Carla Romanelli

olasz színésznő

Carla Romanelli (Arezzo, 1949 –) olasz színésznő.

Carla Romanelli
Carla Romanelli nel film The Martlet's tale, di John Crowther.JPG
Született 1949. augusztus 23. (70 éves)
Arezzo
Állampolgársága olasz
Házastársa John Crowther (1970)
Foglalkozása színész

A Wikimédia Commons tartalmaz Carla Romanelli témájú médiaállományokat.

ÉletpályájaSzerkesztés

Carla Romanelli művészek és költők fémjelezte családban született,[1][2] 1949-ben, az olaszországi Arezzóban. A parlamenti tolmácsképző iskolában idegen nyelveket tanult, és humán tudományokból szerzett oklevelet.[3]

Kezdeti évek a show-businessbenSzerkesztés

Első televíziós fellépésére a RAI promóciós műsorában, a Carosellóban került sor, 1968-ban, amikor Luciano Emmer rendezésében Hófehérkét alakította.[4]

Színházi pályája ugyanabban az évben Alessandro Fersen Ördöngösségek című darabjában indult.[forrás?]

Filmkarrierje – még színészi képesítés nélkül[* 1] – az 1960-as évek végén néhány olyan erotikus filmben játszott meztelen szereppel indult, mint a Leszbosz – a szerelem magasiskolája,[5][6] vagy a görög Szerelem határok nélkül erotikus vígjáték.[7]

 
Férjével, John Crowtherrel

1970-ben Amerikában férjhez ment John Crowther író-filmrendezőhöz,[8] akinek a The Martlet's Tale című filmjében is szerepelt.[9] [10] Apósa Bosley Crowther, a New York Times filmkritikusa,[11] akinek köszönhető, hogy az olasz neorealizmus meghódította az Egyesült Államokat.[nincs a forrásban]

Pályája zenitjénSzerkesztés

Színjátszást 1970-től 1975-ig Fersen római színitanodájában[* 2] tanult.[12]

Az első igazi nagy szerepe a buja Pampinea a Tök pucér kanca szexkomédiában, ahol Don Backy, Renzo Montagnani, Pietro Torrisi és Barbara Bouchet mellett játszott.[13] Az A nevem Shangai Joe spagettiwesternben Chen Lee és Klaus Kinski partnereként először játszott felöltözve.[14] A Hermann Hesse-féle Prérifarkas című filmben Mariát alakította Max von Sydow, Dominique Sanda, Pierre Clémenti társaságában.[15]

Az első művészileg lényeges filmje Az érzéki ápolónő szexkomédia 1975-ben Ursula Andress és Duilio del Prete társaságában,[16] illetve volt egy kisebb szerepe Tony Curtisszel a Casanova & Co.-ban.[17]

1975-től 1978-ig a Los Angeles-i Actor’s Studióban színművészeti ismereteit tökéletesítette.[12]

Tevékenysége során folyamatosan váltogatta a színészetet az írásművészettel[forrás?], előadásokat, koncerteket és egyéb kulturális eseményeket hozott létre, a művészet és a tudomány sajátos szintézisét teremtve meg.[forrás?]

Magyar évekSzerkesztés

Az 1970-es években sok időt töltött Magyarországon, előbb Ragályi Elemér operatőrrel került szerelmi kapcsolatba,[18] később közel két éven át Lukács Sándorral ápolt meghitt viszonyt.[19][20]

Több magyar filmben is szerepet kapott:

Az 1970/1980-as évtizedek fordulójánSzerkesztés

A magyarországi vendégszereplések után több színházi és filmszerepet játszott még el, Olaszországon kívül például az Amerikai Egyesült Államokban és Franciaországban, többek között Belmondóval.

A televízióban 1979-ben Mercédès szerepében debütált Jacques Weber négyrészes A Monte Cristo grófjában, 1980-ban a leginkább ismert Gina, Jean-Paul Belmondo egyik szobalányaként A bábjátékos című vígjátékában. Az utolsó nagy filmje 1983-ban a The Lonley Lady volt Pia Zadorával, amely tizenegy jelölést kapott az Arany Málna díjra, és „elnyerte” a minden idők az év legrosszabb filmje díjat.

1981-ben a bolzanói állandó színházban (Teatro Stabile di Bolzano) a Fersen rendezte Szégyentelen igazság című vígjáték női főszerepét alakította,[12] ahol Giusi Raspani Dandolo színművésznő ragyogó komikai stílusát tanulmányozta.[12]

2000 utánSzerkesztés

Georg Büchner Woyzeckjének olasz tévéváltozatában lépett fel, szerepelt színpadon Csehov Három nővérében és a bolzanói fesztiválon Müller Péter Szemenszedett igazság című darabjában. Elkezdett foglalkozni a művészet különféle egyéb vonatkozásaival; a nemzetközi kapcsolatokat intéző felelőse lett a FIA (a művészek nemzetközi uniója) olaszországi szervezetének. Kiállítások kurátoraként is közreműködött, s lassan a kultúra, művészet, tudomány támogatásának hostesse lett.

