Boulogne-i határozat

az eszperantó mozgalom céljait kinyilvánító nyilatkozat

A boulogne-i határozat (eszperantóul Bulonja Deklaracio, teljes nevén Deklaracio pri la esenco de Esperantismo, határozat az eszperantizmus lényegéről) egy dokumentum, melyet L. L. Zamenhof írt, és az Első Eszperantó Világkongresszus résztvevői szentesítettek a franciaországi Boulogne-sur-Merben, 1905-ben. A határozat az eszperantizmust úgy definiálta, mint az eszperantó széles körű használatát a természetes nyelvek kiegészítőjeként nemzetközi és népek közti kontextusban, nem pedig azok helyettesítőjeként saját területükön. Megfogalmazódott benne, hogy az eszperantó mozgalom politikai és vallási szempontból semleges, az eszperantó nyelv jogilag közkincs és bárki tetszése szerint használhatja, mert alkotója a kezdettől fogva lemondott szerzői jogairól. A határozat kijelenti, hogy az eszperantót beszélők számára az egyetlen kötelező érvényű szabályzat a Fundamento de Esperanto című mű (melyben a nyelv korai nyelvtana, szótára és mintaszövegek szerepelnek), melynek utánzására minden beszélőt bátorítanak a nyelv stabilitása érdekében. Végül a határozat eszperantistaként definiálja azokat, akik ismerik és bármely célra használják az eszperantó nyelvet – még akkor is, ha magának a nyelvnek a szóalkotási szabályai szerint az esperantisto azt jelenti, hogy „az eszperantizmus követője”.[1][2]

Boulogne-i határozat
SzerzőLazar Markovics Zamenhof
Nyelveszperantó
Kiadás
Kiadás dátuma1905. augusztus 7.
SablonWikidataSegítség
Az első világkongresszus vége Boulogne-sur-Merben
A Zamenhof és a Michaux család az első világkongresszuson

Jegyzetek szerkesztés

  1. Ivan Gennagyjevics Sirjajev – Kökény Lajos – Bleier Vilmos – Kalocsay Kálmán: Eszperantó Enciklopédia: Boulogne-sur-Mer. www.eventoj.hu (eszperantóul) (1933) (Hozzáférés: 2022. augusztus 13.) „... laborkunsido, akcepto de Deklaracio, festena kunveno por 300 E-istoj, fratiĝo inter katolika kaj protestanta pastroj (Peltier kaj Schneeberger).”
  2. Ivan Gennagyjevics Sirjajev – Kökény Lajos – Bleier Vilmos – Kalocsay Kálmán: Eszperantó Enciklopédia: Deklaracio de Boulogne. www.eventoj.hu (eszperantóul) (1933) (Hozzáférés: 2022. augusztus 13.) „En la unua kunsido de la 1-a UK en Boulogne-sur-Mer, 7 aŭg. 1905, Z. legis sian deklaracion ...”

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Declaration of Boulogne című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Forrás szerkesztés

További információk szerkesztés