Boríték
A boríték rendszerint vékony anyagból készülő, vékony tárgyak (levelek, rövid írások) borítására használatos csomagolóeszköz.
A leggyakoribb a papírból készült postai boríték, amely rombusz, téglalap vagy deltoid alakú papírból hajtogatható össze. A csúcsok behajtásával születik meg a boríték, melynek egyik oldala egyenletes felületű, a túloldalán pedig a négy behajtott csúcs egy keresztet rajzol ki. Az egyik csúcs a csomagolás érdekében leragasztatlanul hagyható, de lehetséges csak az egyik él mentén egy vékony csík felhajtásával a csomagolást megnyitni.
Ismertető szerkesztés
Ha a fülek behajtási sorrendjében az utolsót a boríték rövidebb oldalán kell behajtani, akkor a gyártók általi megnevezése zseb. Ez arra utal vissza, hogy eredetileg ilyen módon magvakat csomagoltak be. A füleket ilyenkor a közös pontban viasszal vagy ragasztóval rögzítik, de általánosan elterjedt, hogy a hajtások során létrejövő átfedéseket teljes egészében ragasztják. Ezeket a borítékokat tipikusan valamilyen kézbesítő postai rendszerben küldött levelezésre használják.
Az ablakos borítékot Americus F. Callahan találta fel 1901-ben.[1] [2] Ezeken egy kis nyílás van vágva a fülekkel ellentétes oldalon, amit vékony fólia vagy film fed be. Az ablak lényege, hogy a levél címzettje az ablakon keresztül olvasható megfelelő hajtogatás esetén, így nem kell azt a borítékon megismételni. A szabadalmat rá a következő évben adták ki. 1905-ben Európában az ablakot forró olajjal alakították ki, ami a papírt áttetszővé tette, így a címzett olvashatóvá vált. Az ablak méretére nincsenek nemzetközi szabványok, bár helyileg, például Németországban vagy az Egyesült Királyságban szabályozzák.[3]
Speciális fajta az aerogram, azaz légi távirat, ami olyan levélpapírt jelent, ami borítékká hajtható össze, így a küldemény tömege csökkentett lesz a hagyományos boríték-levél pároshoz képest. Ez különösen légiposta esetén hasznos újítás. A kézzel készített borítékok is tekinthetőek aerogramnak, mivel a belső felületük egyben információhordozó is lehet.
A borítékot Sir Rowland Hill a brit posta reformja során a Penny Posta részeként egy rombusz alakú levélpapírként értelmezte.[4] Ezt nevezték Mulready-nek. Szükség esetén a borítékba egy további levélpapírt is lehetett tenni, feltéve, hogy a boríték és a levél együttes tömege nem lépte át a 14 t-ot. Erre a korábbi rendszertől örökölt díjszabás alapján egy penny díjat kellett fizetni.
Az amerikai polgárháború során tapétákból is készítettek borítékot a pénzügyi nehézségek miatt.
A borítékba egyes esetekben egy "válaszborítékot" tesznek, ezt a hivatali levelezésben és némely esetekben üzleti vagy ügynöki levelezésben használják. A válaszboríték kisebb méretű, mint a tartalmazó boríték, és általában előre meg van címezve. Újabban a boríték maga átformázható válaszborítékká, ezzel papírt spórolva meg. A reklámügynökségek előszeretettel élnek a válaszboríték rendszerével, mivel az megkönnyíti az ügyfelekkel való kapcsolattartást.
A borítékokat az 1840-es évekig kézzel készítették. Mindegyiket egyedileg vágták ki a kívánt méretben egy papírívből, így rengeteg hulladék termelődött. 1840-ben George Wilson szabadalmaztatta a tesszaláció nevű eljárást, aminek révén a papírívből nagy mennyiségű egybevágó borítékmintát lehetett kivágni. A keletkező hulladék mennyisége csökkent, ezzel a borítékok előállítási költsége csökkent. A következő lépés Edwin Hill és Warren de la Rue szabadalma volt. Ez egy olyan gőzgép leírása, ami a borítékokat nem csak kivágja a papírból, de automatikusan össze is hajtogatja a kívánt formára, majd a ragasztást is elvégezni. (A mechanikus gumírozásra a lezáró fülön még várni kellett.) Mivel az előre elkészített borítékok kényelmesebbek voltak, mint a hagyományos, kézzel készült borítékok, az utóbbiak gazdasági jelentősége fokozatosan elhalványult.
A papírból készült borítékok további előnye, hogy rajtuk könnyen és olcsón helyezhetőek el grafikai elemek, amelyek egyedivé teszik a levelezést. Ezt nagyon sok kis és nagy vállalkozás kihasználja reklámcélokra. Újabban az ilyen borítékokkal a levélművészet foglalkozik.
Manapság az évente gyártott mintegy 400 milliárd boríték túlnyomó többsége gépi gyártású.
Története szerkesztés
A boríték ősével már az ókor kezdeti időszakában is találkozhatunk. A sumerek egyes agyagtábláikat helyzeték egy agyagból készült tokba, hogy a sérüléseknek elejét vegyék a szállítások során. Ilyen tokokat 1901-ben Jacques de Morgan és 1907-ben Roland de Mecquenem találtak először. Miután az i. e. 2. században felfedezték a papírt, a kínai nép elkezdte a boríték ősének tekinthető papírtokba csomagolni a pénzt és egyes ajándékokat. Ezeket chih poh néven ismerjük. A déli Szong dinasztia idején a császárok a birodalmi hivatalnokoknak szént pénzbeli juttatásokat borítékba zárták.
1845 előtt kizárólag kézzel készített borítékok léteztek, mind kereskedelmi, mind háztartási célokra. 1845-ben aztán egy benyújtott szabadalomnak hála már gépi borítékhoz is hozzá lehetett jutni. Az első borítékok még nem emlékeztettek a ma ismertekre. A gép a papírt rombusz alakúra vágta, majd elsimította, így készen állt a téglalappá hajtogatásra. Az éleket tapadós anyaggal kenték be a kivágott alakzat átfedésein, majd a rögzítést már a felhasználó végezte el. A boríték szimmetrikus elrendezése és az egymást fedő fülek lehetővé tették, hogy a legfelső lap csúcsrészénél mindössze egy kevés pecsétviasz segítségével lezárható legyen. A lezáráshoz alkalmazott ragasztót csak mintegy ötven évvel később kezdték a boríték füleire felvinni.
A borítékpapír rombusz alakjának eredete jelenleg vita tárgya. Mindenesetre ez az alak egy rendezettebb és tisztább változat ahhoz képest, mintha egy papírlapot hajtogatnánk a levélküldemény köré. Az alak feltehetőleg a felhasznált papír mennyiségének optimalizálása során alakult ki. Az alak egyetlen hátulütője, hogy a papírgyárakban a téglalap alakú papírok gyártása a hagyományos, így a rombuszt csak vágással és hajtogatással lehet kialakítani. A hagyományos papírméretekhez illeszkedő rombuszok is lényegesen nagyobbak, mint a készíthető papírívek mérete.
A hajtogatott boríték a 19. század elején a népesség azon része körében volt népszerű, akiknek volt ideje nekiülni a méretre vágás és hajtogatás nemes feladatának. A boríték széles körű elterjedését a brit posta okozta, amikor Rowland Hillt bízta meg a bevezetésével. A szolgáltatás 1840 májusában indult el előre nyomtatott borítékokkal és öntapadós bélyegekkel (ez a nevezetes Penny Black). A nyomtatást Jacob Perkins eljárásával végezték. A borítékokat tucatjával csomagolva árusították, a vágásukat azonban még a közre bízták. A borítékokat a kor tekintélyes művésze, William Mulready készítette, azonban az árut hamarosan vissza kellett vonni, mert nevetségessé tette a kor közvélekedése. Ugyanakkor azonban nyilvánvalóvá vált a zárható boríték és a felragasztható bélyeg előnye. Az illusztrált boríték tehát elbukott, de a rombusz alakú csomagolóanayag túlélte a bukást, és a szükséges idő és keletkező hulladék ellenére mindenki számára könnyen elérhetővé vált.
1845-ben Hill bátyja, Edwin és Warren de la Rue szabadalmaztatták a borítékvágó gépet. Mára ezen gépek gyártása egy lényeges ipari tényező. A vágókarokat kereszt-sárkány és gyémánt alakban gyártják. Előbbivel a zsebes borítékokat készítik, azaz azokat a borítékokat, amiknek a zárófüle a rövidebb oldalon van, utóbbival a hagyományos, pénztárca stílusúakat.
A legismertebb papírkészítő gép a Fourdrinier. Ez a cellulózt feldolgozott állapotban veszi fel, majd hálósítja, és végül a kész papírt tekercsekké gyűjti össze. Eközben a tekercset felvágják, hogy nagyszámú, a Gutenberg nyomda óta a nyomdászathoz kapcsolt téglalap alakú papírívet kapjanak.
A mai napig minden, papírra nyomtató és többszöröző gép, beleértve az 1990-es évekig használt írógépet is, téglalap alakú papírok feldolgozására van optimalizálva. Az ipari papíríveket a köznapi feldolgozások érdekében a jól ismert, szabványosított méretekre (ISO, A/4, US Letter stb.) tagolják. Ezeket használják aztán a mindennapos nyomdászati feladatokban.
A boríték papírja, bár téglalap alakú, a hajtogatás miatt változó vastagságú, így rá nyomtatni ügyességet és gyakorlatot kíván a nyomdásztól. A kereskedelmi gyakorlatban csak a boríték előlapjára nyomtatnak, ezt overprinting (felülnyomtatás) néven ismerik. Ha a hajtogatott fülekre is kell kerüljön nyomtatás, a prinitng on the flat megjelölést (lapra nyomtatás) alkalmazzuk. A figyelemfelkeltő nyomatok, amiket főleg a Mulready írószerkekhez kapcsolhatók, főleg a direkt levelezéshez társulnak, ezek különösen a korai időkben bírtak művészeti értékkel is. Ezeknek a borítékoknak a propagandával közös történelme van, és a gyűjtők számára különös értékkel bírnak.
Jelen és jövő szerkesztés
1998-ban a digitális nyomtatás forradalma lehetővé tette, hogy a borítékokat házilag lehessen nyomtatni. Ehhez a nyomtatókba a borítékot el kell tudni helyzeni, valamint a nyomtatónak a méretet ismernie kell. Az Egyesült Államok postaszolgálata a borítékra digitális jelölést tesz, amivel az öntapadós bélyeget válthatjuk ki. Ezt az Elektromos Bélyegelosztás (Electronic Stamp Distribution, ESD) rendszere teszi lehetővé. Így lehetővé vált, hogy a borítékokat házilag lássuk el nyomattal – például tájékoztatóval vagy reklámmal.
A kereskedelmi nyomtatás és a postai szolgáltatás kéz a kézben jár, és mindkettőhöz kötődik a borítékgyártás és a nyomdai szolgáltatások érintkező része. E négy ágazat egymással szimbiózisban van. Ennek eredményeképpen az információalapú megjelölés (information based indices, IBI) sokkolta a bélyegnyomdákat, mivel az általuk használt gépeket elavulttá tette a házi nyomtatás lehetősége, ami számos perre vezetett.
Az e-mail megjelenése további esést okozott a postai szolgáltatásokban. Ugyan számítani lehetett a borítékokra való igény csökkenésére, azonban a 2008-as jelentés szerint a vártnál erősebb esés következett be az elektronikus információcsere okán.
A jelenség alapvető oka a "hagyományokat lecserélő technológia" nevű folyamat. Ez az Egyetemes Postai Unió szempontjából kellemetlen, mivel az egy specializálódott nemzetközi szervezet, és egyben a kormányok számára egy bevételi forrás.
Méretek szerkesztés
Az ISO 269 által meghatározott méretek:
| Formátum | Méretek (mm) | Méretek (in) | AR | Illeszkedő tartalomformátum |
|---|---|---|---|---|
| DL | 110 × 220 | 4 1⁄3 × 8 2⁄3 | 2∶1 | 1⁄3 A4 |
| C7 | 81 × 114 | 3 5⁄24 × 4 1⁄2 | √2∶1 | A7 (or 1⁄2 A6) |
| C7/C6 | 81 × 162 | 3 5⁄24 × 6 3⁄8 | 2∶1 | 1⁄3 A5 |
| C6 | 114 × 162 | 4 1⁄2 × 6 3⁄8 | √2∶1 | A6 (or 1⁄2 A5 or 1⁄4 A4) |
| C6/C5 | 114 × 229 | 4 1⁄2 × 9 | 2∶1 | 1⁄3 A4 |
| C5 | 162 × 229 | 6 3⁄8 × 9 | √2∶1 | A5 (or 1⁄2 A4) |
| C4 | 229 × 324 | 9 × 12 3⁄4 | √2∶1 | A4 |
| C3 | 324 × 458 | 12 3⁄4 × 18 1⁄24 | √2∶1 | A3 |
| B6 | 125 × 176 | 4 11⁄12 × 6 11⁄12 | √2∶1 | C6 |
| B5 | 176 × 250 | 6 11⁄12 × 9 5⁄6 | √2∶1 | C5 |
| B4 | 250 × 353 | 9 5⁄6 × 13 11⁄12 | √2∶1 | C4 |
| E4 | 280 × 400 | 11 1⁄24 × 15 3⁄4 | 10∶7 | B4 |
Borítékfajták szerkesztés
Ablakos boríték szerkesztés
Az ablakos boríték esetén a papír egy darabja általában téglalap formában ki van vágva, és a helyére egy vékony műanyag lap vagy pergamenpapír kerül. A műanyag használata hulladék újrahasznosítását megnehezíti.
Biztonsági boríték szerkesztés
A biztonsági borítékok az illetéktelen betekintés elleni védelmet tartalmaznak. Tipikusan a nagy értékű termékek és fokozott biztonságú dokumentumok küldésére szolgálnak.
Egyes esetekben a boríték belsejét speciális mintázattal látják el, ami a tartalom elolvasását megnehezíti.
Levelezőboríték szerkesztés
A levelezőborítékok tipikusan nagyméretű, a hagyományos papírra nyomtatott dokumentumokat összehajtás nélkül befogadni képes postai eszközök. Leggyakrabban a fuvarozók használják a fuvardokumentumok tárolására és küldésére. Jellemzően a végükön található egy nyílás, amire a zárófület ragasztószalaggal lehet ráhajtani, ezzel zárván a küldeményt. Többféle anyagból is készülhet:
- Papírlemez
- Farostlemez
- Polietilén
- Szövetlen anyagok
Bélelt boríték szerkesztés
Érzékeny, törékeny anyagok küldésére szolgáló boríték. A párnázás lehet újságpapír, műanyag hab vagy buborékfólia.
Irodai boríték szerkesztés
Az Egyesült Államok szövetségi kormányhivatalai az SF65[5] szerinti borítékokat használják. Ezeket nem ragasztószalaggal, hanem fűzött zsinórral zárják le, valamint lyukasztott papírból készítik őket, így a tartalom részlegesen látható. A köznyelvi megnevezésük emiatt "Holey Joe"[6] vagy "Shotgun". Mivel a borítékok újrahasznosíthatóak, a címzési módszer egyedülálló: a régi címzettet vastagon kihúzzák, és az új címzettet egy következő mezőbe írják. A használata kiveszőben van, mivel nem szerepel a szabványos borítékok listáján.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ History of Envelopes. BE. [2017. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 27.) „Az ablakos borítékoknak van egy kicsi, a címzéshez illeszkedő méretű műanyak lapja. Az ablakos borítékok hamarosan üzleti szabvánnyá váltak, mivel így a kézbesítés során időt és pénzt lehet megtakarítani velük.”
- ↑ US 701839 A. (Hozzáférés: 2014. december 27.)
- ↑ A software company's information on US and [[International Organization for Standardization|ISO]] international standard envelope styles and sizes. [2013. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. november 20.)
- ↑ Mulready stationery: Lettersheets and envelopes. The Queen's Own: Stamps That Changed the World. National Postal Museum. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. szeptember 25.)
- ↑ Standard Form - szabványos alak
- ↑ Szójáték, a holy, azaz szent és a hole, ami lyukat jelent szavak összevonásával
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Envelope című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források szerkesztés
- Maynard H. Benjamin: History of Envelopes. Envelope Manufacturers Association, 2002. [2010. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 17.) Elérhető a Smithsonian Nemzeti Postamúzeumán keresztül.
- ISO 216:2007 - Writing paper and certain classes of printed matter. International Organization for Standardization
- Markus Kuhn: International standard paper sizes. University of Cambridge Az ISO216 szabvány és a háttere.
- Bodleian Library: De la Rue’s Stationery Stand and Envelope Machine (1851). John Johnson Collection Exhibition. University of Oxford, 2001
- Gerard Hughes: Envelope and Letterfolding A borítékok és levelek hajtogatásának módszerei
- papersizes.guide: International Envelope Paper Sizes papersizes.guide