Producer volt a spoletói fesztiválon, ahol koncerteket, költői esteket szervezett. Kapcsolatba került az 1950-es években Amerikában alapított Aspen Intézettel, amely az emberiség jövőjével és a kultúrák közötti nyílt eszmecserével foglalkozik. Hamarosan bevonták az intézet sajtómunkájába, így olyan hírességekkel is találkozott, mint a fizikai Nobel-díjas Carlo Rubbia. Közben egyre több szervezettel került kapcsolatba, és hazájából már az ESOF 2004-es stockholmi rendezvényéhez is jelentős támogatókat nyert meg. 2006-ban Berlinben az ESOF (Európai Tudományos Nyílt Fórum) Olaszországból érkező finanszírozások felhajtójaként működött közre.

DíjaiSzerkesztés

  • Maja Internacional , 1967
  • A. De Curtis Díj, 1972
  • Cinema e società Díj, 1980
  • Arte e Sport Díj, 1993
  • Chimera d'Oro Díj, 1998
  • Protagonisti, 1998
  • AEREC Donne di successo Díj, 2011

SzerepeiSzerkesztés

MoziSzerkesztés

  • Donne... botte e bersaglieri (1968)
  • Fenomenal e il tesoro di Tutankamen (1968)
  • Bocche cucite (1968) Video[21]
  • Leszbosz – a szerelem magasiskolája (1969)[5]
  • Szerelem határok nélkül (1970)[7]
  • The Martlet's Tale (1970)[9] Video[22]
  • Le inibizioni del dottor Gaudenzi, vedovo col complesso della buonanima (1971)
  • Tök pucér kanca (1972)[13]
  • Il figlioccio del padrino (1973)
  • Milano rovente (1973)
  • A nevem Shanghai Joe (1973)[14] Video[23]
  • A prérifarkas (1974)[15] Video[24]
  • Napraforgó (1974) Video[25]
  • Alfa holdbázis (1975)
  • Az érzéki ápolónő (1975)[16]
  • Herkulesfürdői emlék (1976)
  • Casanova & Co. (1977)[17]
  • Egy erkölcsös éjszaka (1977) Video[26]
  • Sono stato un agente C.I.A. (1978)
  • Monte Cristo grófja (1979) Video[27]
  • Szabadlábon Velencében (1980). Video[28]
  • The Lonely Lady (1983)
  • Rendőrgyilkos (1983)

TelevízióSzerkesztés

SzínházSzerkesztés

  • Le diavolerie, Alessandro Fersen (1968)
  • Albero mio fiorito, Dacia Maraini (1968)
  • Nonostante Gramsci, Adele Cambria (1969)
  • La conversazione continuamente interrotta, Ennio Flaiano (Festival dei Due Mondi, 1972)
  • Leláncolt Prométheusz, Aiszkhülosz (1973)
  • Rose caduche, Giovanni Verga (1979)
  • King Kong Cert (Festival dei Due Mondi, 1979)
  • Szemenszedett igazság, Müller Péter (1979) [34] [35]
  • Három nővér, Anton Pavlovics Csehov (1980)
  • La capannina, Edmo Fenoglio, (1984)
  • Fiore di cactus, Barillet-Gredy (1993)
  • Festival lungo un giorno lungo un anno, Arturo Annechino (1990)
  • Bacco tabacco e Venere, Arturo Annechino, (1991)
  • Frankie & Johnny in the Clair de Lune, Terrence McNally (1992)
  • La Talanta, Pietro Aretino, (1992)
  • L'ultima maschera, John Crowther, (Festival dei Due Mondi, 1993)
  • Camere con crimini Bobrik-Clark, (Festival dei Due Mondi, 1995)
  • Az utolsó yenki, Arthur Miller, (1994)
  • Einstein, Willard Simms (1995)
  • Griffin and Sabine, Nick Bantock (1996)
  • Daliás idők, Toldi-trilógia (Recital), Arany János (költő) (Accademia d'Ungheria, Róma 2017) [36]

Színházi rendezéseiSzerkesztés

  • Un pane di luce per il mondo (1999)
  • Around the World (2000)
  • A bolygók (szvit), Gustav Holst, (Festival dei Due Mondi, 2004)
  • Se tutte le donne del mondo (2005)

MegjegyzésekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Carla Romanelli című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

ForrásokSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés