Főmenü megnyitása

Botos Flórián

magyar zenész, képzőművész

Botos Flórián (Salgótarján, 1973–) roma származású magyar zenész és képzőművész.

Botos Flórián
Született 1973 (46 éves)
Salgótarján
Állampolgársága magyar
Foglalkozása

Tartalomjegyzék

Életútja, munkásságaSzerkesztés

Apai ágon munkás, anyai ágon zenész családból származik, már kisgyermekként érdekelte a rajz és a zene. Rajzolni, festeni először anyja és nagyanyja tanította. Autodidakta módon tanult meg festeni, rajzolni, közben zenekarban dobolt. A képzőművészetben Balázs János, Péli Tamás, Szentandrássy István művészetét tartotta példaértékűnek. 1986-ban alapító tagja volt a Rottmans nevű zenekarnak, 1989-től reggie-t, funkyt, soult játszó együttesben zenélt.

1992-ben, apja halála után Budapestre költözött, ahol folytatta a zenélést és rajzolást. 1996-ban egy jelentős fordulat következett be életében, családjával együtt megtért, evangélikus hitre, s ezután hosszú éveken át egy Hit-Hopp elnevezésű evangélikus roma zenekarban játszott. Grafikája egyedi irányt vett, a bibliai történetek szövegének betűiből alakította ki képeit, a szöveg szerinti bibliai jeleneteket ábrázolva.

Első önálló kiállítása a magyarországi Roma Parlament Galériájában volt 2000 áprilisában.

Majd ezt követően alkotásai szerepeltek az Roma képzőművészek III. országos kiállításán Budapesten és a Salgótarjánban megrendezett Balázs János emlékkiállítás fő vendége volt.

Botos Flórián első alkotásaiból a budapesti Néprajzi Múzeum is vásárolt.

Szintén 2000-ben megalakította Magyarország első Latinos hangzású Roma zenekarát az "Impro-Rom" együttest. 2000 novemberében Stúdióba vonultak és elkészítették első lemezüket Impro Roma "Latina" címmel

Az Impro Rom kellemes fülbemászó dalait országszerte siker fogadta, ezrek tapsoltak koncertjeiken a lemez címadó dalára "Sír a szív, a szél" vagy az általuk feldolgozott, jól felpörgetett "Gelem Gelem" című Cigány himnuszra.

2001-ben feleségével és gyermekeivel együtt kivándorolt Kanadába, majd Vancouver-ben telepedett le, ahol betűrajz művészeti alkotásai "Picture From a Thousand Words" címen 2002 óta mind a mai napig kiállításokon szerepel.

Munkássága és új alkotásai követhetők a "Flo Art Botos" Facebook oldalán. Képei láthatók Magyarországon is a Roma Parlament állandó kiállításán.

2009-ben egy budapesti szakrális kiállításon, Keresd az Istent – kisdedet találsz, szerepeltek képei.

Ars poétikájaSzerkesztés

„Hiszem, hogy Isten minden igéje üzenet, kiáltó szó a világba, az emberhez. Engem mindig az vezetett, hogy örömöt szerezzek azoknak, akik érdeklődnek a zeném, a rajzaim iránt.”[1]

A 2009-es Cigány festészet című albumba beválogatott képeiSzerkesztés

  • Mózes (tus, papír, 38x47 cm, 1999)
  • A vérfolyásos asszony - Máté evangéliumából (tus, papír, ó0x40 cm, 2000)
  • Ezékiel (tus, papír, 60x40 cm, 2000)
  • Irgalmas szamaritánus (tus, papír, 50x40 cm, 2001)
  • János jelenésekről (tus, papír, 50x40 cm, 1999)
  • Zsoltárok 150. 4-6 (tus, papír, 50x40 cm, 2003)
  • Cigány himnusz (tus, papír, 45x40 cm, 2005)[2]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Botos Flórián önéletrajza. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 18.)
  2. A felsorolt képek láthatók a sulinet.hu honlapján

ForrásokSzerkesztés