Borvendég Deszkáss Sándor

Borvendég Deszkáss Sándor, indián nevén Fehér Szarvas (Kecel, 1913. augusztus 16. – Budapest, 1988. május 22.) magyar író, újságíró. A magyar indián mozgalom megkerülhetetlen alakja.

Borvendég Deszkáss Sándor
Született	Borvendég Deszkáss Sándor 1913. augusztus 16. Kecel
Elhunyt	1988. május 22. Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	író, újságíró
Iskolái	Madách Imre Főgimnázium (–1931)
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

1913-ban született Kecelen értelmiségi családban. Édesapja iskolaigazgató volt. 1929-ben Pestújhelyre költözött a család. Diákkorában alig egy évig cserkész volt a pestújhelyi Árpád csapatban.

Az indiánok iránt már gyerekkorától kezdve komolyan érdeklődött. Hatodikos gimnazista korában osztálytársaival indiántörzset alakítottak. Elkezdtek autentikus ruházatot és felszerelést készíteni maguknak. Megalakították a Tizenkettők Szövetségét, más néven a Magyar Indiánok Egyesületét, és széles körű nemzetközi levelezésbe fogtak az indiánok segítése, megmentése érdekében. Ennek kapcsán kerültek kapcsolatba az Amerikai Indián Szövetséggel (Indian Association of America), amely az egész Észak-Amerikára kiterjedő nagy szervezet volt.

1931-ben a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. Ebben az évben költözött át a család Sashalomra. Innentől kezdve haláláig itt élt.

Indián filozófia doktora és indián ügyességek mestere diploma

Néhány szemeszteren át orvosi és jogi tanulmányokat folytatott, de egyiket se fejezte be. A harmincas években bankhivatalnokként, majd végül újságíró lett. Főleg természetvédelmi és néprajzi tárgyú ismeretterjesztő cikkeket írt. 1936-ban táborozott együtt először Baktay Ervin (1890-1963) vezette dunakanyari indiánokkal, akik 1937-ben vették fel a tagok közé. Levelezni kezdett Vörös Rókával (Barnabas Sa’ Hiuhushu), a szervezet elnökével. A szervezet előszeretettel adományozott kitüntető címeket a világ távoli pontjain tevékenykedő „indiánoknak”. Így kapta meg a Fehér Szarvas (White Elk) indián nevet, egy eredeti vöröskő pipafejet, a New Englandi Schaghticoke Nemzet tiszteletbeli törzsfőnöke címet, valamint az „indián filozófia doktora” és az „indián ügyességek mestere” diplomákat.

A Baktay Ervin által szerkesztett A Földgömb c. újságba is írt indián témájú cikkeket.

Hiába tett meg mindent, hogy kijusson az Egyesült Államokba, a háború kitörése és a határok lezárása miatt ez meghiúsult.

Egészen 1938-ig volt a törzs tagja, de ezután megszakadt a kapcsolat Heverő Bölény és Fehér Szarvas között. 1939-ben behívták katonának, karpaszományos őrmesterként szolgált, és minden erejével az írói alkotómunkára összpontosított. Hivatásos író szeretett volna lenni.

A Szikláshegyek varázslója könyv borítója, 1940

1940-ben megírta A Szikláshegyek varázslója című első regényét. Kiadója az Athenaeum marketingfogásból döntött úgy, hogy lehúzza a borítójáról a műfajt jelölő ‘regény’ szót, ráadásul a könyv végén beleírták a polgári nevét, hogy aki kapcsolatba akar lépni a szerzővel, annak megadják a címét. Így fordulhatott elő, hogy az olvasók valóságnak hitték a fikciót.

A kiadó trükkje viszont annyira jól sikerült, hogy nemcsak olvasók sokasága gondolta, hogy a története igaz, hanem később a hatóság is gyanúsnak találta a szerzőt feltételezett amerikai kémkapcsolatai miatt. A könyv sikere azonban hatalmas volt, és a kiadó 7-8 kötetből álló sorozatra kötött megállapodást a szerzővel.

1943-ban ismét behívták katonának. A háború utolsó évei alatt írta meg Hét fekete hold c. regényét mely 1944-ben jelent meg. A katonai események Borvendéget – sokadmagával – Ausztriába sodorták. Amerikai fogságból tért haza. Hadnagyi rangját meghagyva 1946-ban igazolták.

