Berga haditengerészeti támaszpont

A Berga haditengerészeti támaszpont a svéd haditengerészet (Marinen) egyik legfontosabb bázisa. Stockholmtól mintegy 30 kilométerre délre, a Horsfjärden (vagy Hårsfjärden) nevű förde, azaz széles tengeröböl partján Västerhaninge helység közelében, Haninge község területén található. Szorosan együttműködik a közeli atombiztos Muskö haditengerészeti bázissal(en), amelyet a 60-as években alakítottak ki a sziget sziklájába mélyítve egy kisvárosnyi területen, kikötőkkel együtt.

Létrejötte szerkesztés

1944-ben a Riksdag, a svéd parlament döntött arról, hogy a svéd állam megvásárolja a Horsfjärden öböl partján fekvő bergai uradalmat haditengerészeti támaszpont céljára. A szóban forgó terület 1025 hektár volt, egy mezőgazdasági iskolával valamint egy 3,5 kilométer hosszú és 800 méter széles partszakasszal.

Szerepe szerkesztés

A 2004-es svéd védelmi reform után ez a támaszpont lett az 1. tengerészgyalogos ezred és annak fő harci egysége, a kétéltű zászlóalj (Amphibious Battalion) bázisa. Több más fontos egység otthona is Berga, így többek között kiképzési központok működnek itt.

2008 őszétől újra itt kapott elhelyezést a 4. haditengerészeti flottilla (sjöstridsflottiljen).

A bázis reprezentatív tiszti klubjában külföldi delegációkat látnak vendégül és fontos tárgyalásokat folytatnak. A támaszpont épületei híres régi svéd hajók nevét viselik, közöttük azokról származó ágyúkat állítottak ki.(HMS Niord, HMS Rota, HMS Disa (1877))

Források szerkesztés

  • The Swedish Marines - unique capabilities in the extreme littorals. UNCLASSIFIED 2009-07-14. (Tájékoztató anyag VIP vendégek számára)

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés