Carla Romanelli

olasz színésznő

Carla Romanelli (Arezzo, 1949. augusztus 23.–) olasz színésznő.

Carla Romanelli
Született 1949. augusztus 23. (71 éves)
Arezzo
Állampolgársága olasz
Házastársa John Crowther (1970)
Foglalkozása színész

A Wikimédia Commons tartalmaz Carla Romanelli témájú médiaállományokat.

ÉletpályájaSzerkesztés

Carla Romanelli művészek és költők fémjelezte családban született,[1][2] 1949-ben, az olaszországi Arezzóban.

A parlamenti tolmácsképző iskolában idegen nyelveket tanult, és humán tudományokból szerzett oklevelet.[3]

Kezdeti évek a show-businessbenSzerkesztés

Első televíziós fellépésére a RAI promóciós műsorában, a Carosellóban került sor, 1968-ban, amikor Luciano Emmer rendezésében Hófehérkét alakította.[4]

Színházi pályája ugyanabban az évben Alessandro Fersen Ördöngösségek című darabjában indult.[forrás?]

Filmkarrierje – még színészi képesítés nélkül[* 1] – az 1960-as évek végén néhány olyan erotikus filmben játszott meztelen szereppel indult, mint a Leszbosz – a szerelem magasiskolája,[5][6] vagy a görög Szerelem határok nélkül erotikus vígjáték.[7]

 
Férjével, John Crowtherrel

1970-ben Amerikában férjhez ment John Crowther író-filmrendezőhöz,[8] akinek a The Martlet's Tale című filmjében is szerepelt.[9] [10] Apósa Bosley Crowther, a New York Times filmkritikusa,[11] akinek köszönhető, hogy az olasz neorealizmus meghódította az Egyesült Államokat.[nincs a forrásban]

Pályája zenitjénSzerkesztés

Színjátszást 1970-től 1975-ig Fersen római színitanodájában[* 2] tanult.[12]

Az első igazi nagy szerepe a buja Pampinea a Tök pucér kanca szexkomédiában, ahol Don Backy, Renzo Montagnani, Pietro Torrisi és Barbara Bouchet mellett játszott.[13] Az A nevem Shangai Joe spagettiwesternben Chen Lee és Klaus Kinski partnereként először játszott felöltözve.[14] A Hermann Hesse-féle Prérifarkas című filmben Mariát alakította Max von Sydow, Dominique Sanda, Pierre Clémenti társaságában.[15]

Az első művészileg lényeges filmje Az érzéki ápolónő szexkomédia 1975-ben Ursula Andress és Duilio del Prete társaságában,[16] illetve volt egy kisebb szerepe Tony Curtisszel a Casanova & Co.-ban.[17]

1975-től 1978-ig a Los Angeles-i Actor’s Studióban színművészeti ismereteit tökéletesítette.[12]

Tevékenysége során folyamatosan váltogatta a színészetet az írásművészettel[forrás?], előadásokat, koncerteket és egyéb kulturális eseményeket hozott létre, a művészet és a tudomány sajátos szintézisét teremtve meg.[forrás?]

Magyar évekSzerkesztés

Az 1970-es években sok időt töltött Magyarországon, előbb Ragályi Elemér operatőrrel került szerelmi kapcsolatba,[18] később közel két éven át Lukács Sándorral ápolt meghitt viszonyt, aki a hírekkel ellentétben soha nem vette el feleségül.[19][20]

Több magyar filmben is szerepet kapott:

Az 1970/1980-as évtizedek fordulójánSzerkesztés

A magyarországi vendégszereplések után több színházi és filmszerepet játszott még el, Olaszországon kívül például az Amerikai Egyesült Államokban és Franciaországban, többek között Jean-Paul Belmondo oldalán.

A televízióban 1979-ben Mercédès szerepében debütált Jacques Weber négyrészes A Monte Cristo grófjában, 1980-ban a leginkább ismert Gina, Belmondo egyik szobalányaként A bábjátékos című vígjátékában. Az utolsó nagy filmje 1983-ban a The Lonley Lady volt Pia Zadora társaságában, amely tizenegy jelölést kapott az Arany Málna díjra, és „elnyerte” a minden idők az év legrosszabb filmje díjat.

1981-ben a bolzanói állandó színházban (Teatro Stabile di Bolzano) a Fersen rendezte Szégyentelen igazság című vígjáték női főszerepét alakította,[12] ahol Giusi Raspani Dandolo színművésznő ragyogó komikai stílusát tanulmányozta.[12]

2000 utánSzerkesztés

Georg Büchner Woyzeckjének olasz tévéváltozatában lépett fel, szerepelt színpadon Csehov Három nővérében és a bolzanói fesztiválon Müller Péter Szemenszedett igazság című darabjában. Elkezdett foglalkozni a művészet különféle egyéb vonatkozásaival; a nemzetközi kapcsolatokat intéző felelőse lett a FIA (a művészek nemzetközi uniója) olaszországi szervezetének. Kiállítások kurátoraként is közreműködött, s lassan a kultúra, művészet, tudomány támogatásának hostesse lett.

Producer volt a spoletói fesztiválon, ahol koncerteket, költői esteket szervezett. Kapcsolatba került az 1950-es években Amerikában alapított Aspen Intézettel, amely az emberiség jövőjével és a kultúrák közötti nyílt eszmecserével foglalkozik. Hamarosan bevonták az intézet sajtómunkájába, így olyan hírességekkel is találkozott, mint a fizikai Nobel-díjas Carlo Rubbia. Közben egyre több szervezettel került kapcsolatba, és hazájából már az ESOF 2004-es stockholmi rendezvényéhez is jelentős támogatókat nyert meg. 2006-ban Berlinben az ESOF (Európai Tudományos Nyílt Fórum) Olaszországból érkező finanszírozások felhajtójaként működött közre.

DíjaiSzerkesztés

  • Maja Internacional , 1967
  • A. De Curtis Díj, 1972
  • Cinema e società Díj, 1980
  • Arte e Sport Díj, 1993
  • Chimera d'Oro Díj, 1998
  • Protagonisti, 1998
  • AEREC Donne di successo Díj, 2011

SzerepeiSzerkesztés

MoziSzerkesztés

  • Donne… botte e bersaglieri (1968)
  • Fenomenal e il tesoro di Tutankamen (1968)
  • Bocche cucite (1968) videó[21]
  • Leszbosz – a szerelem magasiskolája (1969)[5]
  • Szerelem határok nélkül (1970)[7]
  • The Martlet's Tale (1970)[9] Video[22]
  • Le inibizioni del dottor Gaudenzi, vedovo col complesso della buonanima (1971)
  • Tök pucér kanca (1972)[13]
  • Il figlioccio del padrino (1973)
  • Milano rovente (1973)
  • A nevem Shanghai Joe (1973)[14] Video[23]
  • A prérifarkas (1974)[15] Video[24]
  • Napraforgó (1974) Video[25]
  • Alfa holdbázis (1975)
  • Az érzéki ápolónő (1975)[16]
  • Herkulesfürdői emlék (1976)
  • Casanova & Co. (1977)[17]
  • Egy erkölcsös éjszaka (1977) Video[26]
  • Sono stato un agente C.I.A. (1978)
  • Monte Cristo grófja (1979) Video[27]
  • Szabadlábon Velencében (1980). Video[28]
  • The Lonely Lady (1983)
  • Rendőrgyilkos (1983)

TelevízióSzerkesztés

SzínházSzerkesztés

  • Le diavolerie, Alessandro Fersen (1968)
  • Albero mio fiorito, Dacia Maraini (1968)
  • Nonostante Gramsci, Adele Cambria (1969)
  • La conversazione continuamente interrotta, Ennio Flaiano (Festival dei Due Mondi, 1972)
  • Leláncolt Prométheusz, Aiszkhülosz (1973)
  • Rose caduche, Giovanni Verga (1979)
  • King Kong Cert (Festival dei Due Mondi, 1979)
  • Szemenszedett igazság, Müller Péter (1979) [34] [35]
  • Három nővér, Anton Pavlovics Csehov (1980)
  • La capannina, Edmo Fenoglio, (1984)
  • Fiore di cactus, Barillet-Gredy (1993)
  • Festival lungo un giorno lungo un anno, Arturo Annechino (1990)
  • Bacco tabacco e Venere, Arturo Annechino, (1991)
  • Frankie & Johnny in the Clair de Lune, Terrence McNally (1992)
  • La Talanta, Pietro Aretino, (1992)
  • L'ultima maschera, John Crowther, (Festival dei Due Mondi, 1993)
  • Camere con crimini Bobrik-Clark, (Festival dei Due Mondi, 1995)
  • Az utolsó yenki, Arthur Miller, (1994)
  • Einstein, Willard Simms (1995)
  • Griffin and Sabine, Nick Bantock (1996)
  • Daliás idők, Toldi-trilógia (Recital), Arany János (költő) (Accademia d'Ungheria, Róma 2017) [36]

Színházi rendezéseiSzerkesztés

  • Un pane di luce per il mondo (1999)
  • Around the World (2000)
  • A bolygók (szvit), Gustav Holst, (Festival dei Due Mondi, 2004)
  • Se tutte le donne del mondo (2005)

MegjegyzésekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Carla Romanelli című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés