Borókás-nyáras

A borókás-nyáras (Junipero-Populetum), illetve (Junipero-Populetum albae) Magyarországon főleg a Duna–Tisza köze meszes homokján, a buckák száraz oldalain és a buckák közötti szélvédett laposokon megszokott, védett növénytársulás. Ősborókás néven is ismert; a Kiskunsági Nemzeti Park egyik fő természeti értéke.

Állományalkotó fajaiSzerkesztés

A lombszint két fő faja:

Aljnövényzetében ugyanazokat a lágyszárú fajokat találjuk, mint a meszes homokpusztagyepeken:

Ahol a buckák közeiben zárul a nyárasok lombkoronája, a fényhiány miatt az aljnövényzet drasztikusan csökken, esetenként teljesen hiányzik.

Moha- és zuzmószintje is fejlett.

KialakulásaSzerkesztés

Záró növénytársulás azokon a kevés humuszt tartalmazó homoktalajokon, amelyek alatt a talajvíz viszonylag mélyen van, mert ilyen kedvezőtlen termőhelyi feltételek mellett a homoki tölgyes nem fejlődik ki. Gyakran a homokpusztai erdők (főleg a gyöngyvirágos tölgyesek) szegélytársulása, illetve kialakulásuk vagy leromlásuk egy köztes állomása.

VáltozataiSzerkesztés

A buckák vízzel viszonylag kedvezően ellátott közeiben a nyárasok lombkoronája esetenként záródhat. A fehér nyár koronája fokozatosan záródik, és a boróka apránként kiszorul a nyárfák közül – kezdetben a lombkoronák közötti, foltokban tenyészik, később már csak a nyárcsoportok szélén marad meg. A fehérnyáras aljnövényzete hosszú ideig őrzi a homokpusztagyepek védett növényfajait.

A buckaoldalakon a társulás ligetessé válik. A buckák közeikből gyökérsarjakkal „felgyalogló” nyárak koronája nem tud záródni, a fehér nyár csak szálanként jelenik meg. A borókák és a girbegurba, korcs nyárfák között nyílt vagy alig záródó gyepfoltok sorakoznak.

ForrásokSzerkesztés

  • Természettudományi lexikon I. (A–C). Főszerk. Erdey-Grúz Tibor. Budapest: Akadémiai. 1964. 538. o.
  • Környezet- és Természetvédelmi Lexikon I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002. p. 160–161. ISBN 963-05-7847-6
  • Nyáras – borókás