A Cruachan víztározó északnyugati irányból, a Dearg-völgyből.

A csúcstól délkeletre, a Cruachan-völgyben található a Cruachan víztározó, amely 316 méter hosszú gátjával a táj egyik szembeszökő eleme. A víztározót a Cruachan Erőmű beruházásának részeként alakították ki 1959 és 1965 között, ez volt a világ első nagyobb hidroelektromos erőműve, ahol a vizet vissza lehetett pumpálni a felső víztározóba. A hidroelektromos erőművek a tengerszint feletti magasságot kihasználva két vízfelülettel operálnak. A magasabban fekvő víztározóból az alacsonyabban fekvőbe terelik a vizet, miközben turbinákat pörgetnek meg, ezzel elektromos áramot termelve. Hasonlóan a Sloy Erőműhöz, a felső itt is egy víztározó, az alsó pedig egy természetes tó, ez esetben a Loch Awe. Itt azonban nem a felszín felett lévő csöveken engedik a vizet, hanem az egész komplexum a Ben Cruachan belsejében, a hegy gyomrában található.

A Cruachan Erőmű abból a szempontból is különleges, hogy lehetőség van a lezúdult vizet ugyanazokkal a turbinákkal visszapumpálni a víztározóba. Amikor II. Erzsébet 1965-ben megnyitotta, ez volt a világ legnagyobb eséssel rendelkező, megfordítható forgású turbinákkal dolgozó hidro-elektromos erőműve. A víz esése, vagyis a két vízfelület tengerszintben mért különbsége 396 méter, a hegy belsejében található négy turbina 440 megawatt áramot képes termelni.[4]

Az első túrázókSzerkesztés

 
Barbour munkája egy 18. századi könyvben (National Museum of Scotland).

A legtöbb hegy esetében nehéz pontosan megállapítani első megmászásának időpontját, de a Ben Cruachan nagyon jellegzetes tájelem, és több mint 1100 méteres magasságával már messziről látni. Az egyik első olyan hegyről van szó, amelyről még a középkorból is maradt fenn írásos említés. A skótok első nemzeti irodalmi figurája, John Barbour a 14. század végén írta meg I. Róbert királyról szóló verses elbeszélését, amelyben megemlíti a Cruachan nevét. A The Bruce című munka egyik fejezete a Brander-átjáró és környékét taglalja, és Crechanben néven említi a Ben Cruachant.[5]

A hegy tehát a többi skót csúcshoz viszonyítva már elég korán a köztudatba került, és a modern kor beköszöntével egyre többen említették meg útleírásaikban, nemcsak utazók, hanem tudósok is. Bár nem tudni biztosan, hogy járt-e a csúcson, de John Lightfoot[m 3] botanikus 1777-ben kiadott növényrendszertani könyvében megemlíti.[m 4] Skócia egy másik jellegzetes csúcsának, a The Cobblernek a meghódítója, John MacCulloch szintén járt a hegyen. Az ő beszámolója alapján afelől nincs kétség, hogy valóban megmászta a hegyet, viszont ő nem közöl pontos kronológiai adatokat, így csak annyit lehet megállapítani, hogy 1811 és 1821 között járt ott valamikor. A Ben Lomondhoz képest óriásinak nevezte a hegyet, és részletesen leírja, hogy meddig lehet ellátni a csúcsról.[6]

MacCullochot legalább egy évtizeddel megelőzte John Leyden, aki már 1800-ban járt a csúcson. Leyden a gael nyelvet tanulmányozta, és forrásokat gyűjtött a Skót-felföldről, de a hegy az ő érdeklődését is felkeltette, és miután a Loch Awe szigeteit végigjárta hajóval, elhatározta, hogy megmássza a csúcsot egyedül. Az ő expedícióját tekintik a hegy első meghódításának.

Hogy elérjem a legmeredekebben emelkedő részt, egy folyam nyugati oldalán kapaszkodtam fel, amely egy hatalmas hasadékot hozott létre a hegy oldalában. [...] A túra során a hasadékban számos festői vízesés mellett haladtam el. Ahogy egyre magasabbra értem, a hegy két csúcsra oszlott, amelyek közül az északi volt magasabb, és egy szűk gerinc kötötte őket össze, amelynek egyik oldala meredek szakadék, a másik oldala kevésbé meredek lejtő volt. A gerincen való sétálás olyan volt, mintha egy ház tetején mentem volna. [...] A csúcsról való kilátás fenséges volt, és véleményem szerint sokkal szebb, mint a Skiddaw[m 5] vagy a Ben Lomond tetejéről való.
– John Leyden[7]

A túra leírásaSzerkesztés

 
Piros: a Ben Cruachanra vezető ösvény délről, a Cruachan Erőmű irányából.