1946-ben tagja lett az Magyar Írószövetségnek. Fiatal olvasói levélben kértek tőle tanácsot, mások meghívták cserkészcsapatuk indiánjai közé, és tiszteletbeli (parancsnokukká) főnökükké választották. Ebben az évben jelent meg a Rézbőrű Messiás című könyve. Az ebben az évben megírt hatodik könyve, A vadlovak asszonya a politikai átalakulások miatt már nem jelenhetett meg, a későbbi házkutatások során a kéziratnak is nyoma veszett. Ugyanígy kéziratban maradt a Láttam táncom Ágnes előtt és A Fekete Hegyek lesújtanak című munkája.

1949-ben „burzsoá-nacionalista nézetei” miatt kizárták az Írószövetségből, elveszítette állását, fizikai munkakörben helyezkedett el egy ipari szövetkezetnél. 1949-ben is letartóztatták demokráciaellenes tevékenységért. Írói tevékenységét nem folytathatta, és az ÁVO az összes relikviáját és két kéziratát elkobozta.

Életműve azonban továbbra is hatott az ifjúságra, mert amikor betiltották a cserkészszövetséget, az egyházi kisközösségek indián táborként vitték tovább a mozgalmat.

Az ötvenes évek első felében különféle helyeken, más-más munkakörben dolgozott (a Ganz–MÁVAG-ban, a Magasépítő és Szerelőipari KTSZ-nél és az Országos Erdészeti Főigazgatóságon).

1953-ban felvette a kapcsolatot az úttörőszövetség lapja, a Pajtás szerkesztőségével. Kisebb írásai megjelentek a lapban, és a Pajtás olvasóinak rendezett közönségtalálkozókon is részt vett.

1955-ben a világ népeiről szóló ismeretterjesztő sorozatát sugározta a Magyar Rádió. 1956-ban újra kereste a kapcsolatot a forradalom alatt rövid időre újjáalakult cserkészszövetséggel. Decemberben részt vesz az Írószövetség tagjainak szervezett pénzgyűjtési akcióban és a nőtüntetés szervezésében, ellenforradalmi tevékenysége miatt 1957 elején fegyelmivel elbocsátották a szövetkezetből.

1957-ben az akkor induló Tábortűz című úttörőújság szerzőgárdájába kapott meghívást, és 1960-ig a Foltos Szarvas nevű rajzolt figura megszemélyesítőjeként meghirdette és szervezte a Nagy Erdei Testvériség indiánmozgalmat.

1960-tól ismét újságíró-riporter.

1963 januárjában az „indiánozó” Borvendég Deszkáss Sándort és négy társát államrend megdöntésére irányuló összeesküvés előkészülete vádjában bűnösnek találták. A vádlottak hat hónapot töltöttek vizsgálati fogságban, majd az 1963-as általános amnesztiával szabadultak.

Szabadulása után az Erdészeti Közlönyt szerkesztette. Felesége 1969-ben meghalt. Borvendégnek végül 1974-ben nyílt lehetősége, hogy körutazást tegyen szeretett indiánjai földjén.

Élete utolsó éveiben írásain dolgozott, reménykedve a kéziratban lévő kötetek megjelenésében.

1988. május 22-én helyezték örök nyugalomra a Rákoskeresztúri temetőben.

Művei

• A Szikláshegyek varázslója, Athenaeum, Budapest, 1940
• Békepipa. Kézikönyv a nyári indiántábori élethez, Athenaeum, Budapest, 1941
• Hét fekete hold, Athenaeum, Budapest, 1942
• A hajnalcsillag főnök, Griff, Budapest, 1943
• Rézbőrű messiás, Nap Kiadó, Budapest, 1946

Művei hatása

Kötetei, cikkei kimutathatóan nagy hatást gyakoroltak a serdülő fiatalokra. Budapesten, Pápán, Kistarcsán, Nyíregyházán, Sopronban, Pécsett, Szegeden és Pesterzsébeten – és számos más településen is – egyének lettek „indiánok”, „törzsek” alakultak, „Indiánokat Segítő Egyesület”, „Indián Védő Egyesület” kezdte meg működését.

Források

• Gergely Ferenc: Ávósok az „indián” ösvényen Új pedagógiai szemle - 61. évf. 11-12. sz. (2011.) 288–307.
• Kovai Melinda: Az „Indiánok” fedőnevű ügy
• Indiánmozgalmak a cserkészetben (1910–1948) In: Tabajdi Gábor - Szigeti László (szerk.): Magyar cserkészélet (1910-1948). Magyar Cserkészszövetség, Budapest, 2020. 227–244.