A Leyden által leírt útvonal a ma is leginkább népszerű ösvény, csak a Cruachan-patak ma nem egy üres völgyben, hanem a gáttal felduzzasztott Cruachan víztározóban végződik. A gát bal oldalán lévő lejtőn kell felkapaszkodni, ahol egy létre vezet fel a gát tetejére. A víztározó nyugati oldalán vezet egy makadámút, amin szinte teljesen a tó másik végéig kell menni, itt található a Dearg-völgy (Coire Dearg), amely nyugati irányban, meredeken felvisz a Lochain-átjáróig (Bealach an Lochain). Leyden leírása is ezt a gerincet említi, ezen található déli irányban az alacsonyabb Meall Cuanail csúcsa, északra pedig maga a Ben Cruachan. Az átjáró túloldala meredeken zuhan a Bhachaill-völgybe (Coire a' Bhachaill). A gerincen északra haladva lehet elérni a Ben Cruachan csúcsát.

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. <Kiejtése [kaljah vér].
  2. A skót gael és ír mitológiában a cailleach a télhez kötődik. Bizonyos helyeken caeilleach-nak nevezik az aratás utolsó kévéjét, amelyhez különböző hiedelmek kapcsolódnak. A cailleach bheur kifejezetten a telet megtestesítő személy, aki a tél elején idősként és csúnyaként születik, és élete végére, vagyis a tavasz eljövetelére fiatalodik meg. Cailleach Bheur, MacKillop, James, A Dictionary of Celtic Mythology, Oxford, Oxford University Press, 2004. http://www.oxfordreference.com.connect.nls.uk/view/10.1093/acref/9780198609674.001.0001/acref-9780198609674-e-762[halott link]. (hozzáférés: 2015. december 9.) illetve cailleach, MacKillop, James, A Dictionary of Celtic Mythology, Oxford, Oxford University Press, 2004. http://www.oxfordreference.com.connect.nls.uk/view/10.1093/acref/9780198609674.001.0001/acref-9780198609674-e-759[halott link]. (hozzáférés: 2015. december 9.)
  3. Lightfoot (1735-1788) Thomas Pennant társaságában 1772. május 18. és október 20. között utazgatott Skóciában, tehát ha valamikor meghódította a csúcsot, akkor az ebben az időintervallumban volt. További információ Lightfoot életéről: Bowden, Jean K.: Lightfoot, John (1735–1788), Oxford Dictionary of National Biography [online kiadás], Oxford University Press, 2004 http://www.oxforddnb.com/view/article/16649 (hozzáférés 2015. december 10.)
  4. Csak futólagos említést tesz róla, hogy több csúcs tetején megtalálni egy azáleafajtát, itt említi a hegyet Ben-Croachan formában. Ld. Lightfoot, John: Flora Scotica, London, B. White, 1777. 140.
  5. Az észak-angliai Lake District 931 méteres csúcsa.

JegyzetekSzerkesztés

  1. http://www.hill-bagging.co.uk/mountaindetails.php?qu=S&rf=232
  2. Mitchell, Ian R.: Scotland's Mountains before the Mountaineers, Edinburgh, Luath Press Limited, 2013. 187. ISBN 978 1 909912 44 1
  3. Ben Cruachan, Ayto J. - Crofton, I. - Cavill, P. (szerk.), Brewer's Britain and Ireland, London, Chambers Harrap, 2005. http://connect.nls.uk:2048/login?url=http://search.credoreference.com/content/entry/orionbritainireland/ben_cruachan/0[halott link] [hozzáférés: 2015. december 9.].
  4. Bővebb információt találni a hivatalos honlapon: http://www.visitcruachan.co.uk/, a Scottish Power honlapjáról pedig letölthető két nyomtatvány is, az egyik a technikai adatokról, a másik az élővilággal kapcsolatos: http://www.scottishpower.com/pages/cruachan_power_station.asp Archiválva 2015. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben
  5. A forrás szöveghű átiratát lásd: Barbour, John - MacKenzie, W. M. (szerk.): The Bruce, London, Adam and Charles Black, 1909. 169., a modern angol átirathoz pedig Eyre-Todd, George (ford.): The Bruce, being the metrical history of Robert the Bruce king of Scots, London, Glasgow, Gowans & Gray Limited, 1907. 161.
  6. MacCulloch, John: The Highlands and Western Isles of Scotland, Vol. 1., London, Longman, Hurst, Rees, Orme, Brown, and Green, 1824. 267-268.
  7. Leyden, John: Journal of a Tour in the Highlands and Western Island of Scotland in 1800, London, William Blackwood and Sons, 1903. 95-98.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés